Két fiatalember története, egyikük huszonegy esztendõs, a másik huszonnégy. Tanultak, dolgoznak, mint bárki más. Ami összeköti õket: évekig folyt bírósági eljárás ellenük, mert a barátaikkal egyszer elszívtak egy marihuánás cigarettát.
Két fiatalember története, egyikük huszonegy esztendõs, a másik huszonnégy. Tanultak, dolgoznak, mint bárki más. Ami összeköti õket: évekig folyt bírósági eljárás ellenük, mert a barátaikkal egyszer elszívtak egy marihuánás cigarettát.
|
Szerző: Féderer Ágnes Forrás: Népszabadság (2005 Január 31.)
Imre majdnem tizenhét éves volt 2001 januárjában, amikor három barátjával a lakótelep játszóterén tekert egy jointot. Mire a füves cigi készen lett, egy autó fékezett mellettük, civil ruhás férfiak szálltak ki, rendőrként igazolták magukat. A helyzet egyértelmű volt: a marihuánás cigaretta ott hevert a fiúk lába előtt a földön – ijedtükben eldobták. Percek múltán már egy járőrkocsi kék fénye villogott a parkban, a fiúkat azonnal bevitték a főváros egyik kerületének kapitányságára.
– Délutántól késő estig a falnál kellett állnunk mozdulatlanul, amíg a szüleink meg nem érkeztek – meséli Imre. – Később vizeletvizsgálatra is elvittek minket, aztán kihallgattak. Éjjel három múlt, amikor végre elengedtek.
Az akkori büntetőjogszabályok szerint Imre két évig terjedő szabadságvesztést kockáztatott egyetlen füves cigivel. Nem minősült drogfüggőnek, így még az elterelést, azaz a hat hónapos drogleszoktató terápiát sem választhatta helyette. A vád így hangzott: csekély mennyiségű kábítószer fogyasztása és átadása – elvégre közösen szívtak egy cigit. – A társaim végül megadták annak a fiúnak a nevét, akitől az anyagot szereztük. Osztálytársunk volt, kommandósok rontottak rá. Kiderült, hogy ő is csak viszonteladó – mondja Imre. – Mivel sokáig nem dobta fel az "emberét", azt, akitől a füvet átvette, a hosszas kihallgatások, szembesítések miatt sokáig húzódott az eljárás. A bíróság végül 2003 szeptemberében hirdetett ítéletet.
– Nem volt valami kellemes érzés a vádlottak padján ülni, de az évek alatt valahogy rutinszerűvé vált az egész. Fiatalkorú voltam a "tett" elkövetésekor, számítottam arra, hogy végül nem büntetnek meg, így is lett. Szerencsémre az eljárás közben enyhült a törvényi szigor. Azóta nem nyúltam droghoz, felnőttem. Tanulok, dolgozom. Azt a két és fél évet azonban, amíg az eljárás tartott, nehéz kitörölni az életemből.
Pétert 2000 nyarán igazoltatták három társával. Egy szabadtéri szórakozóhelyről igyekeztek hazafelé, a rendőrök rögtön arról faggatták őket, van-e drog náluk. Az egyik fiú ijedtében igennel válaszolt, és Péterre mutatott, aki a közösen elszívott marihuána maradékát eltette. A minimális mennyiségű kábítószer valóban előkerült, ezért a fiúkat a kerületi kapitányságra vitték.
– Egy óra elteltével kiderült, hogy én vagyok az egyetlen felnőtt korú a társaságban, hiszen éppen elmúltam tizennyolc – meséli Péter -, ezért engem azonnal levittek a fogdába. A szüleimet, bár megadtam minden elérhetőségüket, "elfelejtették" értesíteni, szegények három napig nem tudták, élek-e egyáltalán. Az akkori büntetőjogszabályok úgy rendelkeztek, hogyha felnőtt korú ad át kábítószert fiatalkorúnak – a közösen elszívott joint is ide értendő -, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A fiút azonnal előzetes letartóztatásba helyzeték, három hónapig ült. Zárkatársai csalók, tolvajok voltak. A következő tanévről az előzetes miatt lemaradt.
– A szomszédok, rokonok úgy tudták, hogy elutaztam külföldre, bár benne volt a levegőben, ami történt – mondja a fiatalember -, még olyat is hallottam vissza, hogy drogot árultam. De a pletykákkal foglalkoztam a legkevésbé, évekig rettegtem ugyanis, hogy évekre lecsuknak. A vád 2001 októberére készült el, az első tárgyalást két évvel később tartották, s tavaly ősszel hirdettek ítéletet. A fiúnak szerencséje volt, mivel az eljárás közben enyhítették a törvényt, így az elterelést is választhatta. A közösen elszívott füves cigire több mint négy éve ment rá.
Mindkét fiatalember a Társaság a Szabadságjogokért Jogsegélyszolgálatának ügyfele volt. |
