Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
A holland filozófus szerint mindannyian csupán lehasított részei vagyunk ugyanannak a nagy univerzális tudatnak – és a pszichedelikus drogok bölcs használatával visszafordíthatjuk ezt a kozmikus tudathasadást.
Az agyi képalkotó eljárások forradalmasították az agykutatást, és egyben a pszichedelikus szerekkel kapcsolatos kutatásokat is. A médiát bejárták azok színes fotók, amelyek a hétköznapi tudatállapotban illetve az LSD hatása alatti agy működését képezik le. És míg a hétköznapi tudatállapotban az agyunk csupán kevés területe aktiválódik, az LSD hatása alatti agyat úgy vizualizálják, mint valami karácsonyfát: csak új ragyognak a képen a legkülönfélébb agyterületek.
De vajon mit is mutatnak ezek a képek? Képesek vagyunk-e valóban helyesen értelmezni őket – mi, a laikus közvélemény?
Bernardo Kastrup holland filozófus szerint egyáltalán nem. A haarlemi Pszichedelikus Kutatások Nemzetközi Konferenciáján sikerült őt is meginterjúvolnom – az alábbi videón megtekinthetitek a teljes interjút (angolul, a videót Takács István Gábor kollégám vágta).
Kastrup szerint az agyszkennerrel készített képek gyakran teljesen félrevezető módon vannak bemutatva a médiában. Eszerint a „fizikalista” elképzelés szerint az LSD hatására az agy biokémiai folyamatai megváltoznak, és alapvetően ez okozza azt, hogy teljesen másként érzékeljük a valóságot. A fizikalizmus arra az alapvetően materialista elképzelésre utal, hogy a test (görögül: phüszisz) elsőbbséget élvez a tudattal, az elmével szemben. Magyarul a tudat jelenségei csupán tükröződései, leképeződései a fizikai folyamatoknak, amelyek a testünkben játszódnak le.
Kastrup a materialista helyett idealista álláspontot vall: szerinte nem az agy gyártja a tudatot, hanem az agy az, ami csupán leképeződése a tudatnak.
A Scientific American-ben írt cikkében rámutat arra, hogy „jelentős szakadék tátong a pszichedelikus élmény gazdagsága és az agytevékenység eddig megfigyelt mintáiban bekövetkező szerény változások között.” Magyarul hiába vagyunk képesek bizonyos változásokat bemutatni a módosult tudatállapottal összefüggő agytevékenységben, ez közelítőleg sem képes magyarázatot adni arra, hogy miért élnek át az emberek ilyen hihetetlenül lenyűgöző élményeket. Olyan, mintha a szexuális élményt próbálnánk meg magyarázni úgy, hogy kizárólag egy vérnyomásmérő készülék adatai állnának a rendelkezésünkre
Megkérdeztem Kastrupot, hogy vajon a nézetei miben különböznek Baruch Spinozáétól, a 17. századi hollandiai zsidó filozófusétól.
Kastrup szerint Spinoza eszméi nagyon közel állnak hozzá, és ha alkalmuk lenne egy amszterdami csatorna partján eszmét cserélni, bizonyára sok mindenben egyet értenének.
De míg Spinoza szerint mint az anyag, mind az elme valójában csak attribútumai ugyanannak a titokzatos harmadik szubsztanciának, az Istennek – addig ő nem tételez egy ilyen titokzatos harmadik lényeget. Szerinte csak az anyag és az elme létezik. Ugyanakkor létezik egy olyan mentális valóság, ami túl van az anyagon, és túl van az egyes egyéni elménken is – és aminek az origójában egy univerzális tudat áll.
Kastrup szerint az ún. disszociatív személyiségzavar jó analógiát kínál arra, ahogyan mi, szeparált egyéni tudatok viszonyulunk egymáshoz és az univerzális tudathoz. Szeparációnk, elkülönülésünk egy védelmi reakció, akárcsak az ezen zavarban szenvedők elkülönült személyiségekre hasadása – amit gyakran egy traumatikus élmény váltott ki.
Egy Aldous Huxley-tól származó, közkeletű elmélet szerint a pszichedelikus szerek blokkolják annak a „tudati szűkítőszelepnek” a működését, ami a hétköznapi tudatállapotban azért felelős, hogy leszűkítse a fókuszunkat a valóságnak azon szeletére, ami a túlélésünk szempontjából fontos. És így kiszűr nagyon sok más észleletet.
Kastrup, Huxley-hoz hasonlóan, úgy gondolja, hogy az egyéni tudatunk, amit ez a szelep állít fókuszba, valójában egy az egyes személyeken túl létező (transzperszonális) tudatban gyökerezik. És amikor pszichedelikus szereket használunk, a szűkítőszelep működése szünetel vagy akadozik, így megtapasztalhatjuk a tudatunknak a lehasítottság (disszociáció) mögötti végtelen természetét.
Megkérdeztem, hogy ezeket a tetszetős elméleteket vajon lehet-e empirikus módon bizonyítani. Kastrup szerint a tudomány semmit nem tud „bizonyítani” – valójában legfeljebb cáfolni lehet elméleteket. Ugyanakkor a pszichedelikus szerekkel kapcsolatos kutatások éppen azért annyira izgalmasak, mert empirikus bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy emberek egymástól függetlenül is olyan misztikus élményekről számolnak be, amelyek során a valóság látszólagos szeparáción túli egységét tapasztalták meg.
Kastrup úgy látja, hogy az emberi civilizáció jelenleg éretlen: egy tinédzser civilizáció. Elég megnézni a vezetőit, akik gyakran éretlen kamaszként viselkednek. Többek között a pszichedelikus szerek is segíthetnek abban, hogy felnőtté, éretté váljon.
Megkérdeztem, hogy vajon optimista-e az emberiség jövőjét illetően.
„Semleges vagyok,” válaszolta. „Vagy a teljes pusztulás vagy egy fantasztikus pozitív változás küszöbén állunk. De hogy melyik jövő fog megvalósulni, azt tényleg nem tudom.”
