Ma 90 éves Tenzin Gyatso. Akit a világ úgy ismer, hogy a 14. Dalai Láma. Ő a tibeti buddhizmus legismertebb és legtekintélyesebb vallási vezetője.
Sokan a Katolikus Egyház fejéhez, a pápához hasonlítják. De a hasonlat nem pontos. Hiszen míg a pápa egy hierarchikus, központosított egyházi intézményrendszer abszolút vezetője, addig a Dalai Láma csupán egy spirituális vezető, centralizált egyház nélkül. Számomra ő sokkal több, mint vallási vezető. Hanem valaki, aki különös módon képes hidat építeni a világok közé.
Ezt a képet választottam, hogy felköszöntsem a szülinapján. Mert ez olyan szerepében mutatja be, ami számomra különösen rokonszenvessé teszi: a tudomány és vallás közötti párbeszéd előmozdítójaként. A kép 1987-ben készült, Francisco Varela chilei neurobiológus kutató társaságában.
Ez volt az első azon találkozók sorában, amelyet amerikai tudósok és tibeti buddhista tanítók kezdeményeztek, hogy kölcsönösen hozzájáruljanak a valóságról alkotott ismereteink bővítéséhez. És amely találkozók végül a Mind & Life Institute nevű kutatóintézet megalakulásához vezettek. Aminek a célja, hogy a tudat megismerésének a buddhista szerzetesek által évezredek óta gyakorolt módszereit a modern tudomány módszereivel kutassák.
„Amikor először beszéltem a Dalai Lámával a tudomány és a meditáció párbeszédéről, azt mondta: ‘Kezdjük el. Ne csak beszéljünk róla. Kísérletezzünk!’ – És így is tettünk,” számolt be Varela később. Ez a párbeszéd egyben mindkettejük számára önismereti utazás is volt a saját komfortzónájukon kívül. Varela maga is meditált buddhista tanítók felügyelete mellett. A tudósokat pedig valósággal elbűvölte az a nyitottság, amit a Dalai Láma a tudományos megismeréssel kapcsolatban mutatott.
„Ha a tudományos kutatások egyértelműen bebizonyítják, hogy amit a buddhizmus a tudatról tanít, az téves, örömmel fogadom a tudomány igazságát,” jelentette ki. „Mert akkor eggyel közelebb kerülünk a valósághoz.”
A Dalai Láma a buddhizmust sem a nyugati értelemben felfogott vallásként értelmezi, ami dogmatikus igazságokon alapszik, amiket pusztán vakhittel kellene elfogadni. Hanem az empirikus (tapasztalati) megismerés filozófiájának és gyakorlati módszertanának. Akkor is, ha ez a módszertan egyébként nem azonos a nyugati tudományos módszertannal. A kettő nem ellentétes, hanem kiegészíti egymást.
Ráadásul a buddhizmus és a tudomány közötti párbeszéd az elmúlt évtizedekben rendkívül gyümölcsözőnek bizonyult. Ha csak olyan kutatók munkásságára gondolunk, mint Jon Kabat-Zinn, a mindfulness alapú stresszcsökkentés (MBSR) kialakítója. És persze maga Varela, aki a neurofenomenológia fogalmát bevezette. Vagy Daniel Goleman és Richard Davidson neurológiai kutatásaira, amelyek az érzelmi rugalmasság és a neuroplaszticitás kapcsán bővítették a tudásunkat. Paul Ekman, aki az együttérzés biológiai alapjaival foglalkozik. És a sort még lehetne folytatni.
A Dalai Lámára egyébként nem éppen jellemző a hittérítői buzgalom. Számomra az egyik legszimpatikusabb mondása: „Ne azért használd, amit a buddhizmustól tanultál, hogy jobb buddhista legyél – hanem hogy jobb legyél, bárki is vagy.”
Az is nagyon elgondolkodtató, amit arra kérdésre válaszolt, hogy vajon mi lepi meg legjobban az emberiséggel kapcsolatban.
„Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy helyreállítsa az egészségét. És annyira aggódik a jövő miatt, hogy nem él a jelenben. Így nem él sem a jelenben, sem a jövőben.Úgy él, mintha soha nem halna meg, aztán úgy hal meg, hogy soha igazán nem is élt.”
Azt gondolom, hogy ő az egyik olyan spirituális vezető, aki pusztán a személyiségéből áradó derű, nyitottság, együttérzés révén is fényesen világító fáklya ebben a gyakran sötét és kaotikus világban. Ahogy egy tibeti szertartás során énekelt dal (tenshug) mondja:
„Maradjon szilárd a legfőbb tanító lótuszlába ezen a világon, minden érző lény javára.”
Boldog szülinapot, Tenzin Gyatso!
