Tizenévesek "játékai" (Zalai Hírlap)


Dr. Szemelyácz János
Fotó: Ohr Tibor
Beszélgetés a szerhasználati szokásokról, a hatékony megelőzésről és drogszabályozásról

Veszélyes játékok címmel indított középiskolai prevenciós programot a zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat. A kampány kapcsán a Zalai Hírlap interjút készített Mészáros Ágnes szociálpedagógussal és dr. Szemelyácz János addiktológus és pszichiáter szakorvossal, a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője.

 
 
Mészáros a fiatalok körében előforduló kockázatos magatartásformákról és a szenvedélybetegségek előfordulásának arányairól számolt be.
Szemelyácz arról beszélt, hogyan lehetne a drogprevenciót hatékonyabbá tenni és mit tehetne a törvényhozás a drogprobléma csökkentéséért.  Álláspontja szerint „létre kellene hozni a pszichoaktív szerek veszélyesség szerinti listáját”, ahogyan erre Angliában is láthattunk példát  (más kérdés, hogy a brit törvényhozók nem használták fel a lista tanulságait a drogszabályozásban).

A marihuána legalizációjára irányuló kérdésre Szemelyácz elmondta, hogy lehetne értelmes vitát folytatni a legalizációról – hiszen a „a fiatalok tömegesen fogyasztják, nem zavarja őket, hogy tiltott”, valamint gazdasági hozadéka is lehetne – ám ehhez szakmai érvekkel alátámasztott párbeszédre és nem prekoncepciókra és indulatokra épülő vitára lenne szükség. A szakember a fiatalok szerhasználata kapcsán az alkoholt tekinti a legnagyobb problémának, amelyet tovább tetéz az alkoholstratégia hiánya, a kezelőhelyek bezárása és a jelenségnek az illegális szerekhez képest sokkal gyakoribb bagatellizálása, ami a fiatalok részéről is megfigyelhető.

Az új szerekkel kapcsolatban Szemelyácz felrótta a magyar szabályozásnak, hogy tényleges megoldás nyújtása helyett inkább az egyszerűbb megoldást választják: miután néhány fiatal GHB és egyéb szerek kombinációjától rosszul lett a keceli diszkóban, hatékonyabb eszköz híján, a rendőrség kezdeményezésére bezáratták a diszkót. Egy külföldi példán keresztül szemléltette, hogyan lehet kifinomultabb módszerekkel befolyásolni a szerhasználati szokásokat és csökkenteni az ártalmakat.
  
  


 
 

Kardos Tamás
Drogriporter
2010.06.14

Hozzászólások

szerintem még nem is olvastam ilyen minőségű cikket a témában. a hozzászólásokról viszont ezt nem lehet elmondani.

Új hozzászólás