Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy részvéttel figyelem a gyógyí­thatatlan beteg Karsai Dániel küzdelmét a jó halálért. Ezt jelenti ugyanis az eutanázia görögül. Jó halált. Sokan az eutanáziát valamiféle „halálpárti” förmedvénynek, az élet elutasí­tásának tartják. De ez teljesen téves megközelí­tés. Mert Karsai nem az élet és a halál között választhat – hanem a jó és a rossz halál között. A szerettek körében méltósággal megélt haldoklás és a borzalmas, elnyújtott szenvedés között. Ami után valami lélegeztető-gépen egy rideg kórházban éri majd a halál. Számomra az eutanázia tiltása egyike azoknak a dolgoknak, amik egy demokratikus jogállamban anakronizmust képeznek. Anakronizmus: egy újabb görög szó. Valamiféle időbeni önellentmondást jelent: olyan jelenséget, ami idegen a kortól, amiben előfordul. Büntetni valakit azért, mert támogat valakit abban, hogy méltósággal, a saját döntése alapján úgy menjen el, ahogyan ő akar, és rákényszerí­teni, hogy szenvedjen – ez ellentmond mindannak, amit az önrendelkezésről tudunk. (Ilyen még a fűszí­vás tiltása is: hiszen egy modern jogállamban elvileg senkit sem szabadna pusztán azért büntetni, amit a saját testével, a saját tudatával tesz. Különösen nem úgy, hogy közben egy sor másik tudatmódosí­tó szer használatát meg önkényesen népszerűsí­ti ugyanazon állam, ami a fűszí­vást büntetni. Zárójel bezárva.) Megértem, hogy egyesek tartanak attól, hogy vajon nem élnek-e majd vissza az eutanáziával. Hogy nem fognak-e „öngyilkosságba” kergetni például idős, gondozásra szoruló rokonokat. De kérdem én: ma vajon hány idős ember választja inkább az öngyilkosságot, mert úgy érzi, hogy már nem kell senkinek? Azokban az államokban, ahol az eutanáziát legálissá tették, egy nagyon szigorúan szabályozott folyamaton kell keresztül mennie a kérvényezőnek. A mi „illegálisan” öngyilkosságot elkövető idős embereinknek nem. Ami igazán veszélyes, az, amikor az állam elmulasztja a gondoskodást és támogatást azoktól, akik valamilyen okból rászorulnak arra. Ez jelenleg tömegesen előfordul Magyarországon. Mi több, törvénybe í­rták, hogy az állam nem felelős értük – a jóléti állam tagadását. És mégis, nem látom a felháborodott tiltakozást azok részéről, akik most felhábodottan tiltakoznak az eutanázia ellen. Én az eutanáziát nem „az öngyilkossághoz való jogként” fogom fel. Nem is az „öngyilkossághoz való asszisztálás” jogaként. Hanem a haldoklók ellátásának, támogatásának – palliatí­v ellátás – részeként. Hogy az embereknek joga legyen gondoskodó környezetben, közösségben, az általuk meghatározott módon elmenni.