Tudjátok amikor Dél-Afrikában jártam a nyáron, hitetlenkedve néztem, hogyan bújnak meg az emberek a szögesdrótokkal, CCTV-kel, fenyegető feliratokkal védett házaikban. „Security” – biztonság, mondják. De vajon tényleg biztonságban érezték magukat a szögesdrótok mögött? Nem hiszem.
Ne értsetek félre: értem, hogy van olyan, amikor szükség van ezekre a dolgokra. De bennem a szögesdrótok, kerítések, kamerák, biztonsági őrök látványa nem a biztonság érzetét erősíti. Pont az ellenkezőjét. Amikor egy közösség túl sokat használ ezekből, túlságosan is szem előtt, túl demonstratíven alkalmazza őket: akkor biztos vagyok benne, hogy az a közösség nélkülözi a biztonságot.
„Közbiztonság” – mondjuk, és gyakran rendőröket értünk alatt, akik járőröznek az utcán. Börtönöket, amelyek bezárják a bűnözőket. Rácsokat, amik megvédik a tulajdonunkat a behatolóktól. Pedig ideje lenne újraértelmezni ezt a fogalmat.
Emlősök vagyunk. Mi több, rendkívül szociális emlősök. Számunkra a biztonság nem más, mint biztonságos kötődés. Már a születésünktől akkor érezzük magunkat biztonságban, ha képesek vagyunk megfelelően kapcsolódni azokhoz az emberi lényekhez, akik a mi kis Naprendszerünkben a Napot képezik.
A közbiztonságot nem lehet erőszakkal és kényszerítő eszközökkel megteremteni. Azok csupán a végső eszközt jelenthetik. Ami szükséges lehet, de ha túlságosan függünk tőle, akkor az csupán aláássa a biztonságunkat. Egy társadalom akkor lehet igazán biztonságos, ha az azt alkotó egyének képesek biztonságosan kötődni egymáshoz. Ahol az emberek túlnyomó többsége úgy érzi: hogy gondoskodnak róla. Hogy számíthat a közösségre. Hogy nem választja el óriási szakadék a lehetőségeit arra, hogy az egyébként hasonló szükségleteit kielégítse.
Ahol ez nincs meg, ott nincs tartós közbiztonság. Építhetsz te ezernyi börtönt, állíthatsz ezernyi rendőrt minden sarokra és felszerelhetsz kamerákat minden kapu fölé: de nem leszel biztonságban. Közbiztonság nincs közbizalom nélkül. És ezért aztán egy olyan rendszerben, ahol a hatalmat és a vagyont egy szűk kisebbség birtokolja, senki sem érezheti magát biztonságban. Mivel nincs jogbiztonság: ezért mindenki áldozattá válhat. De nem érezhetik magukat biztonságban a rendszer csúcsragadozói sem. Azok, akiknek van, folyamatosan retteghetnek attól, hogy elveszik tőlük azok, akiknek nincs. A diktátorok nem alszanak nyugodtan a testőrök hada által védett palotáik hálótermeiben.
A valódi biztonság élményét nem egyedül, nem egymás ellenére élhetjük meg, hanem együtt, egymással. A legbiztonságosabb társadalmat azzal teremthetjük meg, ha gondoskodunk egymásról – ha törődünk egymással. Ha nem hagyjuk az út szélén azokat, akik bajba jutnak. Ha nem engedjük, hogy a társadalom jelentős része leszakadjon, míg mások dőzsölnek a jóban. Ha minden lehető eszközzel támogatjuk az embereket abban, hogy már születésüktől fogva termékeny, jelentésteli kapcsolatokat építsenek ki, amelyekben kiteljesedhet az életük.
Ez az én elképzelésem a valódi közbiztonságról.
Ha tetszenek a Drogriporter írásai, ha fontosnak tartod, hogy ez a vélemény sok emberhez eljusson, kérlek, támogasd a munkám: https://drogriporter.hu/tamogass/