Lehet, hogy egyeseknek az a benyomása támadt a legutóbbi vicces poszt alapján, hogy a házastársam egy „házisárkány” – vagy én vagyok egy lusta here. Egyik sem fedi a valóságot. Úgy gondolom, hogy az átlag magyar férfihoz képest kimondottan aktí­v szerepet vállalok a házimunkában. Mondjuk ez nem mond sokat, mert alacsonyan van a léc. Szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy próbáljuk arányosan megosztani a terheket, fele-fele. Nincs olyan, hogy valami csak „női munka”. Viszont van valami, amiért érdemes erről a viccelődésen kí­vül többet is í­rni. Ha úgy tetszik: önreflexió. Még mi, „progresszí­v” pasik, is hajlamosak vagyunk arra, hogy valamiféle szuperhősnek tekintsük magunkat, ha kiporszí­vózunk, kivasaljuk a saját ingünket vagy elmosogatjuk az edényeket. Hiszen valóban sokat fejlődtünk már az apáink generációja óta, akik elvárták, hogy a feleség munka után még a meleg vacsorát is az asztalra rakja eléjük. Mi már „háziasak” vagyunk, mondjuk büszkén. „Nézd, elmosogattam,” gagyogjuk a párunknak, mint egy kisfiú, buksisimit várva, hogy milyen ügyesek voltunk. Mert valahol mélyen, tudattalan szinten, belénk ivódott a hiedelem, hogy a házimunka – az a nők dolga. Tudatos szinten, explicite persze már nem értünk egyet ezzel, ha megkérdezik – de mégis, az implicit előí­télet dolgozik bennünk. Ha be kell vásárolni, akkor a nőt kérdezzük meg, hogy mit vegyünk. Úgy is mondják ezt, hogy a mentális terhet (mental load) a nőre tesszük. A progresszí­v apukák borzasztó büszkék tudnak lenni magukra, ha „leveszik néha a terhet” a párjuk válláról azzal, hogy vigyáznak kicsit a gyerekre. Menőnek érzik magukat, ha leviszik a játszótérre. Ha az anyuka teszi ezt, akkor nem érdemel dicséretet: az a dolga. Anya vagy mi, nem? Szóval bőven van még hová fejlődnünk. És persze tudom, hogy sokak apokaliptikus ví­ziókat festenek a falra a „hagyományos nemi szerepek”, a dolgok „természetes” rendjének felbomlásáról. De valójában egyáltalán nem fenyegeti a kozmikus rendet és a férfiasságot az, ha mosogatólés lesz a kezünk. Ha másként gondolkodunk házimunkáról, gyereknevelésről. Ha a vasalásnál nem automikusan a feleségre néz a férj – és a villanykörte kicserélésénél a férjre a feleség. Mert a férfi az ugye biológiailag jobban ért a műszaki dolgokhoz (a nagy francokat), a nő meg a ruhákhoz (a fenéket). Tudom azt is, hogy ennek egy csomó rendszerszintű vonatkozása is van: például gyakran azért marad otthon a feleség a gyerekkel, mert a férj többet keres, és egyébként is, az apaszabadság nálunk lófüttyet sem ér. De ezen is változtatni kell: nem a „természet rendje”, hogy egy nő beérje kevesebbel, a rosszul fizető „női” munkákkal, vagy hogy választania kelljen karrier és gyerek között.