A filmművészeti magazin három cikkben foglalkozik a drogok filmbeli ábrázolásával
Legjobb tudomásom szerint utoljára a 2002. márciusi számban szántak külön blokkot a Filmvilág szerkesztői az úgynevezett „drogfilmek” bemutatásának, úgyhogy eljött az ideje egy újabb szemszögből történő visszatekintésnek a filmtörténet e sajátos darabjaira.
„A tudatmódosító szerek sokszor jutottak kulcsszerephez az egyén és társadalom szembenállását megjelenítő filmes próféciákban. Míg a ’60-as, ’70-es évek amerikai ellenkultúrájának mozgóképei a misztikus megvilágosodás és az establishment elleni lázadás legfőbb eszközeként ábrázolták őket, számos disztópiában a totalitárius rendszerek fenntartójaként kerültek a figyelem középpontjába. A drog így a modernkori társadalomkritika gyakorta használt kétélű fegyverévé vált, mely hol a megváltást, hol épp a szellemi szolgaságot hozza az arctalan tömegből kiszakadni próbáló hősök számára.”
Így kezdi cikkét Jankovics Márton a Filmvilág júliusi számában, majd a Mátrix híres jelenetét alapul véve két részre osztja a drogok filmekben betöltött szerepét. Egyik oldalon találhatjuk azokat az alkotásokat, melyekben a drog a kék pirula szinonimájaként, „visszataszít a komfortos, ám illuzórikus tömeglétbe”, míg a másik oldalon szerepelnek a piros tabletta filmjei, amelyben a drog használata „nem a valóság előli menekülést, hanem a hamis alapelvekre épült közösség szánalmas kompromisszumainak felrúgását jelenti”.
Varró Attila „Filmkémia” című írása a ’60-as évek pszichedelikus filmjeit vizsgálja, melyeket elsősorban az ebben az időszakban kibontakozó LSD kultusz ihletett. Mint Varró írja, a hallucinogén szerek használatának elterjedése és ezzel párhuzamosan a pszichedelikus filmek megjelenése egybeesik a filmes modernizmus időszakával, ezért az LSD és maga a pszichedelikus élmény ábrázolásmódja a lehetőségek széles tárházát biztosította a rendezőknek és forgatókönyvíróknak. A cikk hosszabban foglalkozik az irányzat első vonulatával, a bad trip élményre és a kísérletező őrült tudós sémájára építkező B-kategóriás horrorfilmekkel, melyekről a filmművészetben kevésbé járatosak aligha hallottak, majd sorra veszi az LSD betiltását követően született, a szer tudattágító hatásának bemutatására építő művek sorát, ezzel igazi csemegét nyújtva a pszichedelikus kultúra iránt érdeklődőknek.
A drogfilm-blokk leghosszabbját, a „Fehér por” című írást Géczi Zoltán jegyzi és a kokain-jelenségre reflektáló filmek száz évét mutatja be. A huszadik század első harmadában született kevés témabeli alkotás jellemzően sátáni drogként jelenítette meg a kokaint, de már ekkor is megjelent a szer használóinak parodisztikus ábrázolásmódja. A ’70-és ’80-as évek filmjeiben bepillantást nyerhetünk a kokainbulikba, ahol a szer a gazdagok rekreációs drogjaként tűnik fel, hogy néhány évvel később már az erőszak tárgyaként jelenjen meg, melyekben a csempészek, a szervezett bűnözők és a rendőrök összecsapásai is vászonra kerülnek. Faji kérdést a kokain szabadbázisú formája, az olcsó, de annál addiktívabb crack okozott, amely elsősorban a szegény társadalmi rétegből kikerülő afroamerikaiak között vált népszerűvé. Az ő életkörülményeiket a ’90-es évek elei black cinema alkotásai jelenítettek meg a filmművészetben. Géczi a kokainfilmek utolsó tíz évét a drogháború kudarcának szócsöveiként mutatja be, melyek éles kritikával illetik az amerikai drogpolitikát.
Három olvasmányos cikk került a havilapba, melyek olvasását nem csak a filmaddiktoknak ajánljuk!
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.07.02.
