Tudjátok amikor Dél-Afrikában jártam a nyáron, hitetlenkedve néztem, hogyan bújnak meg az emberek a szögesdrótokkal, CCTV-kel, fenyegető feliratokkal védett házaikban. „Security” – biztonság, mondják. De vajon tényleg biztonságban érezték magukat a szögesdrótok mögött? Nem hiszem. Ne értsetek félre: értem, hogy van olyan, amikor szükség van ezekre a dolgokra. De bennem a szögesdrótok, kerí­tések, kamerák, biztonsági őrök látványa nem a biztonság érzetét erősí­ti. Pont az ellenkezőjét. Amikor egy közösség túl sokat használ ezekből, túlságosan is szem előtt, túl demonstratí­ven alkalmazza őket: akkor biztos vagyok benne, hogy az a közösség nélkülözi a biztonságot. „Közbiztonság” – mondjuk, és gyakran rendőröket értünk alatt, akik járőröznek az utcán. Börtönöket, amelyek bezárják a bűnözőket. Rácsokat, amik megvédik a tulajdonunkat a behatolóktól. Pedig ideje lenne újraértelmezni ezt a fogalmat. Emlősök vagyunk. Mi több, rendkí­vül szociális emlősök. Számunkra a biztonság nem más, mint biztonságos kötődés. Már a születésünktől akkor érezzük magunkat biztonságban, ha képesek vagyunk megfelelően kapcsolódni azokhoz az emberi lényekhez, akik a mi kis Naprendszerünkben a Napot képezik. A közbiztonságot nem lehet erőszakkal és kényszerí­tő eszközökkel megteremteni. Azok csupán a végső eszközt jelenthetik. Ami szükséges lehet, de ha túlságosan függünk tőle, akkor az csupán aláássa a biztonságunkat. Egy társadalom akkor lehet igazán biztonságos, ha az azt alkotó egyének képesek biztonságosan kötődni egymáshoz. Ahol az emberek túlnyomó többsége úgy érzi: hogy gondoskodnak róla. Hogy számí­that a közösségre. Hogy nem választja el óriási szakadék a lehetőségeit arra, hogy az egyébként hasonló szükségleteit kielégí­tse. Ahol ez nincs meg, ott nincs tartós közbiztonság. Épí­thetsz te ezernyi börtönt, állí­thatsz ezernyi rendőrt minden sarokra és felszerelhetsz kamerákat minden kapu fölé: de nem leszel biztonságban. Közbiztonság nincs közbizalom nélkül. És ezért aztán egy olyan rendszerben, ahol a hatalmat és a vagyont egy szűk kisebbség birtokolja, senki sem érezheti magát biztonságban. Mivel nincs jogbiztonság: ezért mindenki áldozattá válhat. De nem érezhetik magukat biztonságban a rendszer csúcsragadozói sem. Azok, akiknek van, folyamatosan retteghetnek attól, hogy elveszik tőlük azok, akiknek nincs. A diktátorok nem alszanak nyugodtan a testőrök hada által védett palotáik hálótermeiben. A valódi biztonság élményét nem egyedül, nem egymás ellenére élhetjük meg, hanem együtt, egymással. A legbiztonságosabb társadalmat azzal teremthetjük meg, ha gondoskodunk egymásról – ha törődünk egymással. Ha nem hagyjuk az út szélén azokat, akik bajba jutnak. Ha nem engedjük, hogy a társadalom jelentős része leszakadjon, mí­g mások dőzsölnek a jóban. Ha minden lehető eszközzel támogatjuk az embereket abban, hogy már születésüktől fogva termékeny, jelentésteli kapcsolatokat épí­tsenek ki, amelyekben kiteljesedhet az életük. Ez az én elképzelésem a valódi közbiztonságról. Ha tetszenek a Drogriporter í­rásai, ha fontosnak tartod, hogy ez a vélemény sok emberhez eljusson, kérlek, támogasd a munkám: https://drogriporter.hu/tamogass/