A Nike droggal reklámoz?

A Drogmentes Maraton aranyfokozatú támogatója mintha kábítószerekkel reklámozná a termékeit...

Aki látta a Ponyvaregény című kultfilmet, annak a számára bizonyára ismerős az a jelenet, amikor Mia (Uma Thurman) az üvegasztalról felszív egy szép nagy csík kokaint – amiről aztán kiderül, hogy nem is kokain, hanem China White. De mi is az a China White, vajon csak a filmrendezők fantáziájában létezik? Egyáltalán nem. Egy α-metilfentanil nevű szintetikus kábítószerről van szó, amelyet a 70-es évek közepén állítottak elő távol-keleti illegális droglaborokban, ez a szer ugyanis még nem volt rajta az akkori kábítószer-listákon. A China White hatásai a heroinéhoz hasonlóak, azonban annál jóval potensebb (kisebb dózisban intenzívebb hatással jár), így különösen kockázatos a túladagolások szempontjából. A filmben Mia annak rendje és módja szerint túl is adagolja magát tőle. Többek között ennek a szernek köszönhetően hozta az amerikai Kongresszus a Szövetségi Analóg Törvényt, hogy elejét vegye az ún. designer drogok burjánzásának: amikor a bűnszervezetek egy illegális szer kémiai struktúrájának apró változtatásaival teljesen új, a listán nem szereplő anyagokat fejlesztenek ki. Az új törvény már nem egyes anyagokat tiltott be külön-külön, hanem azok minden analógját és a drog teljes családját a tiltólistára helyezte.

Akár még a véletlennek is betudhatnánk, hogy a Nike multicég a legújabb cipőjét éppen China White néven hozta forgalomba. Talán – ha nem tudnánk, hogy a cég nem először választ olyan nevet, amely áthallásokkal rendelkezik a drogos szubkultúrában. Korábban ugyanis egy zöld színű cipőt Skunk Dunk néven hoztak forgalomba – a „skunk” pedig angolul nem csak borzot jelent, de a belterjes hightech segítségével előállított magas THC tartalmú marihuána elnevezése is. A cipő nyelvében pedig a gyártó egy kis titkos zsebet is elhelyezett, ami mintegy véletlenül teljesen alkalmas arra, hogy a skunkot elrejthesse benne a leleplezéstől tartó szmóker. A China White-ot James LeBron kosarascelebbel reklámozza a cég, aki egy korábbi Nike-reklámklipben fehér port szórt a levegőbe. A cég képviselői természetesen a képzelet szüleményének nyilvánítanának minden azzal kapcsolatos spekulációt, hogy a termékeiknek bármi közük lenne a drogokhoz. Én személy szerint nem is gondolom, hogy a Nike a heroinkereskedő bűnszervezetek szekerét tolná és a China White-nak akarna új piacot teremteni – ahhoz azonban naívnak kell lenni, hogy ne lássuk, miként használják fel a multik a drogos szubkultúra szimbólumait arra, hogy a saját termékeiket még kúlabbnak tüntessék fel a fiatal vásárlók szemében.



Ami pedig már kimondottan a képmutatás kategóriájába tartozik, az, hogy a Nike nálunk Magyarországon az ún. Drogmentes Maraton mozgalom „aranyfokozatú” szponzorai közé tartozik – ezt a mozgalmat pedig a „szcientológusok hozták létre azzal a céllal, hogy L. Ron Hubbard kutatásait felhasználva hozzájáruljanak a drogmentes Magyarország megteremtéséhez”. Abszurd történet: a China White és a Skunk Dunk gyártója a drogmentes Magyarországért folytatott harc egyik fő támogatója?

A drogmentes társadalmat vizionáló szervezetek donorai között nem csak Magyarországon találunk meglehetősen bizarr cégeket. A Partnership for a Drug-free America nevű szervezet, amely a leginkább a serpenyős-tojásos marihuána-ellenes reklámjáról közismert, olyan támogatókkal rendelkezett, mint az American Brands (Jim Beam whiskey), a Philip Morris (Marlboro cigaretta) vagy az Anheuser Busch (Budweiser sör), vagy a gyógyszergyártó Merck. Mindezek a cégek – beleértve a Nike-t is – kizárólag a piac logikáját követik, ideológiai megfontolásokat hiába keresnénk a motivációik között. Ebben gyakorlatilag nem különböznek az illegális drogokat a piacra dobó bűnszervezetektől, pusztán az általuk forgalmazott termék jogi státusza más.

Sárosi Péter

Hozzászólások

Skunk Dunk-ról egy cikk (magyarul): http://www.sneakerbox.hu/2010/03/26/nike-sb-dunk-high-skunk-borz/ A benne lévő skateshop is érdekes kirakatot rendezett be neki. "Mi fán terem a skunk?"

gáz ez a cikk. a china white cipő színeiben is észrevehető az arany szín használata, amit imádnak a kínai származású fiatalok. a cipő neve az egyre jobban fejlődő országnak a piacát bombázza, de sajnos a cikk írója nem túl sokat tud az nba-ról. szomorú

Egyértelmű a fehér poros asszociációkeltés és a drogos szubkultúrára utalás,attól még kielégíthetik a kínai fiatalok vagy a faszom igényeit ill elvárásait is , nem zárják ki egymást, miért is zárnák ?

Értem, és a Skunk Dunk célcsoportja biztos a fradidrukker fiatalok, akik imádják a zöld színt...

Lebron James nem portoló hanem sportoló és a reklám üzenete meg az, hogy ő egy utánozni való ember mert jó sportoló (és persze azért jó sportoló mert nike-t hord), vagy ha annyira beleakarjuk vonni a drogot akkor is csak azt tudom leszűrni, hogy a por nem orrbahelyezésre hanem sütésre krétakészítésre vagy a jobb tapadás biztosítására való. Ha az meg nem elég "ideológia", hogy sportolni jobb mint drogozni, akkor bíztos hülye vagyok. A cipős húzást meg lehet úgy értelmezni, hogy megvetetik a drogosokkal a cipőt majd a pénz egy részét visszaforgatják a drogellenes kampányokba. Kész is a pozitív visszacsatolás. Aki skunk dunk cipőt hord csak magát jelöli meg, ettől még senki nem fog drogozni. Felfogtam, hogy arról szól a cikk, hogy nem a "fogyasztó" a hibás hanem a terjesztő, de ezek akkor is csak szimbólumok. Megértem és jogos ez a skunk dunk dolog, de ha már úgy is a szimbólumokról beszélünk, semmivel sem roszabb dolog ilyen cipőt hordani, mint például egy fakereszten lógó hullához imádkozni. Keresztény kisfiúként bíztos szívesebben álmodtam volna zöld borzokról mint megfeszített hullákról. Amúgy meg ez a scientológia téma kicsit bűzlik az előítéletektől.

figyi! a james miért nem gyantázza a tenyerét, ha már a jobb tapadás a cél?? az, hogy a fodrász dedi púderezi a tarkót az oké, meg jók a fények, de ne má' hogy ez pusztán egy ártatlan áthallás.. írd csak be a kugliba, hogy china white! persze ott a cipő is, meg a porcelán, meg a fehér tea, színkód, stb.. de legyünk őszinték, nyilván a chinawihite elnevezésű celebakól sem a véletlen műve. s ott sem feltétlenül a színek dominálnak. persze, neked igazad van sokmindenben. sportolni jobb mint drogozni. csakhogy ezekből a kampány elemekből nem mindenki ezt az üzenetet olvassa ki, érti meg. és ebben van a probléma. a félreérthető áthallásból, a sugalmazásból. ne becsüld álá a szimbólumok erejét! ez szerintem így veszélyes sunyiság és pont. dobálnának földiepret, vagy rattan székeket mittudomén. aranyszín. haggyadmár.

a válasz nem csak a Te kommentedre született.

Ezt úgy hívják, hogy tökéletes marketing. Mert az átlag ember nem tudja, sőt még csak nem is sejti, hogy mit takar a márkanév, így nem veszi észre a reklámban elbújtatott rejtett utalást sem. Így az átlag ember, csak egy újabb "cool" Nike reklámot lát egy élsportolóval. De van egy szűk réteg, akiket ezzel az egyszerű (de nagyszerű) húzással érnek el, hogy a China White nevet adják az új terméküknek... és bumm máris szélesedett a skála az eladási piacon. A drogmentesmaraton pedig ugyanezt a célt szolgálja csak pontosan az ellenkező oldal elérésével. A végeredmény: ezt viseli a sportoló, a sportolni vágyó (vagy csak sportosan öltözködő), a drogkultusz "képviselői" :P, illetve a drogot ellenzők is. És mindegyiküknek mást fog jelenteni a China White. :D

na igen, ezt szépen megfogalmaztad

teljesen igazad van. attól ,h egy cipőnek ez a neve és 40éve ott kutattak ki egy kábitószert nembiztos ,h azért az a neve. mindenkinek mást fog jelenteni valaki csak azért veszi meg mert szereti a sárga,arany,fehér kombinációt. vagy bármi. de az ,h ez üzenet lenne az embereknek ,h drogozzanak meg olyan cipőt készítenek aminek van ilyen utalása hülyeség ( szerintem. ) és a "skunk" dunk cipő meg azért mert van benne egy kis hely. az az enyémbe is van pedig ez nem Nike hanem egy "szar" Supra cipő. akkor most a Suprások is ezt segítik elő. hülyeség. meg ha valaki drogozik akkor az úgyse a cipőjébe fogja rejteni mert már a rendőrök az az első ,h azt és a zoknit nézik. úgy,h ennyit erről. ...

Új hozzászólás