Marihuána és testépítés

Olvasóink küldték az alábbi cikket, amely egy a testépítést elősegítő drogokkal kereskedő, valamint a témáról fórumot is működtető honlapon olvasható. A „Napi morzsák, tippek, trükkök” rovat – melyben a jelzett írás is található – előzetesen felhívja a figyelmet, hogy nem a mélyenszántó kutatások tárháza. A cikket elolvasva ezt csak megerősíteni tudjuk.
 
 
Az írás alapját egy bizonyos Michael Parker meglátásai adják, amit a magyar fordítás egy darabig hűen követ, majd néhány merész adat betűzésével igyekszik még egyértelműbbé tenni, hogy „a marihuána és a testépítés nem férnek meg egymás mellett”. Az ezt alátámasztani hívatott érvek azonban több helyen sem bizonyulnak helytállónak.

1. 1. érv: „marihuána megcsapolja az energiaforrásaidat”

Egy 2005-ben publikált francia kutatás sportoló és nem sportoló egyetemisták marihuána fogyasztását vizsgálta és azt találta, hogy a sportolók főleg a relaxáló hatásai miatt használják a kannabiszt. Vagyis nem az energiát „csapolja meg”, hanem az (energiát megcsapoló) edzés után segít ellazulni. Ez megmagyarázhatja annak az 1998-as, amerikai kutatásnak az eredményét, mely szerint az atléta iskolába járó diákok nagyobb arányban füveznek, mint a nem aktívan sportoló társaik.

2. 2. érv: „Ráadásul addiktív. Hiába próbálják szüntelenül azt sulykolni az emberek fejébe, hogy nem az; rendkívül erős pszichikai függőséget okoz.”

Így igaz, a marihuána – az összes pszichoaktív szerrel egyetemben – addiktív. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fogyasztók szükségszerűen függővé válnak tőle, sőt a függőségi potenciálja a drogok között alacsonynak mondható, nagyjából azonos a kávééval. A túlzott testépítés is takarhat függőséget, ezt a viselkedéses addikciók közé sorolhatjuk, sőt már évek óta kezelik az úgynevezett izom-disszmorfiában szenvedő, testképzavarral küzdő testépítőket, mégsem szokás senkit elriasztani a gyúrástól csupán azért, mert hasonló tünetek nála is kialakulhatnak. Bár a cikk mintha éppen a testépítés-függőség elérésére sarkallna, mikor azt mondja: „Te pedig nyilván nem akarsz egy illegális drog függője lenni - ehelyett inkább a testépítésre szokj rá végérvényesen! Ez jót tesz az egészségednek, erős és izmos leszel általa, és nem is sértesz vele törvényt.”
Még ha törvényt nem is sért, szerintünk érdemes ésszerű határok között edzeni.

3. érv: „De vissza a káros hatásokhoz. Bár egyes kutatások szerint a tesztoszteronszintet és a LH szintet is csökkenti, ezt megcáfolták később. Bizonyítottan rossz hatással van azonban az immunrendszerre, a fehérvérsejtek számának csökkentésén keresztül.”

Ezt a hipotézist egyetlen kutatásnak sem sikerült bizonyítania, sőt egy 1988-as vizsgálat ennek épp az ellenkezőjét mutatta ki. Sőt, már a testépítéshez is használnak kenderből előállított táplálékkiegészítőket.

4. 4. érv: „Még nagyobb problémát jelent a szennyező anyagok jelenléte. Rovarok, különféle gombák és növényvédő szer maradványok egyaránt előfordulhatnak benne. Egyes forrásokból származó fű higanyszennyezett is lehet.”

A szennyezett fű problémája tényleg valós, időről-időre feltűnnek homokkal vagy üvegporral felütött fajták. Erre megnyugtató megoldást csak a megfelelően ellenőrzött termékekkel való kereskedelem nyújthatna, amire a San Franciscói Harborside nyújt kitűnő példát.

5. 5. érv: „3-4 szál joint elszívása kb 20 cigarettának megfelelő terhelésnek teszi ki csak a tüdőt. Füvezés mellett az esély a tüdőrákra 100-200-szoros, mint a cigaretta esetében!”

Ezzel a becsléssel már találkozhattunk. A Reuters hírügynökség 2007 júliusában számolt be arról, hogy „egyetlen kannabisz joint öt cigaretta káros hatásaival ér fel”. A vizsgálat, amelyből ezt az eredményt levonták, dohányos és marihuánás cigit szívók tüdejét hasonlította össze és a tesztek többségén a dohányosok rendre rosszabbul teljesítettek. Egyetlen olyan teszt volt, ahol a kannabisz-fogyasztók teljesítettek rosszabbul: ez az ún. sGaw (special air conductance) teszt, amely a kis légutak működési zavarait vizsgálja. A kutatók azt találták, hogy ezen a teszten a fűszívók 2,5-5-ször rosszabb eredményeket produkáltak, mint a dohányosok, a félrevezető cím pedig ebből született, ami, úgy látszik, még ma is visszaköszön. A tüdőrák kialakulására vonatkozó 100-200-szorosan nagyobb esély (ami az eredeti írásban nem is szerepel) pedig igencsak megmosolyogtató. Valójában ez idáig a tudósoknak nem sikerült meggyőző bizonyítékot találniuk arra, hogy a kannabisz hosszú távú használata tüdőrákot okozna. Az eddigi legnagyobb szabású ilyen vizsgálatot Kaliforniában végezte el Dr. Donald Tashkin, aki arra a meglepő eredményre jutott, hogy míg a dohányzás egyértelmű rizikófaktornak bizonyult, a marihuána nem növelte számottevően a rák kialakulásának kockázatát. Sőt, azoknál a pácienseknél, akik kizárólag marihuánát szívtak és nem dohányoztak, még pozitívabb eredményeket kaptak, mint a sem nem dohányzó, sem füvet nem szívó kontroll-csoport tagjainál! Dr. Robert Melamede, a Colorado-i Egyetem kutatója arra a következtetésre jutott, hogy a “bár mind a dohányfüst, mind a kannabiszfüst hasonló kémiai tulajdonságokkal rendelkezik, farmakológiai hatásaik jelentősen különböznek. A kannabiszfüst összetevői minimalizálnak egyes rákkeltő folyamatokat, míg a dohányfüst felerősít egyeseket.” Ráadásul ma már a vaporizátorok segítségével a fű párologtatás útján, káros égéstermékek nélkül fogyasztható – sok beteg és sportoló másképp nem is hajlandó kannabiszt fogyasztani.

6. 6. érv: „Emellett egy úgynevezett amotivációs szindrómát is összefüggésbe lehet hozni a fűvel: ez azt jelenti, hogy a rendszeres használók ellustulnak, és nagyjából a füvezésen kívül semmi más nem érdekli őket különösebben".

Erre a legjobb cáfolatot éppen azok a korábban már említett sportolók adják, akik alkalmanként vagy rendszeresen marihuánát fogyasztanak. Lehetséges, de egyáltalán nem szükségszerű a füvezéssel járó ellustulás, így a szakemberek már rég nem sorolják a marihuána farmakológiai hatásai közé az amotivációs szindrómát.

Konklúzió: „Ha mindezt összevetjük, akkor attól eltekintve, hogy a marihuána ráadásul illegális (reméljük még jó sokáig), az nyilvánvaló, hogy mindenképpen kerülendő mindenki számára, aki valamit is el akar érni a sportban, akár csak hobbi szinten is.”

Ha mindezt összevetjük, sokkal inkább arra juthatunk, hogy egy mérsékelt marihuána használat önmagában nem gátolja meg az embert, hogy valamit elérjen a sportban, pláne hobbiszinten.