A belügyminiszter kijátsza a drogkártyát és diszkórazziákat hirdet
Amikor egy népszerű belvárosi szórakozóhelyen kialakult tülekedésben három kislányt agyontaposnak, érthető, ha a közvélemény azonnal felelősök után kiált és az okok kivizsgálását követeli. Az is teljesen érthető, ha a köznek felelős politikusok megpróbálják kielégíteni a közvélemény ezen igényét, vizsgálatot kezdeményeznek a felelősök azonosítására és ellenőrzik a szórakozóhelyek engedélyeit, illetve a biztonsági előírások betartását. Az azonban már a politikai abszurd kategóriájába tartozik, amikor Pintér Sándor belügyminiszter a ilyen tragédia által kiváltott hullámokat meglovagolva próbálja beadni a saját diszkórazziás programját a médiának, és senki nem mutat rá, hogy kilóg a politikai lóláb.
Pintér ugyanis kiemelte a sajtótájékoztatóján, hogy a három kislány egyikének a vérében kábítószer (amfetaminszármazék) fogyasztás nyomaira bukkantak, és a helyszínen is foglaltak le kábítószer-gyanús anyagot a rendőrök. Márpedig szerinte a kábítószer is “befolyásolta, hogy a helyiségben tartózkodók nem megfelelő magatartást tanúsítottak, nem ismerték fel a veszélyt.” Angolszász nyelvterületen Pintér érvelésére a logika tudományában járatos újságírók csak annyit mondanának legyintve, hogy “red herring” (vörös hering). A red herring egy olyan retorikai vagy irodalmi módszert, taktikát jelöl, amikor valaki a valódi bűnösről, a valódi felelősről megpróbálja elterelni a közönség gyanúját. A kifejezés eredete: a vadászebek képzése során döglött bűzlő halakkal próbálták megzavarni a kutyák szaglását. Gondoljunk csak arra, amikor a krimi szerzője tudatosan tesz gyanússá szereplőket, akikről a végén kiderül, hogy ártatlanok. Pintér valószínűleg kedveli az ilyen krimiket – az ő vörös heringje pedig nem más, mint a drog, amit bűnbakként lehet odavetni a közvélemény elé, és ami hivatkozási alappá teszi ezt a tragédiát a saját politikai programjának a végrehajtásához.
Érdemes összehasonlítani Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány nyilatkozatát Pintérével, aki rámutatott, hogy a három lányt egyszerűen odapasszírozták a korláthoz a tülekedő emberek – a másik két lánynak egy fikarcnyival sem volt több esélye a túlélésre, mint annak a lánynak, aki előzőleg drogot fogyasztott. Szintén megalapozatlan kijelentés az, hogy a helyiségben tartózkodók esetleg a kábítószeres befolyásoltság miatt nem ismerték fel a veszélyt, vagy emiatt estek pánikba. A budapesti rendőrfőkapitány úgy fogalmazott: "olyan tömeg volt, hogy ahhoz már nem kellett pánik". Egy ilyen tömegben teljesen mindegy, hogy valaki józan, ittas vagy éppen amfetamin-származékot fogyasztott: a legtöbb ember tehetetlenül sodródik az eseményekkel, hiszen mozdulásnyi – sőt, lélegzetvételnyi – hely sem marad a számára.
És egyébként is: vajon miért emeli ki Pintér a kábítószer-fogyasztást, míg egy szót sem ejt például az alkoholfogyasztásról, ami ugye még gyakoribb a szórakozóhelyeken? Vajon az alkoholos befolyásoltság kevésbé kockázatos a megfelelő helyzetfelismerési képességek szempontjából? Éppen ellenkezőleg, kevés olyan drog van, ami annyira amőba-szintre tudja lebutítani az emberi tudatot és az érzékelést, mint az alkohol (beleértve az amfetamint, ami egyébként egy stimuláns szer – tehát alapból azért fogyasztják a fiatalok, hogy ne fáradjanak el annyira az éjszakai szórakozás közben). Mégis, vajon felelőssé tehetők-e az ittas vendégek azért a tragédiáért, ami történt? Vagy másként fogalmazva a kérdést: vajon az volt-e a tragédia oka, hogy a szórakozóhelyen alkoholos italokat árusítottak? A válasz határozott nem.
Végül megtudhattuk azt is, hogy az egész drog-téma behozására csupán azért volt szükség, hogy igazolást nyerjen a jövőben Pintér kardcsörtető-rendcsináló kirakat-politikája. A belügyminiszter “összehangolt ellenőrzéseket” ígért a jövőben a szórakozóhelyeken mivel azt szeretnék, “ha a gyerekek nyugodtan elmehetnének szórakozni, és a szülők is biztonságban tudhassák őket, ne pedig kábítószer-kereskedők, és ne felelőtlen szervezők kezében”. Nagyon jól ismerjük az ilyen “összehangolt ellenőrzéseket”, szép ízes magyar nyelven diszkórazziáknak hívják őket. A rendőrség megjelenik egy szórakozóhelyen, hermetikusan lezárja a kijáratokat és válogatás nélkül gyanúsítottként kezeli az ott tartózkodó fiatalokat. Elemlámpával a szemükbe világítanak kábítószer-fogyasztás jelei után kutatva, ruházatukat átvizsgálják. Nem elég, hogy az ilyen razziákról korábban már az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az országos rendőrfőkapitány is kimondta, hogy sértik a szórakozó fiatalok alkotmányos jogait, de tudnunk kell azt is, hogy az ilyen razziák történetében egyetlen egy alkalommal sem sikerült terjesztőket előállítani! Ellenben az eljáró rendőrség több esetben visszaélt a hatalmával és súlyos jogsértéseket követett el – lásd a debreceni vagy a fóti razzia esetét, ahol ezt a Független Rendészeti Panasztestület mondta ki.
De most drog ide vagy oda, gondoljunk bele, hogy ha a rendőrség megjelenik egy túlzsúfolt szórakozóhelyen, lekapcsolja a zenét, felkapcsolja a villanyt és lezárja a kijáratokat – akkor azzal növeli vagy csökkenti a hétvégihez hasonló tömegjelenetek és tragédiák kialakulásának kockázatát? Kevés dolog tud nagyobb pánikot kelteni egy tömegben, mint egy rendőrségi razzia. Az esetleges drogkereskedőnek pedig semmi mást nem kell tennie, mint eldobnia a nála lévő drogot – ezután pedig már kizárólag fogyasztókat tud elkapni a rendőrség. Ahhoz pedig nem kell razzia, hogy fogyasztókat találjunk egy szórakozóhelyen – elég elolvasni a statisztikákat. A terjesztőhálózatokat fedett rendőrök beépítésével, megfigyeléssel és nemzetközi együttműködéssel lehet felgöngyölíteni, nem pedig razziákkal.
Az egész razziázás csupán arra jó, hogy a politikai vezetés látványos csinnadrattával elhitesse a közvéleménnyel, hogy valóban tesznek valamit a fiatalok biztonságos szórakozásáért – holott a biztonságosabb szórakozást nem a szórakozó fiatalok tömeges vegzálása garantálná, hanem az, ha maguk a szórakozóhelyek válnának biztonságosabbá! Nyugat-Európában számos komplex bűnmegelőzési, drogprevenciós és ártalomcsökkentő program működik a szórakozóhelyek, az önkormányzatok és a rendvédelem összefogásával, amelyek valóban biztonságosabbá és kulturáltabbá teszik az éjszakai életet. Zürich városa például kialakított egy biztonságos szórakozóhely brand-et, amelynek odaítéléséhez szigorú kritériumoknak kell megfelelni (a személyzet továbbképzése, prevenciós szolgáltatások beengedése, megfelelő infstrastuktúra biztosítása stb.) – a szülők így tudhatják, hová engedik el a gyereküket, a szórakozóhelynek pedig hosszú távon kifizetődővé válnak a plusszköltségek. A TASZ korábban rámutatott, hogy egyetlen hétvégi diszkórazzia költségeiből gyakran drogprevenciós programok egész évi költségvetése biztosítható lenne. Rámutattunk arra is, hogy Magyarországon a diszkórazziák mellett hiányoznak a szórakozóhelyeket biztonságosabbá tévő szisztematikus ellenőrzések, képzések és szolgáltatások. Talán ideje lenne inkább erre koncentrálni.
Sárosi Péter
