Jung valahol azt írja, hogy a valódi élet 40 fölött kezdődik – ami előtte van, az csupán tesztelés, kutatás.
Valószínűleg ha 20 éve olvasom ezt, akkor csak legyintek. Fiatalnak lenni: vonzónak, energikusnak, szexinek. 40 fölött már csak a lassú tespedés, ráncosodás és tehetetlenség vár rád. Korszerűtlenné válsz, lejár a szavatosságod. A fontos dolgok a fiatalokkal történnek. Utána már csak emlékezel, hogy milyen jó volt régen. Legalábbis ezt hittem – és az egész kultúránk ezt sugallja.
Ma, 45 évesen, már sokkal inkább egyetértek Junggal.
Lehet, hogy 40 fölött elveszítesz valamit a rugalmasságodból és energiádból – de pótolja az, hogy jóval teljesebbé válsz, mint emberi lény. Legalábbis akkor, ha az évek során némi bölcsesség is ragadt rád.
Ahogy Jung mondaná: nagyot lépsz előre az individuáció, az Árnyékod integrálásának folyamatában, amelynek révén eljutsz a belső mély-énedbe. Az ő pszichobabla-nyelvezetén ez nagyjából annyit jelent, mint hogy jobban elfogadod magad. És valahogy jobban a világ részévé válsz – és a világ a részeddé.
„Az életemet egyre szélesedő körökben élem, amelyek az egész világra kiterjednek,” írja Rilke.
(notes to myself)
kép: Rook Floro