A brit bal- és jobboldali politikusok egymást túllicitálva próbálnak egyre szigorúbbnak tűnni a választók szemében
A magyar sajtó is beszámolt róla, hogy London újonnan megválasztott konzervatív polgármestere, Boris Johnson egyik első dolga volt szigorú rendőri fellépést ígérni a csekély jelentőségű bűncselekmények és kihágások ellen. "Szentül hiszem, hogy a komolyabb bűncselekményeket is visszaszoríthatjuk, ha erélyesen fellépünk a kisebb kihágások ellen", jelentette ki. Ez a vélekedés az ún. zéró-tolerancia büntetőpolitika elméletén alapul, amelyet a Beszélő márciusi számában megjelent cikk alaposan megcáfolt, hiszen mind empirikus bizonyítékok, mind etikai konzekvenciák tekintetében rendkívül gyenge lábakon áll. Sajnos azonban a zéró-tolerancia jelenleg valóságos divathullámként söpör végig Európa nyugati felén, úgy tűnik, hogy még az eddig immunisnak tűnő Amszterdamot is elérte. Nagy-Britanniában jelenleg a munkáspárti kormány még a konzervatívokat is megpróbálja túllicitálni zéró-toleranciából: Jacqui Smith belügyminiszter szerint a fűszívókat börtönbüntetésre kellene ítélni (bár saját bevallása szerint ő maga is szívott korábban füvet), miniszterelnöke szerint pedig a fűfogyasztás “halálos” (végülis ha ráesik valakinek a fejére egy mázsás hasistömb, akkor lehet). Bejelentette azt is, hogy eltökéltek a kannabisz veszélyesebb drogok közé való újraosztályozása iránt, bár saját tudományos tanácsadó testületük (ACMD) már sokadszorra is kinyilvánította, hogy ezt a lépést nem támasztják alá a bizonyítékok.
Miután a kannabiszt 2004-ben a B osztályból a kevésbé veszélyes drogok C osztályába sorolták át (ezzel csak a fogyasztók kerültek enyhébb megítélés alá, a terjesztőket továbbra is 14 évig terjedő börtönnel fenyegetik), sem a statisztikák, sem az egyéb kutatások nem bizonyítják, hogy “elszabadult volna a pokol” a szigetországban. A 16 és 20 közötti (tehát leginkább veszélyeztetett korosztályba tartozó) fiatalok körében például 2004 óta 20%-al csökkent a fűvet szívók aránya. Természetesen nem az enyhítés miatt, hanem azért, mert a fűszívás elterjedtségét teljesen más tényezők befolyásolják, nem a büntetőjogi szankciók szigorúsága. Korábbi kannabisz-szkizofrénia dossziénkban azt is bemutattuk, hogy a sajtóhíradásokkal szemben a fűszívás nem okoz mentális betegséget. A harcosan türelmetlen megnyilatkozások sokkal inkább egy politikai játszma részét képezik, amely a lakosság legsötétebb félelmeivel manipulál, és amelynek tétje a hatalom megszerzése vagy elvesztése. A világ legnagyobb, 4,5 millió kamerából álló térfigyelő (CCTV) rendszerét például a politikusok azzal az ígérettel építették ki Angliában, hogy az a bűncselekmények drasztikus visszaszorítását eredményezi majd. Nemrég azonban a rendőrség is beismerte, hogy a kamerák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: a bűncselekményeknek mindössze 3%-át derítették fel CCTV segítségével. A Nagy Testvér iránti rajongás azonban vakká teszi mind a közvéleményt, mind a politikusokat. Nincs ez másként a kannabisszal sem.
Sárosi Péter