Józan ember nem beszél drogmentes világról

A Magyar ENSZ Társaság drognapi ülése az ENSZ tízéves drogstratégiájával foglalkozott

A Magyar ENSZ Társaság a drogellenes világnap alkalmából június 26-án pénteken “Az ENSZ új, tízéves globális drogstratégiája: a döntés és az út odáig” címmel ülésezett. Mint korábban már beszámoltunk róla, márciusban az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága (CND) magas szintű találkozót tartott Bécsben, ahol a kormányok képviselői cseréltek eszmét az elmúlt 10 év drogkontroll-politikájának sikereiről és kudarcairól.

1998-ban New Yorkban az ENSZ közgyűlése a “Drogmentes világ – meg tudjuk csinálni” jelszó alatt ülésezve egy olyan tízéves stratégiát fogadott el, amely szerint 2008-ra meg kellett volna szüntetni vagy legalábbis jelentősen csökkenteni a drogok előállítását, forgalmazását és fogyasztását. Sajnos a kormányok nem vonták le a megfelelő következtetést, és az ENSZ ismét egy olyan 10 éves stratégiát fogadott el, amely 2019-re tolta ki a drogmentes világ megteremtésének határidejét. Ami még rosszabb, a dokumentumba be sem került az ártalomcsökkentés kifejezés, amely az elmúlt évtizedben forradalmasította a HIV-prevenciót és úgy általában a drogfogyasztókkal kapcsolatos politikákat.


Az ENSZ Társaság rendezvényén felszólalt többek között Bayer István professzor úr, aki maga is sokáig elnökölt régebben a Kábítószerügyi Bizottságban, de mára már igen kritikusan látja az egész nemzetközi drogkontroll rendszer eredményeit. Véleménye szerint józan ember nem mond olyat, hogy drogmentes világ. Megfontolandó gondolat!
 

Hozzászólások

Hirtelen azt hittem ez valami filmvígjáték akar lenni. De amikor megláttam, hogy komolyan gondolják, akkor rá kellett jönnöm hogy ennél nagyobb baromságot is már régen hallottam. Amit az ENSZ szeretne, azt N.E.M. lehet megcsinálni. Drogok mindig is voltak, mindig is vannak és mindig is lesznek. Pont. Egy 100%-osan diktatórikus, totalitárius és militarista társadalomban....talán. Viszont én azt 1000%, hogy nem fogom megvárni. De ha már ennyire eröltetik a dolgot, akkor talán kezdhetik is a dohánytermelő és az alkoholkészítők végleges bezáratásával. Komolyan érdekelne, hogy utána a sok nagyokos közül, melyik vállalná a felelősséget a következményekért.

Hello! Szvsz nem azért tartják fent a jelenlegi politikát, mert ennyire hülyék lennének - hanem mert túl sok befolyásos ember érdeke fűződik ahhoz, hogy fennmaradjon, és mert már túlságosan elhitették a tömegekkel, hogy ez az egyetlen helyes út.

Péter

Tudom. Csak a dolog ott kezdődik, hogy a birka népnek fogalma nincsen róla, mi jelent az a szó, hogy "drog". Szídják teli torokból a heroinistát, a füvest, a higítóst. Majd hazamennek, bevernek 2/3/4/10 sört, elszívnak mellé 1 doboz cigit, és büszkék magukra, hogy milyen jól megmondták a "sokrohadtdrogosállatnak". A másik dolog meg az szerintem, hogy amíg politikai lobbi fűzödik ahhoz, hogy illegalításba tartsák az illegális szereket, mert az jó nagy bevétel a maffiának, és jó nagy kenőpénz a politikusoknak. Addig itt a büdös életbe nem lesz változás.

A politikus nem szakértő, csak megbízott dilettáns, emocionális alapokon döntéshozó. Öröm azt látni, hogy ma a Magyar szakértők a világ értelmesebbjei közé tartoznak. Előtte járunk a világszervezet átlagának, nemzetközileg elismert intézmény a TASZ. Európai emberek is vannak az országunkban. Jó látni, hogy már a rendfenntartók is csatlakoznak egy tudás alapú értékrendszerhez, ahelyett amit 10 évvel ezelőtt tettek: politikusok dogmák köré épített dilettáns parancsait követnék. Szóval a rendőr jól végzi a munkáját, nem kergeti puskával az alkalmi fogyasztót, viszont leleplez 100- és 1000 töves kerteket, és kilós heroin szállítmányokat. A lobbi nagy, sajnos:( a politikai elit becsípve nyomja a gombot a parlamentben függetlenül attól hogy bal vagy jobb oldalon ül. Egy kontrollált piac első lépéseként az alkohol lobbit "picsáznám ki" a már régen NEM tisztelt Házból. http://index.indavideo.hu/video/Magyar_vagyok_alkoholista_IV

A professzor Úr mondata " józan ember nem mond olyat,hogy drogmentes világ"nem helyén való. Itt nem arrol van szó hogy drogmentes világot kell létrehozni. Hiszen amióta az emberiség létezik drog mindig volt, és lesz. A lényeg hogy megfelelő irányítással és felvilágosítással csönkenteni kellene a drog fogyasztás, legyen legális vagy illegális. A professzor Úr véleménye szerint az ártalom csökkentés a legfontosabb megközelítési mód a drog problémák megoldására.Ezzel nem értek egyett. Szerintem a prevenció az egyetlen járható út a drog fogyasztás csökkentésére. Az a csoport amely támogatásával részesiti az ártalom csökkentés,azzal magyarázzá,és hisz abban hogy ilyen módszerrel csökkenteni képes a HIV ill. hepatitis fetözés elterjedése. Véleményem szerint tévednek. Világ szerte a HIV és heptitis fertözés több mint 95%-ban a rossz higénia és nem megfelelő szexuális felvilágosítás az oka. A maradék 5%-ban az iv.drog függők rovására róható. Azért a prevenciós módszerek a legfontossak. Dr.Mihranian Hermon

Dr.Mihranian Hermon: "Világ szerte a HIV és heptitis fertözés több mint 95%-ban a rossz higénia és nem megfelelő szexuális felvilágosítás az oka. A maradék 5%-ban az iv.drog függők rovására róható."

ehhez képest:

"Robin Gorna, a Nemzetközi AIDS-társaság vezetője szerint Oroszországban legalább 1 millió HIV-fertőzött van, és a számuk az utóbbi 10 évben robbanásszerűen nőtt. Nagy többségük 30 év alatti, és elsősorban kábítószerezés közben, közös injekciós tű használatával fertőződtek meg. Becslések szerint Oroszországban legalább 2 millió heroinfüggő lehet."
http://index.hu/tudomany/2009/10/28/aids-riadot_fujtak_oroszorszagban/

"Jelenleg ugyanis Oroszországban tilos az intravénás drogfüggőket tiszta tűvel ellátó tűcsere, de nem engedélyezik az EU-szerte engedélyezett fenntartó metadonkezeléseket sem, melyek a heroinisták leszokását segítik."
http://hvg.hu/vilag/20091028_aids_heroin_oroszorszag_jarvany.aspx

Az, hogy Dr. Bayer István hangsúlyozza az ártalomcsökkentés fontosságát, nem jelenti azt, hogy fölöslegesnek ítéli a prevenciót.

"A professzor Úr véleménye szerint az ártalom csökkentés a legfontosabb megközelítési mód a drog problémák megoldására.Ezzel nem értek egyett. Szerintem a prevenció az egyetlen járható út a drog fogyasztás csökkentésére."

Az ártalomcsökkentésnek a drogprevenció mellett, vele együtt kell működnie. Az ártalomcsökkentés a már fogyasztókat célozza, akiknél a prevenció már kései beavatkozás. Célja, hogy olyan beavatkozásokat nyújtson, amelyek a drogfogyasztás kockázatait, ártalmait csökkentik, de nem csak az ő, hanem a társadalom számára is. A tűcsere programok például bizonyítottan, jelentősen csökkentik a HIV terjedését, ami nem csak a droghasználókat, hanem a populáció többi részét is érinti.

"Világ szerte a HIV és heptitis fertözés több mint 95%-ban a rossz higénia és nem megfelelő szexuális felvilágosítás az oka. A maradék 5%-ban az iv.drog függők rovására róható."

Ez egy hatalmas tévedés!

Kelet-Európában és Közép-Ázsiában, ahol a tűcsere és a metadonprogramok alig, vagy egyáltalán nem működnek, 50%-80%-ban az intravénás drogfogyasztók között terjed a HIV vírus. Oroszországban ez az arány 83%.
Lásd: Harm Reduction Developments 2008 Countries with Injection-Driven HIV Epidemics

Kínában a HIV fertőzöttek feléről feltételezik, hogy a tű megosztásának következtében fertőződtek meg. Malajziában ez az arány 2/3 fölött van. Még Észak-Amerikában is az új HIV fertőzöttek közel 20%-a a közösen használt fecskendők miatt kapta el a vírust.
Lásd: Status of the global HIV epidemic

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2004-es áttekintésében megállapította, hogy egyértelmű bizonyítékok mutatnak rá, hogy a steril injektáló felszerelés elérhetőségének növelésével jelentősen csökkenthető a HIV/AIDS fertőzés előfordulása az injektáló droghasználók körében.

A prevenció fontossága mellett úgy is ki lehet állni, hogy elismerjük az ártalomcsökkentés létjogosultságát.

" Szerintem a prevenció az egyetlen járható út a drog fogyasztás csökkentésére." Vajon kell-e magát a drogfogyasztást csökkenteni? Önmagában a drog fogyasztása és a fogyasztók száma okozza-e a problémát? Egy egyszerű példa. Ha 10-en drogoznak 1-es egységnyi ártalmak mellett, az jobb vagy rosszabb, mintha 5-en drogoznának 3-as egységnyi ártalmak mellett? Az első verziónál hiába több a fogyasztó, az összártalmak értéke 10 egység. Míg a másik verziónál hiába fogyasztanak kevesebben az ártalmak értéke 15 egység. Hiába csökkentettük a fogyasztók számát, a probléma nagyobb lett.

Tovább mennék: ha 100-ból 50-en drogoznak elhanyagolható ártalom mellett, az rosszabb-e, mintha 100-ból 1 ember drogozik, de ő jelentős ártalomnak van kitéve? Én inkább az első lehetőséget választanám.

Drogmentes világ a Hupikék törpikékben volt utoljára. Vagy ott se: gombaházak, mindig vidám törpök... :D Az a baj, hogy a droghelyzethez és a szenvedélybetegségekhez mindenki ért, pontosabban azt hiszi, hogy ért. Olyan statisztika után kutatok, ahol a hollandok rosszabbul szerepelnek, mint az USA. Nem találok. Biztos csak véletlen lehet, vagy nem vagyok elég kitartó. És milyen érdekes, az alkoholtilalom pozitív hatásait se találom sehol...

Új hozzászólás