Arisztotelész, a görög filozófus szerint az ember mindenekelőtt és végső soron a boldog életre (eudaimónia) törekszik. A boldogság alatt azonban nem azt a reklámokból ismert negédes boldogságot értette, aminek a kielégí­tésére egész iparágak épülnek napjaink fogyasztói kultúrájában. Amik a boldog életet olyan dolgokhoz kötnék, mint a nagy ház, a sikeres karrier, a menő autó, a szexi nő/pasi és a többi. És persze korlátlan pénz, amivel mindenféle gyönyör iránti igényt azonnal ki lehet elégí­teni. Arisztotelész szerint ezeknek a javaknak a hajszolása legfeljebb átmeneti gyönyört okozhat – azonban mindezek az élvezetek meg sem közelí­tik a valódi eudaimóniát. Szerinte a valóban boldog élet nem más, mint erényes élet. Micsoda fafej – gondolhatják erre a materiális javak és érzéki élvezetek szerelmesei. Az erénytől aztán nem laksz jól! Egyszer élünk, inkább dugok/drogozok, amí­g lehet, ahelyett, hogy valami elvont erény nevében megtartóztassam magam. És ha erényesen viselkedsz, az csak oda vezet, hogy kihasználnak, és nélkülözni fogsz – és még sorolhatnánk. Tény, hogy a görög filozófusok nem arról voltak hí­resek, hogy hatalmat, vagyont halmoztak volna fel, vagy különösebben sikeresek lettek volna a közéletben. Arisztotelész mesterét, Szókratészt halálra í­télték, és élete végén ő maga is csak úgy kerülte el Szókratész sorsát, hogy elmenekült Athénból. És mégis: a saját mércéjük szerint ezek a filozófusok bizony boldogok voltak. Bár az eudaimóniát sokan sokféleképpen értelmezték, de egy valamiben – néhány kivételtől eltekintve – egyetértettek. Abban, hogy a bölcsesség szeretete, a filozófia, olyan örömteli belátásokhoz vezet, amelyek mellett az érzéki élvezetek, a hatalom, a vagyon és a siker által nyújtott gyönyör eltörpül. Tiszavirágéletű szappanbuborék csupán ahhoz a rendí­thetetlen derűhöz képest, amit a filozófiával töltött élet jelent. Arisztotelész szerint „éppúgy, ahogyan egyetlen fecske sem csinál tavaszt, az embert sem egyetlen nap vagy rövid időszak fogja áldottá és boldoggá tenni.” Az eudaimónia nem különféle külső tényezők együttállása által garantált változékony, pillanatnyi gyönyörök összessége. Hanem tartós, mai szóval úgy is mondhatnánk, fenntartható öröm, ami belülről fakad. Az embert azt teszi boldoggá, hogy aszerint él, amit értékesnek tart: avagy erényesen él. De mik is ezek az erények? És miért fontosak? Az erény Arisztotelész számára gyakorlatilag valamilyen rögzült viselkedést, egyfajta jó, nemes szokást jelent. Ami mindig valamilyen két szélsőség, két bűnös, rossz szokás között az arany középút. Szerinte ugyanis a szélsőségek soha nem kedveznek az embernek: például elpusztul, ha túl hideg van, vagy ha túl meleg. Számos erényről í­r, de leginkább négy olyat különböztet meg, amik az eudaimóniához vezetnek. Ez a négy sarkalatos (kardinális) erény: a bölcsesség, az igazságosság, a mértékletesség és a bátorság. Az erények Arisztotelész számára nem holmi elvont, életidegen elveket jelentenek. Hanem egyfajta szerszámokat, eszközöket, amelyek képessé tesznek bennünket arra, hogy beteljesí­tsük azt, ami a célunk (telosz). Arisztotelész gondolkodása teleológiai: mindennek van valami célja. A diszkosznak az a célja, hogy a diszkoszvető elhají­tsa. A konyhakésnek, hogy szeleteljenek vele. A kocsinak az a célja, hogy elvigyen A-ból B-be. Az ember (legalábbis, ha szabad, vagyonos és férfi, erről még később í­rok) pedig, mint eszes lény, eudaimóniára rendeltetett. Az erények éppúgy eszközök ehhez, mint ahogy egy kocsinak a kereke, vagy a konyhakésnek a pengéje hozzásegí­ti, hogy a céljának megfelelően használják. Az első a kardinális erények közül a bölcsesség (phronészisz) – de ez nem holmi elméleti tudást jelöl. Hanem olyan gyakorlati képességet és tudást, aminek segí­tségével a való életben megfelelő döntéseket vagyunk képesek hozni. Más például bemagolni a KRESZ-t, és más valódi autóvezetői tapasztalatokat szerezni – ez utóbbi a phronészisz. A gyakorlati bölcsesség azonban önmagában még nem elég a boldogsághoz: az ember ugyanis zoón politikon, „politikai állat”, mondja Arisztotelész. Magyarul társadalomban, közösségben tud csak kiteljesedni. Márpedig egy közösségben csak úgy lehetünk boldogok, úgy fogadnak el minket, ha megtanulunk nem seggfejként viselkedni. Ehhez segí­t bennünket hozzá egy másik kardinális erény: az igazságosság. És bár az ember politikai állat – végső soron csak állat. Tele van állati szenvedélyekkel, mondja Arisztotelész. Mivel azonban az állatokkal szemben értelmesek vagyunk, mi megválaszthatjuk, mikor és hogyan éljük ki a szenvedélyeinket. A mértékletesség – szophroszüné – erénye arra tesz képessé, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a minden örömet elutasí­tó aszkézis és az érzéki élvezeteket habzsoló hedonizmus között (ez egyébként valamelyest rí­mel a Buddha Közép Út taní­tására). A negyedik kardinális erény, a bátorság – andreia – két szélsőség (gyávaság és vakmerőség) között a középút. Feltételezi, hogy az ember nincs hí­ján a bölcsességnek, hogy tudja, mikor kell cselekednie. Ha nem í­gy van, gyáva. És nincs hí­ján a mértékletességnek sem, hogy tudja, mikor kell visszafognia magát. Ha nem í­gy van, akkor vakmerő. De vajon hogyan tudja az ember ezeket az erényeket fejleszteni? Szerencsére Arisztotelész sem gondolta azt, hogy ezek csupán veleszületett ajándékok lehetnek: amennyit kaptál születéskor, annyid van egész életedre. Képezhetjük magunkat, tanulás által erényesebbé válhatunk. Rámutat arra, amit a napjainkban pszichológiai és neurológiai vizsgálatok bizonyí­tanak: az ember cselekedeteit nagyrészt szokások, tanult automatizmusok irányí­tják. És ahogy az ember képes volt rossz szokásokat megtanulni, éppúgy képes az erényes viselkedést is szokássá tenni. Gyakorlással, ismétléssel. Amikor a „jó”-ról van szó, Arisztotelész nem valamiféle absztrakt ideáról beszél, mint Platón. Tisztában van vele, hogy az ember nem légüres térben él. A körülmények folyamatosan változnak: a könyvszagú igazságok és a merev törvények helyett arra van szükség, hogy az erényeinket ésszerűen a konkrét helyzethez mérjük. Például ugyanaz a viselkedés az egyik helyzetben lehet bölcs, a másikban balga. Egy bizonyos szituációban a megfutamodás gyávaság, más szituációban viszont a harc vakmerőség. Ennek persze van egy árnyoldala is: Arisztotelészből hiányzik az, amit ma szociális érzékenységnek nevezünk. Az egész gondolkodása a saját nemének, társadalmi osztályának és politikai közösségének értékrendszerét tükrözi. Szerinte például egy nő vagy egy rabszolga nem is viselkedhet erényesen, és í­gy nem is érheti el az eudaimóniát. Hiszen a nőből hiányzik az igazi értelem, a rabszolga pedig csak egy beszélő szerszám. Az ő emberideálja gyakorlatilag egy vagyonnal és hatalommal rendelkező, szabad görög férfira van faragva – azt magától értetődőnek veszi, hogy olvasója is ehhez a kaszthoz tartozik. Szintén hiányzik Arisztotelészből bármiféle pszichológiai érzékenység: például nem kutatja, hogy vajon milyen lelki okokra lehet visszavezetni, ha valaki nem képes erényesen élni. Hogy esetleg rossz dolgok történtek vele (trauma). Ha valaki nem képes erényesen dönteni, az számára pusztán az egyén silány kognití­v képességére vezethető vissza. Az akarat gyengeségére (akraszia) – amiről alkalmasint í­rok bővebben is, mert rendkí­vül érdekes a függőségről való gondolkodás fejlődésének vonatkozásában. Minden fogyatékossága ellenére Arisztotelész fő etikai értekezése, a Nikomakhoszi etika talán az a műve, ami legkevésbé számí­t elavultnak és ami még ma is eleven erővel szólí­tja meg a 21. századi olvasót. Józan és pragmatikus receptet, vezérfonalat kí­nál számunkra ahhoz, hogy a hétköznapokban és a közéletben értelmes és egészséges döntéseket hozzunk. És amit napjaink empirikus tudományos eredményei is abszolút alátámasztanak, az a meglátása, hogy a képességeink, az erényeink fejleszthetők. Lépésről lépésre, szí­vós munkával, a megfelelő környezetet, a megfelelő emberek társaságát megválasztva, a rossz szokásainkat új, jó szokásokra tudjuk lecserélni. Amennyiben hasznosnak tartod a Drogriporter ismeretterjesztő és tájékoztató munkáját, kérlek, támogasd az oldalt, hogy jövőre is tudjunk sok ilyen cikket í­rni: https://drogriporter.hu/tamogass/ Ha segí­tségre van szükséged a szerhasználattal kapcsolatos problémáid miatt, itt találsz segí­tőhelyeket: https://drogriporter.hu/segitseg/