Drogteszt az Auchanban

A multik tevékenységének megítélése nem igazán a mi asztalunk, de úgy érezzük, hogy legújabb reklámjával az Auchan a drogpolitika szereplőit is megszólítja. Szerkesztőségünkbe az alábbi, szkennelt dokumentum érkezett.

A TASZ már többször hangoztatta a véleményét a szülői, az iskolai és a munkahelyi drogtesztelés elhibázottságáról, hiszen az általa remélt kedvező hatások nem igazolódtak be. Az esetek többségében a tesztelés bizalmatlanságot és a szülő-gyermek, illetve a tanár-diák viszonyok megromlását eredményezte, miközben egyáltalán nem segített a problémás használók felderítésében. A munkahelyi drogtesztelés pedig semmit nem mond el a dolgozó munkavégzés közbeni bódultságáról, ellenben komoly pénzekbe kerül a cégnek és feszültséget okoz minden munkahelyi szereplőnek. Ráadásul a boltok polcairól leemelhető termék abban sem nyújt tanácsot, hogy a pozitív eredmény kimutatása után mit lépjen a vásárló. Az iskolák a segítség helyett rendszerint büntetik, néha egyenes kirúgják a fennakadt diákot, ezzel pedig nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a drogfogyasztásuk, ha addig nem is volt az, rövidtávon problémássá váljon. Ezért azt gondoljuk, hogy több problémát szülhet, mint amennyit megelőz, ha a szülők a hétvégi nagybevásárláskor a mirelit áruk mögött drogtesztre lelnek, amivel hazaérve vizsgálgatni kezdik a gyerekük ruháit és asztalát. Már a Droglátó kampány is rávilágított arra, hogy drogűző csodaszerekre jelentős kereslet van, de azt már kevesebben látják be, hogy a hathatós közbenjáráshoz együttműködésre és bizalomra van szükség. Önmagában egy technikai eszköz nem tud választ adni egy családi, vagy társadalmi problémára, a bizalmatlan légkör megteremtésével viszont végérvényesen meggátolhatja az őszinte párbeszéd lehetőségét, ami pedig a legnagyobb segítség.
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.02.19.









Hozzászólások
hmmm
pfff :D
De örülnék ha anyám egyszer
ha kicsit fejlesztik és
A reklám nagyon szánalmasan
Plusz rájuk kellene küldeni
???
Ráadásul mi az, hogy
Teszt +
jáá
tudatlaság
Kedves Haze55! Én csak annyit
drog
Tapasztalatok és tények!
Kizárt dolog, hogy ha egy
De ugye csak vicceltél?
Segítség! Teljesen zöldfülü
bakinak
17éves tanácsa
fújj fújj!!!!!!!
Ha apjuk példáját követik,
Vélemény
szerintem
Vicc ahogy beszéltek ezekről
Új hozzászólás