Ma 70 éve, hogy Albert Hofmann svájci vegyész először tesztelte önmagán az LSD-t. A dátum „Bicikli Nap” néven vonult a pszichedelikus történelembe
Terjedelmes cikkben emlékezett meg az Index 1943. április 19-éről, amikor Albert Hofmann korábbi gyanúját igazolva, egy küszöbdózisnak szánt, 250 mikrogrammos dózis LSD-t vett magához. A többi már történelem – ahogy szokták mondani. Többek között erről számol be részletesen Hegyeshalmi Richárd az Index hasábjain.
Az LSD-vel végzett kísérletekkel kapcsolatban találhatunk néhány félreérthető megállapítást. Az LSD guruként elhíresült Timothy Learyről azt olvashatjuk, hogy „még a csapvízbe is LSD-t szánt, és a legkevésbé veszélyes kikapcsolódásnak tartotta a szert”. Bár a Harvard pszichológusa valóban széles körben hirdette az LSD jótékony hatásait, egyik fő alapelve az volt, hogy “sose módosítsd felebarátod tudatát a beleegyezése nélkül”! A személy tudatán kívüli betrippeltetés a CIA módszereire volt jellemző az 1950-es és ’60-as években. A csapvízbe szánt LSD legendája valószínűleg abból ered, hogy Leary az Eksztázis Politikája című művében eljátszott az LSD-vel szennyezett víz gondolatával. A „Mit tegyünk, ha egy vietkong LSD-t tesz a vízellátásunkba?” fejezetben, a probléma megoldásaként azt javasolja, hogy ha időnk engedi, élvezzük ki a hatást, ha pedig nem, akkor egy nyugtatóval állítsuk le a folyamatot.
Az LSD adagolásával kapcsolatban a szerző a következő megállapítást teszi: „Azt már Hofmann LSD-tripje is bebizonyította, hogy az LSD nagyon erős drog, a halálos adagja – körülbelül 1 gramm – szabad szemmel szinte láthatatlan”.
A halálos adag megállapítása esetében a láthatóságnál mérvadóbb, hogy mekkora a különbség a rekreációs és az életveszélyes dózis között. Az LSD esetében az elterjedten alkalmazott mennyiség 80-150 ug között mozog, míg a becsült halálos dózis 10000-12000 ug, azaz az átlagos dózis körülbelül 100-szorosa. Nem véletlen, hogy a történelem nem nagyon ismer LSD túladagolásos haláleseteket. Ezzel szemben például a kikapcsolódás során leggyakrabban fogyasztott alkohol esetében az életveszélyes dózis a közepes mértékű ittasság eléréséhez szükséges mennyiség körülbelül tízszerese. Így az LSD-t erős helyett inkább potens drognak szokás nevezni, hiszen bár tized milligrammos mennyiségben is hatékony, az óvatlan túladagolás mégis az alkohol esetében az esélyesebb.
Továbbmenve, toxikológus helyett talán szerencsésebb lett volna a pszichedelikus kultúra egy képviselőjét megszólítani, hogy az állandóan hangoztatott toxikus hatások helyett az olvasó kivételesen az LSD-vel kapcsolatos jelenleg folyó kutatásokról vagy az általa kiváltott transzcendens élmények természetéről is tájékozódhasson. Örvendetes azonban, hogy a történelmi és a toxikológiai adalékok mellett az LSD művészetre gyakorolt hatásáról nyerhetünk némi betekintést.
Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy a Bicikli Nap alkalmából egy egész enátfogó írással gazdagodtunk.
Kardos Tamás
Drogriporter
2013.04.19.
