Dr. Csernus Imre ezúttal a kannabiszfogyasztás kockázatairól szakért a Videoklinikában. A tudomány eredményeivel gyakran szembemenő, zavaros logikájú megállapításai ismét számos kérdést vetnek fel
Már a varázsgombával kapcsolatos Csernus videóval kapcsolatban is megállapítottuk, hogy az egyes szerek kockázatainak felsorolása pár percben tényleges információnyújtás és segítség helyett inkább csak tömör elrettentő üzenetek megfogalmazására lehet alkalmas, mely a szándékolttal ellentétes hatást is kiválthat. És sajnos, ahogyan a pszilocibin gombák esetében, a pszichiáter ezúttal is leginkább a felkészületlenségéről ad számot.
Csernus rögtön azzal a mítoszdöntögető állítással indít, hogy a kannabisz használata igenis vezethet fizikai elvonási tünetekhez. Magyarázata szerint, minthogy a THC zsírban oldódik, ezért lassabban ürül ki, mint például az amfetamin vagy a kokain, éppen ezért a megvonási tünetek nem azonnal tapasztalhatóak. Mintha csak a drogok kiürülése minden esetben elvonási tünetekkel járna… Gondolatmenetét azzal folytatja, hogy a heti rendszerességű fűszívásnál is marad valamennyi THC koncentráció a szervezetben, ebből következik, hogy a heti szívás is függőséghez vezet.
A pszichiáter fejtegetése több ponton is megbicsaklik. Egyrészt nem a kannabisz aktív hatóanyaga, a THC az, ami a szervezetben a fogyasztást követően hetekig megtalálható, hanem annak metabolitja (bomlásterméke), a THC-COOH. Ez viszont nem pszichoaktív, tehát még az agyban tárolódva sem tudna tudatmódosító hatást gyakorolni a fogyasztóra. Az agy ráadásul nem különösebben zsíros szerv, tehát a THC-COOH a szervezet egyéb, zsírosabb részein tárolódik – ennek köszönhető, hogy a fogyasztás akár egy havi szüneteltetését követően bekövetkezett fogyás esetén olykor ismét megjelenhet a vizeletben a kannabisz korábbi fogyasztására utaló bomlástermék. Másrészt a fogyasztás mennyisége és gyakorisága alapvetően befolyásolja e metabolit kimutathatóságának idejét. Ritka használat esetén a THC metabolitok mindössze 1-2 napig mutathatók ki a vizeletből, míg krónikus használat esetén akár két hétig is. Végül pedig az aktív hatóanyag (pláne a metabolit) szervezetben tartózkodásának idejéből a függőséget kialakító fogyasztás gyakoriságát levezetni durva leegyszerűsítés, ami pusztán kémiai tényezőkkel kalkulál, és nem veszi figyelembe a fogyasztás motivációját (pl. szórakozáshoz használja, vagy valamilyen élethelyzetet próbál megoldani vele), a használat körülményeit, a személy családi hátterét, a füvezésnek a fogyasztó életében betöltött szerepét, de még az elfogyasztott mennyiséget sem. És végül hogy miért nyújtana magyarázatot mindez a fizikai függőség kialakulására, arra pszichiáterünk egyáltalán nem tér ki.
Arról, hogy miként is hat a marihuána Csernus azt mondja, hogy a fogyasztáskori alapállapotot erősíti: a pozitív hangulat még pozitívabb lesz, az eleve depresszív pedig hallatlanul negatív. Mindez azt az egyszerű, ám hamis képet sugallja, hogy a fű a boldogok szere, akik fogyasztásának egyetlen célja, hogy tovább fokozzák széles jókedvüket, míg a depresszióra hajlamosak kerülik. Ez jelentősen megkönnyíteni a pszichiáterek dolgát, a felvázolt kép azonban ellentmond azoknak a kutatásoknak, melyek szerint depressziósok öngyógyításra használják a füvet, ahogyan annak is, hogy egyeseknél a pozitív alapállapotot felboríthatja a fű. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a drogok használatának számos motivációja lehet, ezek közül az eufória és a szenzoros élménykeresés csak egy a sok közül.
Ezután továbblépünk az amotivációs szindrómára, mely Csernus szerint szintén a kétségtelenül bekövetkező hatások közé tartozik, a kérdés pusztán annyi, hogy mennyi idő után várható. A marihuána okozta amotiváció a pszichiáter szerint abban jelentkezik, hogy a fogyasztónak csak a beszerzésre, elszívásra marad motivációja, az élet egyéb területein a tettrekészség lenullázódik. Ezzel szemben sem az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint még a krónikus használat következtében kialakuló amotivációs szindróma sem kellően alátámasztott és egyéb összegző tanulmányok is arra engednek következtetni, a motivációhiány egy komplexebb jelenség, amit nem lehet pusztán a marihuána hatásaként azonosítani.
Csernus ezután átvált a memóriaromlásra, de mielőtt mondandóját kifejtené, elkalandozik a marihuána és a kreativitás viszonyára, ahol egy érdekes, de nem kevésbé zavaros gondolatmentet ad elő. Eszerint a kannabisz fogyasztása nem a kreativitást növeli, hanem a kreativitás útját álló feszültséget csökkenti. Ezzel magyarázható szerinte az újszerű ötletek megjelenésének szubjektív érzete. Meglátása szerint az így keletkező teljesítmény egy idő után apadni kezd. Hogy miért, arra már nem szolgál válasszal, de felmerül a kérdés, hogy ezek szerint, ha valaki tehetséges, de nem rendelkezik a kreatív energiáit visszafogó feszültséggel, akkor hamar a kreativitása végére ér? Furcsa egy teória…
Ezután a kannabisz okozta pszichózisok esetei kerülnek terítékre a korábbiaknál jóval szakszerűbb tálalásban, de jó lett volna valamennyit hallani e kockázat gyakoriságának arányairól is. Az előadás végeredményeként a pszichiáter arra jut, hogy a fű a negatív hatásait lassan fejti ki, ezért „egy borzasztóan veszélyes molekula”. Nyilvánvaló, hogy Csernus nem gondolja komolyan, hogy a fű egy molekula lenne, mégis ez a hanyag megfogalmazás fémjelzi legjobban a merész állításokat alátámasztások nélkül tevő, tudományos eredményekkel szembemenő, csapongó előadását, ami a korábbi, gombáról tartott előadásához hasonlóan strukturálatlannak és improvizatívnak tűnik, így aligha képes beváltani a hozzá fűzött reményeket akár a prevenció, akár a lelki segély terén.
Kardos Tamás
Drogriporter
2014.06.24.
