Ombudsmanhoz fordul a TASZ a tűcsere bezárása miatt

2013. november 5.

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet arra kéri az alapvető jogok biztosát, hogy állapítsa meg, alkotmányos jogokat sértett a Józsefvárosi Önkormányzat, amikor a tűcsere program működését ellehetetlenítő határozatot hozott

A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 18-án egyoldalúan felmondta a Kék Pont Alapítvánnyal kötött együttműködési szerződését, aminek következtében a kerületben évek óta működő tűcsere program megszűnhet. A program keretében több mint háromezer intravénás szerhasználót szolgáltak ki az elmúlt években steril tűkkel és fecskendőkkel, begyűjtötték a használt felszerelést és segítették a fogyasztókat, hogy egyéb egészségügyi és szociális ellátáshoz juthassanak.

A TASZ álláspontja szerint a tűcsere programok olyan módszerek, amelyek az érintettek önrendelkezési jogának tiszteletben tartása mellett képesek elérni a kívánt kedvező hatást. A TASZ beadványa a tudományos bizonyítékokra hivatkozva cáfolja azokat a vádakat, amelyek szerint a tűcsere az utcai drogfogyasztás és drogszemét terjesztését segítené elő. A tűcsere program az egyetlen hatékony módszer a HIV-fertőzések megelőzésére az intravénás szerhasználók körében, megszüntetése fokozza a járványveszélyt abban a kerületben, ahol minden mutató szerint nő a drogfogyasztás és így a fecskendők és tűk megosztásának kockázata. Ez pedig nem csak a drogfogyasztók, de a kerületben élő többi állampolgár egészséghez, illetve egészséges környezethez való jogát is érinti. A vonatkozó nemzetközi ajánlásokon kívül az európai uniós, illetve a nemrég a parlament által is elfogadott nemzeti drogstratégia egyaránt a tűcsere programok elérhetőségének javítását írja elő.

„Naivitás azt hinni, hogy a tűcsere megszűnésével majd eltűnik a program által kiszolgált több ezer drogfogyasztó,” hangsúlyozta Sárosi Péter, a TASZ Drogpolitikai Programvezetője. „Valójában csak a szőnyeg alá söprik a problémát, ami így még súlyosabbá válik. Nem valamiféle elvont veszélyről van szó, hanem az egész társadalmat érintő konkrét közegészségügyi fenyegetésről. Az elmúlt években Romániában és Görögországban a tűcsere programok visszaszorítása HIV-járvány kitörését idézte elő. Mind pénzben, mind emberéletekben jóval nagyobb árat kell fizetnünk a fertőzés kezeléséért, mint megelőzéséért."

A TASZ beadványával párhuzamosan száz, a hazai szociális és egészségügyi ellátás területén dolgozó szakember fordul nyílt levélben Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Miniszteréhez, akit arra kérnek, álljon ki a nyilvánosság előtt is a tűcsere program fennmaradása mellett.

1. dokumentum: A TASZ beadványa az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához

2. dokumentum: A szakemberek nyílt levele a miniszterhez