Megdőlt a szkizofrénia-kannabisz hipotézis

A staffordshire-i Keele Egyetem kutatói elvégezték minden idők legalaposabb vizsgálatát azzal kapcsolatban, hogy volt-e kapcsolat a szkizofrénia előfordulása és a kannabisz-fogyasztása között az elmúlt évtizedben Nagy-Britanniában. A kutatók a 183 kezelőhelyen 1995 és 2005 között ellátásba vett mintegy 600 ezer páciens adatait dolgozták fel – ez a teljes 16 és 44 éves életkor közötti brit lakosság 2,3%-át teszi ki. A kutatók megállapították, hogy ebben az időszakban a szkizofrénia és az egyéb pszichotikus megbetegedések előfordulása stagnált vagy csökkent. Eközben a kannabisz-fogyasztás előfordulása jelentősen nőtt a fiatalok körében – márpedig ha a fűszívás valóban jelentősen növeli a szkizofrénia kialakulásának kockázatát, akkor ennek látszódnia kellene a statisztikákban is.
Egy nemrég publikált tanulmány szerint például 1978 és 2002 között tizennyolcszorására emelkedett a kannabiszt kipróbáló 18 éves kornál fiatalabb tinédzserek aránya. Amennyiben igaz lenne az a feltételezés, miszerint az alkalmi fűszívás 1,8-szorosára, a rendszeres fűszívás pedig 3,1-szorosára növeli a szkizofrénia kialakulásának kockázatát, akkor 29%-os emelkedést lehetett volna megfigyelni ebben az időszakban a szkizofréniás esetek számában. “A jelen vizsgálat nem támasztja alá a kannabisz és a szkizofrénia/pszichózis közötti oksági kapcsolat modelljét” – következtetnek a kutatók.
Mint korábban beszámoltunk róla, a bulvármédia hisztérikus beszámolói szerint a brit tinédzserek tömegesen betegednek meg szkizofréniában az egyre erősődő potenciájú fű szívásának következtében. Sajnos ezt a morális pánikot a politika is átvette, és tudományos tanácsadóinak határozott javaslata ellenére is szigorította a kannabisszal kapcsolatos jogi szabályozást (amely még így is jóval enyhébb, mint a magyarországi). Bár a mostani kutatás nyilvánvalóvá tette, hogy a médiabeszámolók mögött nem állnak bizonyítékok, kétséges, hogy ez önmagában különösebben hatni fog a döntéshozókra - hacsaknem sikerül ezt lefordítani a bulvármédia szintjére is.
Sárosi Péter







Hozzászólások
egy ujabb hir, ami majd nem
a fű nem drog... remélem ezt
Miért ne lenne drog? Nem
Miért ne lenne drog? Nem értem...
"A drog rossz értem" mondatot
gyerekek a drog egy olyan
különben a drog szó (drug)
pfff
:) Egy biztos, Én sem láttam
Mit lehet tenni? milyen drog lehet?
A válaszod
A hamuval nem foglalkoznék. A
lol-lol kamagép?
persze hogy az