AIDS világnap 2007

Az ENSZ főtitkár üzenete az AIDS világnap alkalmából politikai vezetést sürget.
 

Ma „ünneplik” világszerte az AIDS világnapját. Idézőjelben írtam, hogy ünneplik, ugyanis nem a szó szoros értelmében vett ünnepnap ez: sokkal inkább alkalom, lehetőség arra, hogy felrázzuk a társadalmat álságos nyugalmából és közönyéből, amelyet a világot sújtó egyik legnagyobb közegészségügyi fenyegetéssel szemben tanúsít: „velem ez úgy sem történhet meg”. Dacára annak, hogy 38,6 millióan élnek jelenleg is HIV-el, és mindezidáig 25 millió emberéletet követelt az AIDS betegség. A közöny mellett szokásos reakció még a félelem, ami a tudatlanságból fakad, és együtt jár a diszkriminációval, stigmával és kiközösítéssel. Az emberek azt gondolják, hogy azzal védik meg magukat és a családjukat a legjobban, ha távol tartják maguktól a HIV pozitív embereket, és úgy általában távol tartják maguktól ezt a témát.

Pedig mind a tudomány, mind a józan paraszti ész igazolja, hogy a HIV-el szembeni megfelelő védekezést nem a kiközösítés és távolságtartás biztosítja – éppen ellenkezőleg. A gyermekeket azzal lehet a legjobban felvértezni, ha pragmatikusan és őszintén felvilágosítjuk őket a vírus terjedésének módjáról és a védekezés lehetőségeiről – a vírus ugyanis kizárólag vér, sperma, hüvelyváladék és anyatej útján terjed. Ezek mind olyan testnedvek, amelyek hétköznapi érintkezések során csupán extrém ritka helyzetekben keveredhetnek egymással. A szexuális érintkezés során pedig a jó minőségű kondomok használata gyakorlatilag 100%-os védelmet nyújt a fertőzéssel szemben. Rossz taktika, ha a fiatalokat a különféle kisebbségekhez tartozó szexuális partnerek diszkriminációjára, vagy a szexuális érintkezésektől való tartózkodásra szólítjuk fel (pl. ne szeretkezz a saját nemedhez tartozóval vagy bevándorlóval, ne közösülj análisan stb.) ahelyett, hogy a fertőzés megelőzésének univerzális praktikáit tanítanánk meg nekik! Ne áltassuk magunkat: az ilyen tanítások nem a HIV prevencióról szólnak. Mint ahogy nem a HIV prevencióról szól az sem, ha az injekciós droghasználók egészségét feláldozzuk az absztinencia oltárán, és nem biztosítjuk számukra a steril injekciós felszerelést vagy a szubsztitúciós szerekhez való hozzáférést.

Hogy mennyire nem nőtt még fel a magyar társadalom a HIV-el járó óriási felelősséghez, az is jelzi, milyen gyéren reagál az AIDS világnapon a hazai sajtó és a hazai politika. Illetve hogyan reagál a HIV pozitív emberekre a magyar nyilvánosság. A jelenlegi reakció legfeljebb pánikreakcióként leírható: a média a HIV pozitívokat olyan emberekként állítja be, akiktől félni kell, magát a HIV fertőzést pedig „halálos betegségként” mutatja be (holott hatékony antiretrovirális kezeléssel a tünetek jelentkezése megelőzhető). Nem segítenek a helyzeten azok a bulvármédia által felkapott botrányok, amelyek a HIV fertőzést szándékos gonoszság eredményeként prezentálják, és azok a politikusok sem, akik a bevándorlás szigorításától remélik a társadalom védelmét.  

Az AIDS Világnap központi üzenetének idén az ENSZ a politikai vezetést (leadership) választotta. Ma Magyarországon fájón érezzük ennek a politikai vezetésnek a hiányát. Van egy AIDS stratégiánk, amelynek nincs igazi gazdája, az abban előírt hatékony prevenciós módszerek pedig csak szórványosan jutnak el a célcsoportokhoz. Különösen égető a hiány az olyan marginalizált csoportok esetében, mint a szexmunkások vagy az injekciós droghasználók. Az egészségügyi reform forgatagában félő, hogy a HIV prevenciónak még azok a bástyái is megrendülnek, amelyek ezidáig legalább több-kevesebb szilárdsággal, társadalmi elismertség nélkül folytatták mindennapos küzdelmüket a járvány ellen.

Ez a nap a számonkérés napja kell, hogy legyen. Számonkérés a média, az egészségügyi ellátás és a civil társadalom, de elsősorban a politikai vezetők felé: hol marad a politikai vezetés Magyarországon az AIDS elleni küzdelemben?