A képviselőnek tehát mindent szabad, amit a polgárnak nem. A törvényeket ő hozza, de a törvények, szabályok rá nem vonatkoznak. A cinizmusnak azonban még nincs vége. Katona máskor nem egyszerűen letagadta, hogy az Országházban dohányzik, hanem egyenesen büszkén felvállalta mint valamiféle egészségmegőrző missziót:

 

 

Még ha el is tekintünk attól, hogy a dohányzás Alzheimer-kórt megelőző hatásairól szóló tudományos bizonyítékok nem egészen meggyőzőek (számos kutatás van, ami nem erősítette meg ezt a hipotézist), akkor sem tudunk felhőtlenül örülni annak, hogy hű de jófej ez a Béla. A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség és a Világegészségügyi Szervezet (WHO) 2004-es tanulmánya szerint a passzív dohányosok éppen annyi (69) rákkeltő anyagnak vannak kitéve, mint az aktív dohányosok. A rendszeresen füstös levegőben tartózkodó embereknél nagyobb eséllyel alakulnak ki rákos daganatok – holott ők nem választották a dohányzást és annak kockázatait. Magyarországon, ahol a dohányosok aránya az Európai Unió viszonylatában igen magasnak számít, különösen fontos lenne, hogy a politikai elit is átérezze saját felelősségét ennek a népegészségügyi problémának a kialakulásában és megoldásában. Ehelyett azonban úgy tűnik, politikusaink a legkevésbé hajlandóak bármennyit is változtatni az életmódjukon, nem beszélve a dohányzás szabályozásán.



Egy civilizált, demokratikus országban azt várhattuk volna, hogy a fentebb idézett leleplező riportok hatására az Országház megfegyelmezi a renitens képviselőket és szigorít az ellenőrzésen. Ehelyett Szili Katalin, Katona elődje elrendelte, hogy tiltsák ki a kamerákat az Országgyűlés folyósóiról – hiszen amit nem lát a nép, az nincs, nem létezik. Nem hagyták magukat zavartatni holmi információszabadságról és sajtószabadságról hablatyoló jogvédőktől, sem a dohányellenes aktivisták locsogásától. Demokrácia magyar módra: tanulja meg a nép, hogy vannak emberek, akik egyenlőbbek az egyenlőknél is. Miközben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult a kamerák kitiltásának ügyében, az Országgyűlés elnökké választotta azt a képviselőt, aki szerint a parlamentben dohányozni kúl, de a dohányzó képviselőt megmutatni a tévében bűn.

 

A szemellenzős képmutatás különösen nyilvánvalóvá válik, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanez a parlament milyen szigorúnak mutatja magát, amikor az illegális drogok fogyasztóiról van szó. Mind a kormánypárt, mind a legnagyobb ellenzéki párt szerint teljesen szükséges és arányos 2 év börtönbüntetéssel fenyegetni azt a fiatalt, aki saját lakásában akár egyetlen szál füves cigit elszív, miközben a parlamenti üléseken dohányzó képviselők egyenesen egészségvédő missziónak tekintik saját szenvedélyüket. A magyar állam évente milliárdokat költ a kábítószer-fogyasztók büntetésére, miközben alig 2 milliárd marad összesen prevencióra és kezelésre. Az egri rendőrség idén nyáron több mint egy millió forintba kerülő, 107 rendőrt megmozgató razziát tartott egy szórakozóhelyen – hogy egyetlen kábítószer-használót előállítson. Közben pedig tehetetlenül nézzük, hogyan kerülnek veszélybe évek óta sikeresen működő prevenciós és ártalomcsökkentő programok az állami források elapadása miatt. Miközben a kormány a szakmai szervezetek tiltakozásának dacára megszüntette az alkoholizmussal kapcsolatos szakmai munkát összehangoló Országos Addiktológiai Intézetet (OAI), az összes párt áldásával megalakul a Nemzeti Pálinka Tanács, hogy az égetett szeszek termelőinek és forgalmazóinak érdekeit védje. 

 

A képmutatók sorába még magyar Alkotmánybíróság is beállt, amelynek az alkotmányos jogok józan őrének kellene lennie. A testület 2004-es határozata szerint “az alkoholfogyasztás kockázatai pedig a függőség kialakulásához szükséges mennyiség és időtartam jelentősen eltérő volta miatt messze elmaradnak a kábítószerek okozta veszélyektől, s a fogyasztás azonnali következményei is kevesebb kockázattal járnak”. Ezzel szemben a tudományos vizsgálatok szerint a füvet kirpóbáló fiatalok körülbelül ugyanolyan arányban válnak rendszeres fogyasztóvá, mint az alkohollal kísérletező fiatalok (10-ből egy). A marihuána ezenkívül még rendszeres, intenzív használat során sem okoz olyan súlyos egészségügyi és szociális ártalmakat, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. A nemzetközi szakirodalom egyetlen egy olyan esetet sem regisztrált, amikor egy egyébként egészséges személy kizárólag marihuána szívása miatt meghalt volna, akár túladagolástól, akár a rendszeres fogyasztás következményeként. Mégis, ágyúval lövünk a verébre, miközben a keselyűk és a sasok szabadon garázdálkodnak.