A Drogriporter górcső alá veszi a Jobbik választási programját
A parlamenti választások közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy vajon mire számíthatunk a pártoktól a drogpolitika viszonylatában. A Drogriporter kísérletet tesz arra, hogy bemutassa és elemezze a választási kampány során elhangzott ígéreteket és programokat, hogy ezzel is megkönnyítse az olvasó számára a tájékozódást. A pártok közül először a Jobbik Magyarországért Mozgalom mutatta be (tegyük hozzá, grandiózus díszletek között) “Radikális változás” című programját – először ezt vesszük hát górcső alá.
A program szerint a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A Jobbik határozottan fel kíván lépni “a szervezett bűnözés ellen, amelynek különösen a kábítószer-forgalmazó és prostitúciót szervező része károsítja a társadalmat, kiszolgáltatja és függőségbe juttatja a fiatalokat, a nőket szexrabszolgává teszi, és egyúttal fenntartja az emberi érzelmeket kiölő szexipart.” Az illegális drogkereskedelem és az illegális szexipar valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelent, sőt, nemzetgazdasági kockázatot is (a feketepiac nem adóztatható, növeli az inflációt stb.). Ha a Jobbik ennyire aggódik emiatt, akkor gondoskodnia kellene róla, hogy a drogfogyasztó és a szexmunkát vállaló fiatalok egészséghez fűződő és egyéb alkotmányos jogai ne sérüljenek – a jogsérelem ugyanis soha nem abból a tényből fakad, hogy emberek szexmunkát űznek vagy drogot fogyasztanak. Az ártalmak a szabályozatlan, felelőtlen, tájékozatlan drogfogyasztás vagy szexmunka következményei – a kriminalizáció ezeket a tényezőket csak felerősíti. Azért uralhatják bűnszervezetek a szex- és drogpiacot, mivel az állam képmutató módon elzárkózik ezeknek a piacoknak a legális szabályozásától. Ha ésszerű módon különbséget tennénk a drogfogyasztás és a szexmunka felelősségteljes és felelőtlen, önkéntes és kényszerített formái között, akkor nem ott tartanánk, ahol. Ehelyett van egy betartatlan prostitúció-törvényünk és egy betarthatatlan drogszabályozásunk.
A Jobbik programot akar kidolgozni “a fiatalok felvilágosítására a drogról (civil szervezetek bevonásával), valamint a sporton keresztül történő bűnmegelőzésre és a dopping visszaszorítására.” Lehet, hogy ideje lenne felvilágosítani a párt vezetőit is arról, hogy ilyen programok már jelenleg is működnek az országban, civil szervezetek bevonásával, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet koordinálásával, nem kell tehát feltalálni a spanyolviaszt. Amennyiben pedig egy olyan nagyszabású elrettentő média-kampányt terveznek, mint amilyet a Partnerség a Drogmentes Amerikáért a Fehér Ház dollármillióiból megvalósított az USA-ban, érdemes elolvasniuk az ilyen kampányok hatásvizsgálatait. Az ilyen drága elrettentő média-kampányok nem kifizetődőek, sőt, gyakran csak növelik a keresletet a drogok iránt. Nincs semmiféle bizonyíték arra sem, hogy a sport önmagában csökkentené a drogfogyasztás előfordulását a társadalomban – bár tény, hogy a rendszeres, rekreációs célból űzött sport védőfaktor lehet a problémás szerhasználattal szemben (a profi sportolás viszont sokszor kockázati faktor). Az olyan nagyszabású “drogellenes” sportesemények, mint a Drogmentes Maraton futásai – teljességgel elhibázottak.
Az ifjúságpolitika területén kiemelt célkitűzése a pártnak, hogy középpontba állítsa “a fiatalok egészségnevelését”, és gátat szabjon “a droghasználat terjedésének”. Ismét szép közhelyek, de nem tudhatjuk meg, hogy vajon milyen jellegű egészségnevelésről van szó. “Az oktatáson és a nevelésen keresztül a fiatal generációk körében olyan életmódot és fogyasztási kultúrát kívánunk népszerűsíteni, amely erősíti a társadalmi kohéziót, az értékes és az értéktelen közötti különbségtétel képességét, valamint a magyar nemzetgazdaság alapvető érdekeire tekintettel van” – szól a program. A Jobbik tehát valamiféle ideológiai alapú oktatástól, egyfajta értékrendszer indoktrinációjától reméli a “szebb jövőt”, magyarul az egészséges, drogot nem fogyasztó ifjúságot.
Talán mindenki emlékszik a Tanú c. filmben arra a jelenetre, amikor Virág elvtárs rászól a síró kisgyerekre: "ne sírj, kisfiam, ti már egy boldog, új világban fogtok élni." Valószínűleg ezzel nyugtatgatják a gyereket otthon a Jobbik politikusai is, akik egy szép új drogmentes világot álmodnak, ahol a fegyelmezett, nemzettudatos ifjú inkább elmegy majd honfoglaláskori nyilazást tanulni ahelyett, hogy füvet szívjon – mert jól megtanítják neki, ki/mi az értékes és mi nem az. A drogprevencióval foglalkozó szakirodalomból megtudhatjuk azt, hogy a fiatalok rendkívül szkeptikusak az indoktrináción, elrettentésen és hasonló módszereken alapuló prevencióval szemben, mivel nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Ha már iskolai prevenció, akkor sokkal hatékonyabbak azok a programok, amelyek nem egyoldalúan közvetítenek értékeket, hanem interaktívak módon, partnernek tekintve a fiatalokat, akik a megfelelő ismeretek és tapasztalatok birtokában maguk is eldönthetik, mi értékes és mi nem. Meggyőződésem, hogy a Jobbik iskoláiból soha nem látott mértékben kerülnének ki cinikus, a felnőttek világában csalódott, a képmutatást ugyanakkor magas szinten űző fiatalok. Ráadásul az oktatás területén a Jobbik nem csak hallgatólagosan, hanem tudatos szinten fenntartaná a hátrányos helyzetű (főleg a roma) tanulók szegregációját – ezzel pedig megakadályozná, hogy kitörjenek jelenlegi helyzetükből.
Bár a program viszonylag keveset foglalkozik drogokkal, annál központibb helyet foglal el benne a büntetéspolitika – amelynek szemléleti kereteit, működését gyökeresen átalakítaná, ez pedig jelentős hatást gyakorolna a kábítószerrel kapcsolatos politikára is.
A Jobbik a jelenlegi problémák forrását két jelenségben véli felfedezni. Az egyik az, hogy a rendészet teljesen elszakadt a valóságtól: politikai érdekek mentén manipulált statisztikákra támaszkodik, a bűnözés valós állapotáról nincs képe, erre nem is tud hatékonyan reagálni, egyébként is gúzsba köti a kezét a politikai korrektség elve. A másik pedig az, hogy a jelenlegi parlamenti pártokból hiányzik a politikai akarat a bűnözéssel való szigorú leszámoláshoz, mivel nem támogatják a büntetési tételek szigorítását. Ennek megfelelően a párt a megoldást a jogalkotás területén a büntetőjogi szigor fokozásában, a jogalkalmazás területén pedig a zéró toleranciában látja. Súlyosabb büntetések, a halálbüntetés visszaállítása, több börtön, több rendőr az utcán, militarista szemléletű bűnmegelőzés (csendőrség) – ez a Jobbik képlete a büntetőjogi reformra. Ez a reform azonban valójában ellen-reform: mintha csak a történelem kerekét próbálná valaki visszaforgatni.
A “statisztikai szemlélet helyett érdemi cselekvések” programja kétségkívül tetszetős a mai Magyarországon, egyértelmű üzenetet küld a bűnügyi statisztikákban és kriminológiai okfejtésekben csupán úri huncutságot látó választópolgár számára. Amikor bűnözésről van szó, az emberek szívesebben látnak nagyszabású rendőri kirakat-akciókat, a bűn és bűnhődés soha nem szűnő drámáját. A büntetőjog ebben a felfogásban nem más, mint a normális emberek és a bűnözők közötti határvonal rituális újra-megerősítése az egész társadalom okulására. Kevésbé szívesen gondolkodnak el a polgárok a bűnözés társadalmi újratermelődésének kérdésein: miként járul hozzá a bűnözés terjedéséhez a szegénység, a kirekesztettség, az iskolázatlanság és a kezeletlen pszichés problémák. Vagy hogy maga a büntetés milyen káros társadalmi hatásokkal jár. Ilyen kérdésekkel foglalkozik elsősorban az a társadalmi bűnmegelőzési stratégia, amit a parlament kormánypárti többsége hagyott jóvá pár éve. Ez az anyag éppúgy magába foglalja a kriminológiai vizsgálatok eredményeit és szakmai tapasztalatait, mint az új nemzeti drogstratégián. A bűnmegelőzési stratégia a megvalósíthatóság szempontjából sok kívánni valót hagy maga után, de legalább helyes irányba tapogatózik. A szociális és oktatási programok persze sosem hoznak olyan látványos és szexi eredményeket, mint amikor a bűnöző csuklóján kattan a bilincs, a Kékfény nézőinek nagy örömére. Az eredményeik hosszú távon érnek be, és ez elég ahhoz, hogy sokan pénzkidobásnak tartsák őket. Pedig a szociális gondoskodás igenis hatékony bűnmegelőző befektetés lehet. Ha van valami, ami könnyen megjósolható növekedést eredményez a bűnözésben, az a Jobbik szociálpolitikája, amelynek a kvintesszenciáját a program a következőkben foglalta össze: “Segély helyett munkát: aki nem akar dolgozni, ne is egyék!” A szociális gondoskodás leépítése, a perifériára szorult szegények megbélyegzése, a szegregált oktatás fenntartása valóságos robbanóelegyet képeznek egy bűnözési hullám elszabadulásához.
Hasonlóan olcsó és garantáltan népszerű kampányfogás szigorúbb büntetéseket ígérni: “a Jobbik hisz a szigorú büntetés és a hosszú börtönévek elrettentő hatásában, és úgy gondoljuk, hogy a jognak a társadalom morális értékítéletét is tükröznie kell”. A mondat utolsó része azért félrevezető, mivel azt sugallja, hogy a “liberálisok” szerint a jog nem tükröz morális értékítéletet, pedig igen. Morális értékítéleteink kifejezésekor azonban tekintettel kell lennünk arra, hogy vajon szükséges és hatékony-e az általunk preferált büntetés, illetve hogy nem okozunk-e vele olyan károkat, amelyeket nem látunk előre. Ez is erkölcsi kötelességünk. A hit itt kevés. Tapasztalati úton meg lehet vizsgálni annak a kijelentésnek a megalapozottságát, hogy a börtönbüntetések kiterjesztése, szigorítása csökkenti-e a bűnözést (hiszen ez a cél). Az orvostól sem kérdezzük, hogy hisz-e a vakbélműtétben vagy az inzulinban, azt várjuk el tőle, hogy legjobb szakmai tudása szerint cselekedjen. És okkal kételkednénk szakmai tudásában, ha egy szemölcs miatt a hüvelykujjunkat akarná levágni. Bár a kriminológia nem természettudomány, attól még a területén éppúgy léteznek tudományos evidenciák, és bizonyos beavatkozások hatásait elég jól ismerjük.
Márpedig az elmúlt évtizedek vonatkozó kriminológiai szakirodalmát akár csak felületesen is átböngésző ember számára szembetűnő, hogy a téma legkiválóbb szakértői milyen szkeptikusak a börtönbüntetés elrettentő hatékonyságával kapcsolatban – miközben politikusok választásokat nyernek meg ugyanezzel a jelszóval (lásd például ezt a könyvet). A szkepszis nem liberális világnézetükből, hanem kutatási eredményeikből fakad. A kriminológusok évtizedek óta alaposan vizsgálják a szigorú börtönbüntetések társadalmi hatásait, azonban nem találtak semmilyen szilárd bizonyítékot arra, hogy a börtönbüntetések szigorítása hosszú távon a bűnözés csökkenését eredményezné. Még a zéró-tolerancia rendészeti politikák egyik “atyja”, a konzervatív James Q. Wilson kriminológus is elismerte, hogy a börtönnépesség növelésének csupán csekély hatása van a bűnözés alakulására. Ugyanakkor rengeteg bizonyíték van a hosszú börtönbüntetések egyént és közösséget megnyomorító, családromboló, a kirekesztés és ezáltal a bűnözést újratermelő hatásairól. Ha egy állam ésszerűen akar cselekedni, akkor csupán azokat az erőszakos bűnözőket zárja rács mögé, akiknél a bűnismétlés veszélye igen nagy. Börtönökre szükség van – de nem mint a bűnmegelőzés általános eszközeire, csupán arra, hogy kivonja a forgalomból a legveszélyesebb bűnelkövetőket. Az egyéb bűncselekmények esetében a közösségi büntetések (mediáció, közmunka, pénzbírság, elkobzás, rendőri figyelmeztetés stb.) kiszabása sokkal több hasznot hajt és kevesebb kárt okoz. Arról nem beszélve, hogy van egy csomó olyan magatartás, amit bár a többség deviánsnak tart, azonban semmi nem indokolja, hogy bűncselekménynek minősüljön (pl. drogfogyasztás).
A Jobbik is tisztában van persze azzal, hogy bár a választópolgárok többsége szívesen látná rács mögött a bűnözőket – azonban nem szívesen költene pénzt az adójából arra, hogy a börtönöket fenntartsák. Ezért aztán kieszeltek egy “zseniális” ötletet: legyenek önfenntartóak a börtönök! “Önfenntartó, a rabok munkájából magukat fenntartani képes börtönöket hozunk létre a jelenlegi, bűnözők továbbképzésére szolgáló, kvázi wellness létesítmények helyett” – szól a program. Aki kicsit is járatos a hazai börtönvalóságban, esetleg maga is ellátogatott már ilyen intézménybe, tudja, hogy Európa egyik legtúlzsúfoltabb büntetés-végrehajtási rendszere a magyar, ahol az ellátás nemhogy a wellness központok szintjét, de gyakran az emberi méltóság megőrzéséhez szükséges szintet sem éri el. Sajnos ez a kampányfogás ismét könnyű szavazatokat hozhat a Jobbiknak, hiszen a választópolgárok viszonylag csekély hányada olvassa a Helsinki Bizottság börtönmonitorozó programjának éves jelentéseit a hazai börtönviszonyokról, így könnyen bedőlhet “a bűnözők flancolnak a börtönben az én pénzemen”céltudatos hazugságának.
Nem csak illúzió, hanem felelőtlen illúzió azzal hitegetni a polgárokat, hogy a börtönök önfenntartó gazdasági üzemegységekké alakulhatnak át, ezáltal megspórolva az adófizetőknek a pénzt. Még az államszocializmus alatt sem sikerült teljes foglalkoztatottságot biztosítani a börtönökben, a rendszerváltás után pedig a börtönnépesség foglalkoztatottsága drámaian csökkent. Egyáltalán nem azért, mintha a fogva tartottak lusták lennének dolgozni: a közhittel ellentétben a börtönön belül végezhető munka irigylésre méltó kiváltságnak számít a rabok körében. A börtön parancsnoksága is örömmel végeztetne munkát a fogva tartottal, hiszen a munka könnyebben kezelhetővé teszi őket és segít a társadalmi rehabilitációban. A jelenlegi piaci viszonyok között azonban egész egyszerűen még akkor sem éri meg gazdasági vállalkozásokat telepíteni a börtönökbe, illetve fogva tartottakat külső üzemben dolgoztatni, ha egyébként ott az olcsó munkaerő. A fogva tartottak ugyanis állandó felügyeletet igényelnek, akárcsak a börtönökből ki- és behaladó nyersanyag és késztermékek, a biztonság fenntartása olyan többletköltségeket igényel, amit sem a vállalkozó, sem az állam nem akar lenyelni. Hazugság, hogy lehetséges lenne úgy növelni a börtönök kapacitását és a börtönnépesség arányát egy országban, hogy közben az ezzel kapcsolatos társadalmi kiadások ne növekedjenek számottevően (ajánlott olvasmány: Nils Christie, Büntetésipar). Sőt, többről van szó. Amennyiben a börtönbüntetések kiszabásánál a bűnismétlés elkerülése, a bűnelkövető társadalmi rehabilitációja akár csak egy kis szerepet is kap, akkor ez olyan célzott programok börtönökbe való bevezetését feltételezi, amelyek bizony szintén sokba kerülnek. A Jobbik programja tehát saját magának is ellentmondó légvárakat épít.
Sárosi Péter
