Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
„Rettenthetetlen hülyék kora jő, pojácák vagy gazemberek? Is-is.” Ez a Petri György vers járt az eszemben, amikor az első híreket hallottam a Kék Pontos ismerőseimtől arról, hogy Józsefváros tekintetes önkormányzata meglepetésszerűen felmondja a velük kötött együttműködési szerződést.
Ők is csak két nappal előtte tudták meg, hogy mi készül. Pár nappal korábban még azért hívott a tűcsere vezetője, hogy a tanácsomat kérje a rendőrkapitánnyal való találkozója előtt, akit arról akart meggyőzni, hogy a karhatalom ne vegzálja a program klienseit a tűcsere közelében. Akkor még nem sejthette, hogy ez az egész tárgyalás tárgytalan, ugyanis a hatalom megtalálta a megoldást a problémára: nemes egyszerűséggel bezárják az egész kócerájt. Van erre egy szép magyar szó, ízlelgessük: sunyi. A Kék Pont elleni támadásra nagyon jól illik. És van rá egy másik szó is: struccpolitika. A tűcsere bezárása ugyanis olyan, mintha a polgármester nem akarna szembenézni azoknak a generációkon átöröklött temérdek szociális problémáknak a felelősségével, amit akkor vállalt a nyakába, amikor megválasztották polgármesternek. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy az egész önkormányzati dokumentumban egy büdös szót sem ejtenek a fertőzések kockázatáról, HIV-ről, hepatitisről. Ez a probléma az önkormányzat számára nem létezik. Papírjuk van róla.
Tényleg azt gondolja az önkormányzat, hogy a tűcsere vonzza a drogfogyasztót a kerületbe? Dehogy. Tudják ők is nagyon jól, hogy a program klienseinek túlnyomó többsége a kerületben él. Azt nem mondom, hogy oda van bejelentve, mert többnyire nincs, de ott él. Nyomorúságos körülmények között. A Kék Pont éppen azért helyezte át a tűcsere telephelyét a nyolcba, mert ott már akkor egy előrehaladott állapotban gennyedző nyílt drogszcéna alakult ki, több ezer, a társadalom peremére sodródott intravénás drogfogyasztóval, akiknek a többsége hepatitis C fertőzött, és csak az isteni gondviselésnek és a tűcseréknek köszönhető, hogy eddig nem robbant ki a HIV járvány. A tűcsere képlete roppant egyszerű: steril fecskendőket, felszerelést osztani, hogy megelőzzük a fertőzéseket, begyűjteni a drogszemetet. A gyógyszertárakban a fogyasztót gyakran nem szolgálják ki. A tűcsere ráadásul kapcsolódási pontot nyújt azon drogfogyasztók számára, akik szeretnének leállni, vagy legalábbis rendezni az életüket. Akik a tűcserével szembeállítják a leszokást célzó kezelést, azoknak illene tudni, hogy a legtöbb leállt függő a tűcserén keresztül jutott be detoxba, rehabra és félutas házba. Ezek az ún. alacsonyküszöbű szolgáltatások jelentik az első lépcsőfokot a felépüléshez – ha ezt a lépcsőfokot szétverjük, akkor a küszöb túl magas lesz ahhoz, hogy bárki ellátásba jusson.
A program bezárása melletti másik fő érv az, hogy a program drogszemetet termel. Hogy nem szakad le az ég! Hiszen a tűcsere több mint 37 ezer fecskendőt gyűjtött be csak idén. Azért nem többet, mert az önkormányzat egy büdös vasat sem költött rá, a kormányzati támogatás is erősen megcsappant, ezért hát kevesebb órát tartanak nyitva, kevesebb tűt tudnak becserélni, ezért a fogyasztók kevesebb tűt is hoznak vissza. A becserélési arány néhány éve még 70% volt, most 40% alá ment. Ha az önkormányzat annyira aggódik a drogszemét miatt, akkor miért nem biztosít forrásokat a szemét rendszeres begyűjtésére? Vagy többet mondok: miért nem követi azon nagyvárosok példáját, ahol az utcai drogfogyasztást fel tudták számolni, a drogszemetet pedig teljesen el tudták tüntetni azzal, hogy ellenőrzött fogyasztói helyiségeket nyitottak? A TASZ filmet is készített egy hasonló kanadai programról.
Ehelyett ami most történik, az a probléma elodázása, szőnyeg alá söprése. Ugyanazt csinálja a polgármester a drogfogyasztással, mint amit a hajléktalansággal: nem érdekel, mi van velük, csak ne itt legyen a szemem előtt, foglalkozzon velük más. Ha a tűcserét bezárják, akkor a drogfogyasztás nem fog eltűnni, mind a drog, mind a járványügyi helyzet egyre súlyosabb lesz. Több ezer intravénás szerhasználó nem fog felszívódni a földbe. Eljuthatunk oda, ahol Románia van (lásd filmünket!), vagy Ukrajna, ahol a lakosság több mint 1%-a HIV pozitív.
Sárosi Péter
