Neoliberális drogstratégia? (Magyar Nemzet)

A múlt héten a HírTV Rájátszás című műsorában Szomor Katalin és Spiák Ibolya kritizálta a készülő nemzeti drogstratégiát. A Drogriporter a műsornak szentelt cikkében tételesen kifejtette, hogy miért is voltak alaptalanok és tévesek a meghívottak állításai. Egy hét alatt mégis oda jutottunk, hogy a Magyar Nemzet már „neoliberális drogstratégiával” riogat.

A napilapnak a Webpatikus.hu oldalán olvasható cikke a HírTV műsorában elhangzottakat visszhangozza, így megismétli Spiák teljesen alaptalan állítását, mely szerint a stratégia „szemlélete nem megfelelő, hiszen nem a még egészséges embert állítja középpontba, hanem a függőkre alapoz. A tervezet ugyanis az ártalomcsökkentésre helyezi a hangsúlyt, vagyis inkább ingyen steril tűt és kábítószer-tartalmú gyógyszerrel való, életen át tartó úgynevezett fenntartást és még ennél is radikálisabb megoldásokat biztosítana a drogfüggőknek.”

 

A Kábítószerügyi Eseti Bizottságának Fidesz-es alelnöke vagy nem olvasta a készülő drogstratégiát, vagy tudatosan próbálja félremagyarázni. A drogstratégia tervezete három pillérből áll, melyek közül az első, a megelőzés (prevenció), amely közel tíz oldalon (16-24. old.) pontosan azt a kábítószert nem fogyasztó, „egészséges embert állítja középpontba”, amit Spiák hiányol. A megelőzéssel ellentétben az ártalomcsökkentés nem érdemelt ki egy önálló pillért a drogstratégiában, ahogyan azt a TASZ javasolta, csupán a második pillér részeként jelenik meg (30-31. old.). Fontosságát a stratégia a következőképpen indokolja: „a szerhasználattal összefüggő egyéni és közösségi ártalmak csökkentését, és a tartósan nehézségekkel küzdők és családjaik, hozzátartozóik szakszerű és az emberi méltóságot szem előtt tartó gondozását kell biztosítani. (…) Az ártalomcsökkentő szolgáltatások egyik legfontosabb célja a fertőző betegségek terjedésének csökkentése, mind injekciós, mind pedig szexuális úton. A másik cél a szűrésbe, illetve a szükség szerinti további ellátásokba irányítás.”

Spiák szerint erre azonban nincs szükség, akinél a primer megelőzés nem működött, az már úgyis menthetetlen. Hadd hulljon a férgese, ugye?
A képviselőasszony ráadásul nyitott kapukat dönget, amikor hiányolja a megelőzés családi és iskolai színterének kihangsúlyozását. Ha megnézzük, hogy a készülő drogstratégia a megelőzés célkitűzéseit mely színterekre tervezi, a következő listát találjuk:

- család;
- iskola;
- munkahely;
- szabadidő eltöltés helyszínei;
- Internet, más médiumok;
- gyermekvédelmi intézményrendszer;
- büntető-igazságszolgáltatás intézményei;
- speciális szükségletű csoportok
(Nemzeti Stratégia, 18. old.)

A megelőzés családi és iskolai színtere ennél előkelőbb helyre aligha kerülhetne. Vajon mit olvasott Spiák a drogstratégia helyett? 

Szomor Katalin kritikája legalább ennyire érthetetlen. Szerinte ugyanis a stratégia a „megengedő szemléletével és filozófiájával inkább még több teret ad a drogozásnak”.
Vajon az takarja a drogstratégia megengedő szemléletét, hogy a kábítószerfüggőkön olyan módszerekkel kívánna segíteni, melyek nemzetközi hatásvizsgálatok szerint is hatékonynak bizonyultak? A drogmentes világ víziójában ragadt Szomor szerint jobban tennénk, ha megszűntetnénk a fenntartó kezeléseket is, dacára annak, hogy a 2005-ben a WHO felvette a metadont a létfontosságú gyógyszerek listájára, mint olyan szert, mely alkalmas a drogabúzus hosszú távú kezelésére és hatékony szerepet tölt be a HIV-prevencióban.

Szomor a következőkkel utasítja el a fenntartó kezelést: „A függőség ugyanis egy egész életet tönkretesz, hiszen komoly pszichiátriai betegségeket is okoz, így amellett szinte lehetetlen dolgozni, családot alapítani és gyermeket nevelni”.
Érdekes módon éppen a fenntartó kezelésbe került ópiátfüggők azok, akiknek egészségi állapota és életminősége javulni kezd, és újra munkába tudnak állni, ami a társadalomba történő visszaintegrálódásuk legfontosabb mozzanatát is jelenti. Ugyanez mondható el a heroinfenntartó programok klienseiről is, amelynek bevezetése, Szomor állításával ellentétben nem szerepel a drogstratégia tervezetében.
Talán éppen a sikeres fenntartó programok miatt bélyegzi Szomor neoliberálisnak Svájc és Hollandia drogpolitikáját, melyeket a „drogfogyasztó életvitelt támogató” szemléletmód mintáinak titulál. Természetesen sem Hollandiának, sem Svájcnak nem célja, hogy minél több polgára fogyasszon drogokat, azonban felismerték, hogy a puszta tiltás és a drogmentességre nevelés nem oldja meg a problémákat. Svájc a heroinfenntartás európai úttörője, az országban 15 éve működnek a fenntartó kezelések, melyek sikerességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a tavaly decemberi népszavazáson a voksolók 68%-a szavazott a fenntartó programok meghosszabbítása mellett.
Hollandia drogpolitikáját a kannabisszal kapcsolatos toleranciája tette híressé, ám ennek eredményeiről Szomor nem beszélt. Pedig egy összehasonlító tanulmány rámutatott, hogy Amsterdamban kevesebben és alacsonyabb hatóanyag-tartalmú marihuánát szívnak, mint a hasonló méretű, ám teljes tiltást gyakorló San Franciscóban. Ugyanakkor a tilalom következtében San Francisco dílerei gyakran más, veszélyesebb szerekkel is kínálják a vásárlót, míg Amsterdamban, a coffee shop rendszernek köszönhetően ez sokkal ritkább.

Spiák és Szomor láthatóan nem hajlandóak elfogadni, hogy a nemzeti drogstratégiának egy olyan komplex dokumentumnak kell lennie, amelynek a szerhasználattól (még) mentes fiatalok mellett a korai felismeréssel és az aktív fogyasztók gondozásával is foglalkozik.

Miután a Rájátszásban Spiák már első megszólalásában támadni kezdte a drogstratégiát, a műsorvezető egy nagyon kézenfekvő kérdést tett fel:
"Nem lehet a betegre és az egészségesre egyszerre figyelni?”
A kérdést a meghívottaknak nem sikerült megválaszolnia a kamerák előtt, de biztosak lehetünk benne, hogy pártállásukat félretéve, a lelkük mélyén ők is belátják, hogy a drogstratégiának pontosan ez a feladata.


Kardos Tamás
Drogriporter
2009.10.26.