A virág

Videóklip a marihuána-tilalomról

A legrégebbi amerikai marihuána-legalizációs szervezet, a NORML néhány éve pályázatot írt ki a legjobb legalizációs videóklipre. A pályázati feltételek szerint csupán 30 másodperces időkeret állt a versenyzők rendelkezésére, hogy rövid üzenetet küldjenek a társadalomnak a tilalom abszurditásáról és a legalizációs szükségességéről. Ennek a kritériumnak nem felelt meg az egyik pályázó, aki egy ennél jóval hosszabb animációs művet adott be. Miután azonban többször is átdolgozta és továbbfejlesztette a klipet, a NORML vezetésének olyannyira tetszett a végeredmény, hogy most, évek múltán a honlapjukra is feltették a “A virág” című kisfilmet, melyet a YouTube-on mindenki megtekinthet. A klip természetesen nem kívánt pártatlan maradni vagy “objektíven” bemutatni a kérdés (van ilyen egyáltalán?), hiszen propaganda a javából: meg akarja győzni az embereket a maga igazáról, miszerint egy növény legális szabályozásának vitathatatlan előnyei vannak a tilalommal szemben. Így nem mentes egy kis sematizmustól sem – ugyanakkor a javára írható, hogy magát a marihuánát (ennek az allegóriája a filmben a virág) nem csodaszerként mutatja be. Egyes emberek nem kérnek belőle, más emberek rosszul is lesznek tőle. A legalizáció nem azért előnyös, mert a marihuána ártalmatlan és jótékony, hanem azért, mert a tiltása jóval nagyobb károkat okoz: erőszakos bűnözést, túlzsúfolt börtönöket, lábbal tiport szabadságjogokat, megtagadott gyógyszereket és kieső adóbevételeket.



Sárosi Péter

Hozzászólások

Nagyon jó!!!

Az ilyet le kéne adni a televíziókban kibeszélős műsorok helyett :)

Nagyon jó videó, főleg mikor bemutatja a shop-pok kocsmává alakítása mennyivel rosszabb megoldás ("mivel személy szerint úgy vélem h az alkoholtól válunk a legerőszakosabbá, kiszámíthatattlanná és függővé..."). De azért a nagy orrú megtorló is beficcen :D

én személy szerint azt nem értem, hogy aki a egyéb drog legalizálás mellett van az miért van gyakran az alkohol ellen. szerintem az alkoholnak és a kocsmáknak is megvan a helye. szerintem nem ezzel a részével van baj az életnek. pont az a szomorú, hogy van akinél ez a része annyival jobb mint a többi, hogy inkább ezt ismétli túl gyakran.

Ez igaz, de ahogy a marihuánánál is, úgy az alkoholnál is a mértékletes fogyasztás a nyerő. A kocsmák pedig nem erről híresek. :)

szerintem is jobb lenne a legalizálás.azt mondják a rendőr előadásokon hogy azért lopnak és hazudnak a fiatalok hogy tudjanak maguknak venni.hátha legalizálnák, akkor nem kéne lopniuk így csökkenne a bűnözés is és emelett nem lenne ilyen szarban az ország sem.én látom hogy a velem egykorúak és a nálam nem sokkal idősebb fiatalok is vígan csinálják.hát had csinálják.fizikai függőséget nem okoz mint azt sok ember és "kutatás" mondja.legalizálni kéne, de úgy lenne a legjobb mint a cigivel és az alkohollal is.18 év felett.!Ha legalizálnák milliókat vagy milliárdokat nyerne a gazdaság, így az ország is és nem kéne állandó megszorításokat eltűrnünk, mert az MSZP elbaszta.

Normális ember életében a kocsmának nincs helye az életében. Van helye a kultúrált presszónak ahol le lehet hajítani egy pofa sört.

nekem mindegy, tőlem hívhatjuk akár presszónak is :)

Tudod, a marihuána fogyasztása veszélyes az egészségre, akárki akármit mond. De nem csak ez az ami ellene szól. Mert ha valaki így kapja meg a kívánt kielégülést, az akkor már alapjáraton nehezebben tud örülni akárminek pl.: a jól végzett munkának. Ha meg az emberek nem fognak dolgozni akkor szarabb helyzetbe kerül az ország.

Jajgat a Bortermelők tanácsa, küszködik az alkohol szektor. Bár én 2008-ban láttam utoljára zárjegyes bort, amit őszintén nem is értek?????? Valaki elmondhatná nekem, hogy miként fizeti be a borszakma ezt a jövedéki adó formát. A médiában tízszer annyi órát költenek a bor és pálinka reklámozására, mint az összes szív és érrendszeri betegség megelőzésének prevenciós támogatására. Ennek ellenére éhezik a szeszégetők, pálinkalovagok borpancsolók szektora. Ki akarna másnaposan arra kelni, hogy üres a buxa, mert 500-1000 Ft négy deci sör(amit manapság korsónak neveznek LOL:))? Fel kéne ismernie ennek az országnak, hogy az alkohol ideje lejárt. Miért? -Milliós károk az alkohol mámorában úszó focidrukkerek mögött minden meccs után. -A férfiak fele 10-20 évvel korábban hal meg, mert a szesz a mostani 50-60-as generációt tönkre vágta. -Kábult rendbontó fiatalok hajnalban minden megyeszékhelyen (kuka gyújtogatás, közlkedési tábla kitépés, hangos zavargás) -A toxikológiai osztályra bekerülő fiatalok 90 %-a alkoholmérgezéssel kerül be. -Minden második a halálos közlekedési baleset oka az ITTAS VEZETÉS. Sorolhatnám a végtelenségig, én maradok a medical mariskánál. Hiányolom a kis-ős termelői összefogást a home growerek között. Érdekelne hogy idén eddig mennyi magot rendeltek Magyarországról a Holland magcégeknél. Biztosan pislogna a média, ha látnák mennyi kiskertész bújkál a szőnyeg alatt ebben az országban. Békesség

Új hozzászólás