A IV. Európai Ártalomcsökkentő Konferencia szakértőinek, köztük kollégánk Sárosip Péternek előadása Bukarestben. EGYENLŐRE CSAK ANGOL FELIRATTAL
Drugreporter (Péter Sárosi and István Gábor Takács)
Vége a 95 éves fűtilalomnak Kanadában
Uruguay után ez a világon a második nemzetállam, és az első G7 állam, ami legális termékké tette a kannabiszt. Videóinterjúnk egy kanadai aktivistával.
A kígyó ébresztése
A „kígyó ébresztése: korszerű, mégis ősi gyógymódok nyomában” című beszélgetést Dr. Máté Gáborral 2018 szeptember 28-án közvetítettük élőben a Facebookon. A beszélgetőpartner Sárosi Péter volt.
Ártalomcsökkentés Montenegróban
A Juventas nevű ártalomcsökkentő civil szervezetről filmeztünk még 2017-ben. EGYENLŐRE CSAK ANGOL FERLIRATTAL
4 dolog, amit a Nemzetközi AIDS Konferencián tanultunk
A múlt héten 160 országból mintegy 16 ezer kutató és aktivista vett részt Amszterdamban a 22. Nemzetközi AIDS Konferencián, ahol megvitatták a globális HIV-járvány megállításának módjait. Alább következnek a konferencia főbb tanulságai.
A három remény: Drogpolitika Lettországban
A Dialogs nevű szervezettel készített filmünk arról, hogy miért van szükség a droghaszálók támogatására a bűntetés helyett. EGYENLŐRE CSAK ANGOL FELIRATTAL
„Duterte meg akart öletni” – Interjú a Fülöp-szigeteki Trillanes szenátorral
Több mint 12 ezer, többnyire szegény embert öletett meg Duterte 2016-os hatalomrajutása óta. MIért olyan fontos neki a drogháború? Támogatják az emberek ezt az őrületet? Mi az egysház szerepe? Lehet-e nemzetközi nyomást gyakorolni rá? Egy ellenzéki politikussal beszélgettünk az ENSZ éves kábítószerügyi ülésén. EGYENLŐRE CSAK ANGOL NYELVEN
A Drogriporter élőben az ENSZ bécsi drogügyi üléséről, 2018-ban
5 élő beszélgetés szakértőkkel! EGYENLŐRE CSAK ANGOL NYELVEN
Kampány a dekriminalizációért Litvániában
Rövidfilmünk aktivistákkal arról, hogy miért küzdenek a dekriminalizációért Litvániában. EGYENLŐRE CSAK ANGOL NYELVEN
2017-es Drogpolitikai Reform Konferencia Atlantában
A Drog Politikai Szövetség (Drug Policy Alliance) hivatalos filmesei voltunk a nemzetközi konferemcián. EGYENLŐRE CSAK ANGOL NYELVEN