A TASZ drogpolitikai oldala

Kormányváltás előtt

A jövővel kapcsolatos bizonytalanság nyomta rá bélyegét a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság ülésére

A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB), a kormány négy civil taggal kiegészített drogügyi tanácsadó szerve május 27-én szerdán ülést tartott, amelyre a kormányváltás előtti bizonytalanság nyomta rá a bélyegét. Korózs Lajos államtitkár (hosszú ideig) utoljára elnökölt az ülésen, ahol a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) kábítószerügyi igazgatóságának vezetője, Portörő Péter beszélt az immár nyomtatásban is megjelent és a sajtónak is bemutatott új nemzeti drogstratégiánkról (2010-18), amelyet a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Egyesület (IHRA) áprilisban kiadott globális jelentése is dícséretben részesít és az Európai Unió egyik legprogresszívebb dokumentumaként mutat be. A drogstratégia hosszú távú célokat fogalmaz meg – a rövid távú célok megfogalmazására a kétéves akciótervek hivatottak. Április 22-én az államtitkári értekezlet megtárgyalta az akcióterv első tervezetét, azonban az a döntés született, hogy az adminisztráció-váltás előtt már nem terjesztik be a kormány elé, mivel pontosabb költségvetési tervet szeretnének hozzá készíteni, és további szakmai egyeztetést kezdeményeznek. A szakmai szervezetek (pl. Magyar Addiktológiai Társaság) támogatták a tervezetet, ugyanakkor rámutattak arra, hogy ilyen szűkös költségvetési keretből nehéz lesz megvalósítani a célokat.


Kérdés, hogy vajon az új kormány mekkora lelkesedéssel fogja végrehajtani azt a stratégiát, amelyet a parlamenti vita során “ultraliberálisnak” bélyegzett. Még nem tudjuk, hogy az új egészségügyi, oktatásügyi és szociális csúcsminisztériumban milyen szervezeti keretet alakítanak ki a drogkoordináció számára, illetve hogy mennyire alakítják át a háttérintézményeket (pl. a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetet), illetve a szakembergárdát. A szociális államtitkári cím várományosa, Soltész Miklós a keményvonalas fundamentalisták közé tartozik: a büntetőjogi szabályozás 2002-es módosítása után azt nyilatkozta, hogy az enyhítéssel a gyermekek élete kerül veszélybe, hiszen a törvény felhatalmazást ad arra, hogy a kábítószer-terjesztők csekély mennyiségű kábítószerrel beetessék a fiatalokat. Szerinte a 99 és 2002 között képviselt zéró-tolerancia a megfelelő irány – és ez egybevág azokkal a hírekkel, hogy a Fidesz a büntetőjogi szabályozás szigorítására készül. Az utóbbi években a kábítószerügyi eseti bizottságban a Fidesz Victorné Erdős Esztert, a ráckeresztúri rehabilitációs otthon igazgatóját kérte fel szakértőnek – lehetséges, hogy Soltész őt fogja kinevezni a drogkoordináció új vezetőjének. Victorné a bizottság ülésein élesen kritizálta az ártalomcsökkentő szemléletet és a kormány “liberális” drogpolitikáját.



A KKB ülésén beszámolót hallhattunk az Új Magyarország Fejlesztési Terv legutóbbi pályázati kiírásáról, amely 1,3 milliárd forintot juttat ifjúságfejlesztésre és kábítószerügyre, a pályázatokat augusztusban és szeptemberben lehet majd beadni. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) bemutatta annak az újonnan felállított kábítószer-laboratóriumnak a munkáját, amely az elmúlt évben 900 a vámosok által lefoglat mintát vizsgált be – ezek több mint fele származott Budapestről. A VPOP labor a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) adatainál jóval magasabb koncentráció-értékeket mért a lefoglalt drogokban – például a marihuána vámosok által mért átlagos THC értéke 6,7%, míg a BSZKI által mért átlagérték 1% alatt van. Nagy Gábor, a BSZKI főtanácsosa szerint a különbség okát ki kellene vizsgálni, ugyanis ennek oka lehet mérési pontatlanság is. Szerinte az új laboratórium felállítása nem volt szükséges, csak a felszerelés beszerzése körülbelül 100 millió forintba kerülhetett – pedig ugyanezeket a feladatokat a BSZKI is el tudta volna látni. Topolánszky Ákos civil delegált szerint ez abból a szempontból is érdekes, hogy míg a keresletcsökkentő oldalon a civil szervezetek a szűkös forrásokból alig képesek fenntartani a szolgáltatásaikat, a kínálatcsökkentésre arányaiban jóval többet költ az állam.


A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) beszámolt a hazai kender- és máktermesztéssel kapcsolatos problémákról. Magyarország már a 20-as évek óta máktermesztő nagyhatalomnak számít, mióta Kabay János feltalált egy módszert a morfin száraz mákszalmából történő kinyerésére. 1927-ben alapították meg a tiszavasvári alkaloidokat előállító gyárat, az 50-es és a 60-as években Magyarország volt a világ legnagyobb morfin-exportőre. A tavalyi évben mintegy 7 ezer hektáron takarítottak be ipari és étkezési célból termesztett mákot, ennek az átlagos alkaloida-tartalma 0,1 és 0,7 százalék között van – az ennél magasabb koncentrációjú mák már kábítószernek minősül. A kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének, forgalmazásának és felhasználásának rendjéről szóló 162/2003. (X.16.) kormányrendelet módosításával pontosították a fogalmakat: eddig csak az ópiummák számított kábítószer-alapanyagnak, ezután a murvásmák (Papaver bracteatum Lindl.) is. A jogszabály megkülönbözteti az ipari, az étkezési és a díszító mákot, illetve a mákszalmát. A mákmagok nem minősülnek ellenőrzött szernek, kivéve az ipari mák vetőmagját, amelynek kivitele és behozatala engedélyköteles. A rendelet értelmező rendelkezései szerint kendernek minősül minden Cannabis nemzetséghez tartozó növény – ezen belül van alacsony THC tartalmú kender (0,2% alatt) és magas THC tartalmú kender (0,2% fölött). Szabad földön kizárólag alacsony THC tartalmú kender termeszthető, termesztéséhez kizárólag fémzárolt vetőmag használható fel. A magas THC tartalmú fajtákat kizárólag kutatási célra lehet felhasználni. Az alacsony THC tartalmú kender magját forgalomba lehet hozni étkezési célra is, az exporttal és importtal kapcsolatos engedélyeket az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal intézi.


A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) ismertette az elterelés hatásvizsgálatával kapcsolatos kutatás eredményeit, ennek során 213 szolgáltatót kerestek meg telefonon, közülük 119 szolgáltató (46%) nem végez elterelést, a fennmaradó 94 közül 69-en adtak választ. Az elterelésnek három formája van: megelőző-felvilágosító, gyógyító és egyéb. A szolgáltatók több mint fele kizárólag megelőző-felvilágosító elterelést biztosít, kevesebb mint 20%-a pedig gyógyítót. A vizsgálat szerint a szolgáltatók az elterelés nagy előnyének tartják, hogy a klienseket mentesíti a börtönbüntetés fenyegetése alól, ugyanakkor problémaként merült fel, hogy a nem problémás szerhasználók tömegeit kényszeríti kezelésre. Számos szolgáltatóknak ezenkívül az elterelés az anyagi stabilitás zálogává is vált: hiszen biztosítja a folyamatos kliens-utánpótlást, ez után pedig normatív támogatáshoz jut a szervezet. A TASZ álláspontja szerint az elterelés kétségkívül jobb, mint a börtönnel fenyegetés. Ugyanakkor a nem problémás szerhasználók kvázi-kényszerkezelése még akkor sem indokolt, ha a vizsgálat kimutatja, hogy a kezelésnek vannak pozitív hatásai: ugyanis ez önmagában nem indokolja a büntetőjog eszközének alkalmazását a fiatalok kezelésbe kényszerítésére. Ha a túlsúlyos embereket fogyókúra-táborba kényszerítenénk, annak is bizonyára lennének pozitív közegészségügyi hatásai, ugyanakkor nem szükséges és arányos intézkedés börtönnel fenyegetni egy túlsúlyos embert akkor, ha nem vállalja a kezelést.


Tovább folytatódott a drogprevenciós programok akkreditációjával kapcsolatos vita: két évvel ezelőtt az Egészségügyi Minisztérium (EÜM) magához ragadta a feladat megoldását az SZMM-től, azzal érvelve, hogy a drogprevenció az egészségnevelés szerves része. Az azóta eltelt időszakban azonban az EÜM nem állt elő értékelhető javaslattal és tervvel az akkreditációval kapcsolatban, az ülésen kiderült, hogy a drogtémát egyáltalán nem integrálták az egészségfejlesztő programok akkreditációjáról szóló új rendeletbe. Így tehát az iskolák ezután sem kaphatnak információt arról, hogy az általuk megrendelni kívánt prevenciós szolgáltatás vajon szakmailag ellenőrzött és hiteles munkát végez-e, esetleg teljesen dilettáns, vagy ami rosszabb, mögöttes ideológiai-üzleti szándékkal rendelkező “preventorokat” engednek a gyerekek közelébe. A KKB ismét határozatban utasította az EÜM-öt, hogy az új adminisztráció megalakulása után 2 héten belül álljon elő konkrét javaslattal a kérdés rendezésére.

Sárosi Péter

Hozzászólások

Ez van. Már csak a büszkeségem maradt és a kérdés ami már sebesre rágta a lelkem: -Miért érek én kevesebbet,mint egy alkoholista?!Hol az én bűnöm?! És ne nekem feleljenek erre a kérdésre,hanem annak a rengeteg kisgyereknek,mint amilyen én is voltam,akik csak akkor mernek végre elaludni,mikor bűzlő apjuk végre teljesen kómába ájult a piától és már nem kaphatnak több verést és mocskos szidalmazást.Talán ha akkor azok a valakik akik most a "saját védelmemben" bebörtönöznek,oda figyeltek volna rám,nem "süllyedek" idáig,hogy egy szemét drogos váljon belőlem. Na persze,hát ki figyel oda ilyesmire,ha meg szándék lenne,akkor pénz nincs mondják ugyanazok,akik húsz perc leforgása alatt elköltenek öt,IGEN,ÖT MILLIÓ FORINTOT a bebörtönzésemre.Közpénzből. És mindezt miért?!Igen a megint a gyilkos fű az oka... Nem is sok,csak a csekély mennyiség duplája,de két év börtönre épp elég volt,ha hozzászámoljuk az általam az elmúlt tíz évben fogyasztott mennyiséget is.Mert ugye ők valahogy kiszámolták ezt,miután kérdésükre megsaccoltam(komoly gondolkodás után...),hogy idestova tíz éve füstölhetek,mármint füvet,mert cigit az én időmben még gyerek is vehetett,szóval valahogy öszzehoztak még KÉT KILÓNYI teljesen fiktív füvet,amivel olyan meglepetést okoztak nekem,mintha tényleg arany találnék a szivárvány túlsó végén!(bár lett volna valaha ennyi füvem...)Sokat számolgattam,de képlet nélkül nem lehet kiszámolni egy egyenletet,legalábbis nem tudom mi alapján ellenőrizhetném le,hogy tényleg ennyi e az annyi.Aztán megpróbáltam kiszámolni,hogy tíz év alatt hány szál cigarettát szívhattam el,de ez sem sikerült,aztán mikor teljesen elakadtam egy szökőévnél,feladtam az egészet,ők úgyis jobban "tudják"!Már megértem,hogy mitől billegett Mulder ügynök mindig a skizofrénia szélén,pedig ő nem is füvezett,csak szívott... Valahogy majd csak lesz,mindenesetre lehet,hogy komolyan elgondolkodom a "tisztelt"bíróság utolsó mondatán,amit magammal vihetek a börtönbe: -Fiatalember,ha magának nem tetszenek a magyar törvények,akkor el lehet menni az országból! Ismerősen cseng ez a mondat,de még rosszabb,hogy olyan idők emlékét idézi fel,amikor csak egy modón lehetett élni: NEM LÁTOK,NEM HALLOK ÉS NEM BESZÉLEK...

egyetértek a marijuana legalizációjával a te történeted is szép, csak a hitelességét csökkenti a bírósági idézet, ugyanis jogvégzett ember tisztában van vele, hogy magyar állampolgárként külföldön is vonatkoznak rád a magyar jogszabályok (az állampolgárságról való lemondás részleteibe most ne bonyolódjunk bele), tehát ilyet aligha mond

Pedig a számomra ez már történelem,és igyekszem nem elfelejteni,nehogy megismételje önmagát... Ha találok rá lehetőséget a tárgyalás szövegét is feltöltöm a netre,hogy mindenki aki esetleg hasonló cipőben jár majd okulhasson belőle.Szívesen küldök neked is egy példányt belőle,ha csak a saját szemednek akarsz hinni...

Hát hogy a magyar jogszabályok vonatkoznak e rád külföldön?!?!... ezt nem hinném mivel ha külföldön tartózkodsz, az ottani jogszabályok megsértéséért állítanak bíróság elé, majd szankcionálnak, büntetnek. Ha nem így van akkor cáfolj rám lécci és hozz példát is lécci :) Caffee Shopban is simán kiszolgálnak... csak múlj el 18 éves és vigyorogva adja a kezedbe a török forma amit kérsz. Nagyon barátságos emberek fél órát elbeszélgettem vele arról h mennyire hasonlít a magyar nyelv a törökhöz. bless

Pedig ez van a büntető törvénykönyvben. De ettől még mondhatta a bíró.

Igen.!! Az a bizonyos fizetési nap,az mindig gyomor ideget vágott belénk,mert ugye fattter,az rendesen el kente a száját,mimeg sz alattunk arra amerre tudtunk.!!!Feco,kajakra tudom miről beszélsz,sajnos én is így nőttem fel,és belőlem is drogos lett,igaz nem érzem közel-sem olyan súlyos problémának(mit is írtam?) mint az alkoholt, de én legalább szeretem a családomat,szeretk élni,vannak céljaim,amit ha beledöglök is megcsinálom,mert ugye a fűűűű, az nagy kábítószer.!!!!béke

feco: ez igaz story vagy csak fiktiv? Mert ha igaz, szerintem nagyon kemény.

Sajnos igaz. Megtoldanám a sztorit azzal,hogy mindez 2006-ban kezdődött,tizenegy hónap előzetes után szabadlábra helyeztek,és most 2010-ben,három évvel az első fokú ítélet után,amikor szinte már semmivé fakult emlék csupán az előzetesben eltöltött idő,az ítélőtábla visszaküld letölteni a két évből fentmaradó időt...büntetlen előélettel...,birtoklásért... 2010. valahol európában...

kedves fecó, írd meg az ügyed a tasz jogsegélyszolgálatának a tasz@tasz.hu-ra, hátha lehet tenni valamit.

Köszönöm a segítő szándékot,összeszedem a gondolataimat és a teljes dokumentációt,hogy tényszerűen tudjam bemutatni az esetet.A megtapasztalt dolgok után már inkább csak túl akarok lenni az egészen és minél előbb elmenni magyarhonból,de ha akár csak egy csöppnyi esély is van arra,hogy az esetem segíthet abban,hogy ilyen szitu ne történhessen meg mással,akkor nagyon örülnék neki ha sikerülne valami eredményt elérni.Akik ismernek tudják rólam,hogy rendkívül küzdő típus vagyok és nehéz befogni a számat és most is kész vagyok a végsőkig elmenni,hogy hallassam a hangomat,kerül amibe kerül! Köszönöm a jóindulatot!

Nem kell messzire menni, elég csak ide a csehekhez. Légvonalban nem több 600 km-nél. Én is erősen gondolkozok rajta, hogy minél hamarabb elmegyek innen, mert ez az ország egyre élhetetlenebb. Egyre inkább azt látom, hogy Magyarországnak nincs jövője. "El lehet menni az országból." Ámen.

ezen már én is sokat gondolkodtam hogy mi lesz ha 1× megfognak,olyan nagyon nem érdekelnek mert én úgy érzem nincs mit szégyelnem azon hogy füvezem,mi a lóóószart ártok(tunk)nekik avval ha este elszívok 1 dzsót,szerintem semit. Kész vicc hogy ezért börtönbe zárnak mert elszívok 1 cigit,és hesszelek,(nem megyek törni zúzni)nyugalom van és béke. Fafejű,birka,tudatlan,írígy népség. BÉKE

feco én nagyon kiváncsi lennék a tárgyalás szövegére, kitennéd valahová? Vagy akárcsak ide a drogriporterre küld el, biztosan tanulságos, mi megy itt 2010-ben.

Basszus fecó, neked senki nem mondta, hogy SOHA nem szabad bevallani, hogy mióta szívsz, mert összeadják a mennyiséget?

Az ügyem 2006-ban kezdődött,az első fokú tárgyaláskor még nem volt érvényben a szabályozás a mennyiségek összevonására,2007-ben léptették életbe és az ítélőtábla 2010-ben már felhasználta ellenem,bárhogy is visszakoztam.Az elején elvben a függőségre hajtottunk és ugye nem lehet függő aki csak pár spanglit szívott el.Elvileg...

Komolyan mondom, nem találok szavakat, annyira felháborító ez az egész!!!

Új hozzászólás