Interjú Bayer István gyógyszerprofesszorral idén megjelent új könyve kapcsán.
Dr. Bayer István gyógyszerészprofesszor hat éven át volt a az ENSZ Kábítószer Főosztályának munkatársa, és tizenkét évig képviselte Magyarországot az ENSZ Kábítószer Bizottságában, melynek elnöke is volt. Idén jelent meg "Drogok és emberek" című könyve, amely összefoglalja a pszichoaktív szerek fogyasztásának az emberiséggel egyidős kultúrtörténetét.
A könyv Interneten keresztül megrendelhető itt!
Drogriporter: Először is azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy mikor kezdett el foglalkozni a kábítószer témával és mik voltak a motivációi, hogy ezzel a témával foglalkozzon, illetve hogyan jutott el a gyógyszerészettől a kábítószer-kérdésig, ami azért eléggé más terület?
Bayer István: Igen, ez egy kicsit összetett kérdés és rengeteg véletlen elem van benne. Az egyik az, ahogy Ön is említette, gyógyszerész vagyok, gyógyszerész családba születtem, az Andrássy úton gyógyszertárunk volt, és ezért lettem gyógyszerész. A következő lépés az volt, hogy a gyógyszertárak államosítása után a Richter gyógyszergyárban dolgoztam, ahol is növénykémiával kezdtem foglalkozni és ott már közel kerültem olyan vegyületekhez, olyan anyagokhoz, amelyek kábítószernek számítottak. Ezután gyógyszerellenőrzéssel kezdtem foglalkozni és a különböző gyógyszervizsgálati módszerek kidolgozása során növényi hatóanyagoknak a meghatározásával kezdtem foglalkozni és ezek között az ópium-alkaloidokra dolgoztam ki különböző vizsgálati módszereket. A következő fázis már a véletlenek műve. Amikor Magyarország ismét visszakerült az ENSZ-be és a WHO-ba, a WHO Gyógyszerészeti Osztályának a vezetője Magyarországon járt kapcsolatot felvenni és az itteni tárgyalásai során én voltam a tolmácsa. Eléggé összebarátkoztunk és néhány év múlva kaptam tőle egy levelet, amelyben kijelentette Monsieur Blanc – aki svájci születésű kanadai állampolgár volt -, hogy ő nyugdíjba megy és engem nagyon megfelelőnek tartana utódjának. Ezen mindenki meg volt döbbenve és rettentő nagy örömet okozott, mert hiszen egy olyan posztról volt szó, ami nagyon kívánatos volt minden ország számára, így Magyarország számára is. Megindult egy folyamat, engedélyeztetni kellett az Egészségügyi Minisztériumnak az összes szerveknél, a Belügyminisztériumnál, stb., hogy hozzájárulnak. Néhány hónap alatt eljutottak oda, azt mondták: nem is a legjobb káder, de mivel mással nem lehet pályázni, hadd menjen. Nagyon sokan pályáztak, én a második helyen végeztem. Már mindegy, hogy második vagy harmincadik vagyok a listán, nem én kaptam meg ezt az állást. Eltelt egy kis idő, az ENSZ Kábítószer Főosztályánál Genfben egy magyar diplomata kiharcolta, hogy egy állást kapjon Magyarország a Kábítószer Főosztályon. Küldtek jelentkezőket, de sajnos nem olyanokat, akik az ENSZ-nek megfeleltek, mert a nyelvtudással problémák voltak, a szakmai ismeretek nagyon alacsony fokúak voltak és telt az idő és attól féltek, hogy elúszik ez a lehetőség. Ekkor az Egészségügyi Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályánál eszébe jutott az egyik vezető embernek, hogy nekem engedélyem van külföldi munkavállalásra, tehát behívtak engem, hogy érdekelne-e az állás. Én egyből igent mondtam, azt hiszem: érthető volt. Kiküldtek interjúra, ott megkérdezték, hogy mikor lépek be, ami elég gyorsan bekövetkezett és így kimentem Genfbe, ahol már nem droganalitikával foglalkoztam, hanem elsősorban a kábítószerrel való visszaélésekre vonatkozó kormányjelentések statisztikáit kellett feldolgoznom. 1967-ben kezdődött az úgynevezett pszihotróp anyagokkal való foglalkozás, ami 1971-ben egy új nemzetközi egyezményhez vezetett. Ezeknek az anyagoknak egy jelentős része gyógyszer volt, tehát itt nagyon komoly hasznát vettem gyógyszerészi szakismereteimnek. Ez az ENSZ akkori állománya számára eléggé újdonság volt, mert sokan voltak, akik jóval többet tudtak az ópiumról, a kannabiszról, kokalevélről, de alig valamit az amfetamin-származékokról vagy nyugtatókról.. Tehát ezért eléggé foglalkoztattak: előadásokat tartottam, részt vettem a különböző egyezmények kidolgozásában, előkészítésében. Körülbelül ez volt az indulás. A folytatás az volt, hogy hat év után – ami alatt az ENSZ Kábítószer Bizottságának a titkári posztját is betöltöttem – hazajövetelem után részt vettem a magyar delegáció munkájában az ENSZ Kábítószer Bizottságában. Bölcs Béla barátom nyugdíjba vonulása után én vezettem tizenkét éven keresztül a magyar delegációt és ennek lejárta után számos alkalommal vettek igénybe ENSZ, WHO és más nemzetközi szervezetek és külföldi intézmények az amerikai Drug Enforcement Administrationtól kezdve. Hát dióhéjban körülbelül ez.
Az ENSZ bécsi épülete (fotó: Drogriporter)
Drogriporter: Milyen volt olyan országot képviselni, ahol akkoriban tulajdonképpen nem volt jelentős probléma a kábítószer-fogyasztás?
Bayer István: Ebben az időszakban – tehát a 70-es, 80-as évek elején és közepéig – mindez megkönnyítette bizonyos mértékig egy delegációvezető helyzetét, mert nem kellett magyarázkodnia. Nem voltunk előállító ország és az itthoni drogfogyasztási helyzet messze nem az volt, ami ma.
Drogriporter: Ön szerint mivel lehet magyarázni, hogy például Lengyelországban már volt egy komoly probléma a 80-as években?
Bayer István: Lengyelországban is abban az időben kezdett csak kialakulni. A helyzet az volt, hogy olyan típusú országokban, ahol a rendészet nagyon erősen dolgozik és túlsúlyos, ott világos, hogy kemény büntetések és egyebek folytán jobban tudnak fellépni azért, hogy egy anyag ne legyen hozzáférhető. Másik oldalról pedig: a birtoklást is olyan súlyosan tudják büntetni, hogy annak tényleg van elrettentő hatása. De van még egy másik vonatkozása is a drognak – nem szabad elhanyagolni – és ami nem rendszerbeli, hanem bizonyos mértékig tradicionális, kulturális, stb. Magyarország az alkoholt választotta, tehát ez egy olyan tényező, hogy tulajdonképpen alkohollal mindazt meg lehet oldani – idézőjelbe teszem -, amit drogokkal lehet. Mind a drogok esetében, mind az alkohol esetében sokszor nem az anyag a legdöntőbb, hanem a fogyasztás mikéntje és hogyanja. Nagyon sokan elfeledkeznek erről és ez egyoldalú szemlélethez vezet és ezért olyan különbségeket tételeznek fel, melyek nem az anyagok között, hanem a fogyasztás módozatai között vannak.Ezért nem a véletlen műve, hogy a könyvem mottója is az: „A probléma nem a drog, hanem az ember.” Magyarországon akkor nem volt komolyabb drogpiac és ugyanakkor amikor jelentkezett már a kíváncsiság és a kereslet kiderült, hogy majdnem mindent lehet helyettesíteni. Ezt példázza, hogy minálunk a drogok használatát – ellentétben Európa nyugati részével – nem a kannabisz-fogyasztás vezette be. Minálunk az úgynevezett szipózás, a szerves oldószerek gőzének belélegzése, inhalálása kezdett el terjedni. Ez volt az első jele annak, hogy van hajlam azért nem csak alkoholfogyasztásra, hanem más anyagok iránt is van érdeklődés. Ezután különböző gyógyszerekkel kezdődtek meg a visszaélések és itt mutatnék arra rá, hogy amikor azt mondtam, hogy mindent lehet helyettesíteni, hogy régen Magyarországon még fel sem tűntek amfetamin-származékok, amfetamin ugyan volt forgalomban Aktedron formájában, de mivel Magyarország annak idején, még az 50-es évek elején kábítószer-ellenőrzése alá vonta ezt, nálunk sokkal később kezdődött meg az amfetamin-származékokkal való visszaélés, mint azokban az országokban, ahol abszolút liberálisan kezelték és engedték fogyasztószerként kezdve koncentrációfokozóként használni, amíg ki nem derült, hogy ezek nem egészen veszélytelen anyagok. A másik példa Lengyelország. Ott nem volt heroin, de elkezdték a kompótnak – Ukrajnában koknárnak – nevezett mákszalma-kivonatot használni, ezt megpróbálták acetilezni, hogy heroinná alakítsák. Az eredmény katasztrófa volt, mert előállítottak olyan moslékot, amiben nem is a heroin volt a legveszedelmesebb, hanem az a sok kosz és mocsok, amit injekció formájában magukba nyomkodtak és azzal majdnem több kárt okoztak maguknak, mint a heroinnal. A szerves oldószerekkel kapcsolatban megemlítem azt, hogy ez sokkal inkább az alkoholizmushoz kötődő probléma, azzal mutat rokonságot, mint a drogélvezettel. Ezt oly módon értem, hogy a szerves oldószerek gőzeit akik belélegzik, azok ugyanúgy a részegséget keresik, mint az alkoholisták azon csoportja, akik azért isznak, hogy berúgjanak. De főleg Oroszországban nagyon jól ismert – mert ott sokszor akik vodkát fogyasztanak el, csodálkoznak azon, hogy nem azért iszik valaki hogy berúgjon, mert ott az tömegjelenség volt. Nem a véletlen műve, hogy például Lengyelországban, ahol a kompót használata mellett ugyancsak megkezdődött a szipózás, a tisztítókban használt egyik oldószert, a triklór-etilént – amit trinek neveznek mindenütt a világon – kezdték belélegezni, és erre főként alkoholisták tértek át. Ez is alátámasztja azt, hogy hasonló jelenségről van szó, mint az alkoholisták azon csoportjának esetében, akikről beszéltem. Más körülmények között és más kultúrákban ez másként jelentkezik. Nem a véletlen műve, hogy például Kuvaitban a drogélvezet leggyakoribb formája a petrol sniffing. Ez jó példa arra, hogy ha valaki rendészeti módszerekkel és anyagellenőrzéssel próbálna a benzinszipózásnak gátat vetni Kuvaitban, annak sok szerencsét kívánok.
Drogriporter: Visszakanyarodva a könyvre, ebben a könyvben megfogalmaz sok kritikus észrevételt is a nemzetközi drogpolitikával és az ENSZ drogpolitikával kapcsolatban. Ezeket ugyanúgy képviselni tudta, amikor az ENSZ-nek dolgozott, vagy mekkora mozgástere volt, hogy ezeket a kritikákat kifejtse?
Bayer István: Nézze, a kritikák a mai helyzetre vonatkoznak, persze hogy ezeknek vannak ugyan gyökerei, de némelyik csak most vált akuttá. Főleg azt kritizálom, hogy olyan esetekben, amikor a definíciók elavultak, az ENSZ Kábítószer Bizottsága nem veszi elő ezeket a kérdéseket és függőben tart mindent. A definíciók hiánya borzasztó dolog, mert az szabadon enged minden indulatot és mindenki úgy interpretál problémákat teljesen szubjektíven ahelyett, hogy pontos definíciókkal dolgozna. Ez különösen jellemző a kannabisz termékekre; Az ENSZ 1961-ben nyilvánította kábítószernek a kannabiszgyantát és a kannabiszt. Akkor a kannabisznak az eufóriát fokozó fő hatóanyagát, a tetrahidro- kannabinolt, amit THC-nek szoktak rövidíteni, nem ismerték, tehát teljesen logikus és érthető volt, hogy 1961-ben, amikor az Indiára jellemző tradicionális kannabisz-fogyasztást akarták visszaszorítani, az indiai definíciókat építették be az új nemzetközi egyezménybe. Tekintettel arra, hogy köztudott: a hatás a hatóanyag-tartalomnak a függvénye, azért ha azt mondjuk: gyanta, kannabisz anélkül, hogy ne mondanánk meg, hogy milyen THC tartalomról lenne szó, akkor összekeverednek a dolgok és jönnek ki belőle olyan esetek, mint amit naponta lehet tapasztalni. Ha hasist csempésznek be egy nyugat-európai országba, azt lefoglalják, mert az gyanta és esetleg annak a hatóanyag-tartalma összesen 5%, ugyanakkor a kannabisz-fogyasztásba nem szólnak bele tekintettel arra, hogy az csak kannabisz és az nem gyanta, pedig hatóanyag-tartalma esetleg 16 vagy 18%. Ezek ellentmondásos helyzetek, melyeket – ha a definíciókhoz hozzányúlnának – fel lehetne számolni. Visszatérve arra, hogy mennyire volt szabad kezem, én azt mondhatom, hogy a szakmai kérdésekben nekem nagyon komolyan szabad kezet adtak. A teljességhez hozzátartozik, hogy az ország érdekét ezzel én nem sértettem és nem is sérthettem, mert nem kellett semmit sem titkolni, elrejteni a külföld előtt, ez nagyon megkönnyítette az én delegációvezetői működésemet.
Drogriporter: A definícióknál, például hogy az ENSZ szerint az illegális szereknek csak abuzusa létezik, tehát visszaélés… nem tudományos és orvosi célokra használják ezeket a drogokat. Ön tehát azzal egyetért, ha egy drog illegális, akkor annak nem létezik legitim rekreációs használati formája?
Bayer István: Egyáltalán nem és a könyvemben igyekeztem is ezt bizonyos mértékig kifejteni, ha nem is sokkoló formában és nem provokatíve. Vegyük például az ópiumot és az ópiátokat. Vegyük Indiát példának, ahol évszázadokon át az ópium volt a legfontosabb gyógyszer, hiszen az ópiumnak fájdalomcsillapító hatása van, tehát a legjobb fájdalomcsillapító szer volt,. nyugtatásra, altatásra szintén fel lehetett használni, sőt még szorongásoldó is volt. Trópusi körülmények között az egyik legsúlyosabb betegség a hasmenés. Jobb szert, mint az ópiumot hasmenés csillapításra nem lehet kitalálni, most se találtak ki ennél jobbat. A kábítószeregyezmények következtében Indiában az ópiumfogyasztást visszaszorították a minimumra, de ez nem jár azzal együtt, hogy India lakosságát az ópium helyett az azóta Európában és Amerikában forgalomba került hatásos gyógyszerekkel el tudnák látni. Az ópium nagyon olcsó volt, ezeknek az ára viszont India lakossága zöme számára megfizethetetlen. Van tehát egy ilyen oldala is az éremnek és nem biztos, hogy az indiai gyógyszerellátás szempontjából előnyös volt az, hogy az ópiummal szemben így léptek fel a nemzetközi közösséggel való együttműködés keretén belül.
Drogriporter: És a kannabisz gyógyászati alkalmazásával kapcsolatban mi a véleménye? Tehát elérhetővé kellene tenni a kannabiszt?
Bayer István: Zűrzavar van, ezért is igyekeztem könyvemben felbontani a kannabisz-kérdést és több oldalról megközelíteni, hogy ne egyoldalúan foglalkozzak ezzel a kérdéssel. Én úgy látom és ezt le is írtam, hogy a kannabisz egyes hatóanyagainak és a kannabisznak van kifejezett gyógyszerhatása, gyógyszerként használható. A legjobb példa erre a tetra-hidro-kannabinol, amit nem csak az USA-ban, hanem máshol is szintetikusan állítanak elő és amit például a daganatos betegségek kezelése során fájdalomcsillapításra, a kezelés során alkalmazott kemoterápiás és besugárzó-terápiás módszerek mellékhatásainak és fájdalmainak és az étvágytalanságnak a kompenzálására nagyon jól fel lehet használni. Na már most, itt megint van egy olyan vetülete az éremnek, hogy ezt az aránylag drága szintetikus tetra-hidro-kannabinolt Amerika meg tudja engedni magának , de a világ legtöbb részén ez nem megy. Itt meg kéne találni azt a megoldást, hogy hogyan lehetne megoldani azt, hogy az olcsó kender – a kender olcsó, ne tévesszen meg senkit az, hogy a feketepiacon a marihuánát vagy a hasist méregdrágán árusítják -, maga a kender egy olcsón előállítható növény. Olyan standardizált készítményeket előállítani, ami lehetővé tenné, hogy az embereknek jóval nagyobb százaléka jusson hozzá egy olyan terápiás módszerhez, amely az életét könnyebbé tenné. Óriási nagy dolog a glaukoma kezelése, a sclerosis multiplex tüneteit kannabisszal enyhíteni lehet, mozgásképessé lehet tenni olyan embereket, akik már nem tudnának rendesen mozogni. Itt ezeknek a kutatásoknak az eredményességét, pontosabban azt, hogy gyógyszer formájában hozzájussanak az emberek, két magatartás rendkívül nagymértékben nehezíti. Az egyik az:, hogy azok, akik mindenáron legalizálni akarnak, ezeket fel akarják rögtön arra használni, hogy a kannabisz legalizálása mellett tüntessenek és azt próbálják keresztülvinni: íme ez egy jó gyógyszer, tehát meg kell szüntetni mindenféle ellenőrzést annak érdekében, hogy hozzáférhető legyen. Ezek nem mindig tesznek jót a gyógyszerként való felhasználás ügyének, mert összemosódik az élvezetként való használat és a gyógyszerként való használat. A másik csoportosulás, akik meg vannak arról győződve, hogy a kannabisz-tiltás az teljes mértékben indokolt és jogosult, hiszen a kannabisz kábítószer, stb., stb. Ezek attól félnek, hogy a kannabisz gyógyszerként való használata fellazítja az ellenőrzést és a tilalmat. Tehát a két véglet egyformán negatív irányba hathat. És a mindennapok során találkozni lehet ezzel a jelenséggel. Az objektív szemlélet lenne az egyedüli kiút a túlpolitizált helyzetből.
Drogriporter: Lehet beszélni elfogulatlan szemléletről, egy ilyen érzelmektől túlfűtött téma esetében?
Bayer István: Én remélem, hogy vannak olyan emberek az életben, ne írjuk le egészen a homo sapienst és higgyük el, hogy talán valami kis igazság van abban, amiért így nevezte el Linné az embert. És nem feltétlenül kell arra gondolni, hogy Linné vagy be volt rúgva vagy már szenilis volt, amikor ezt az állatfajtát homo sapiensnek nevezte el.
Drogriporter: És amiről beszélt, hogy újra kellene definiálni a fogalmakat, illetve meg kellene határozni, ez Ön szerint lehetséges, hogy a közeljövőben megtörténik?
Bayer István: Nekem nincs kapcsolatom az ENSZ Kábítószer Bizottságával, tehát nem tudom, hogy mikor születik meg ez a döntés, hogy érdemben foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel. Itt hozzá kell tennem, hogy ahhoz az időhöz hasonlítva, amikor én rendszeresen részt vettem az ENSZ Kábítószer Bizottságának a munkájában, történtek nagyon komoly változások és a technikai kérdések és tudományos és gyógyszer vonatkozású egyéb kérdések esetében nem feltétlenül előnyös változást jelentett az, hogy amíg az egyik oldalon talán jó dolog az, hogy az egyes országokban nem csak néhány, hanem számos minisztérium és intézmény és hatóság foglalkozik drogokkal összefüggő kérdésekkel, ellentétben azzal, hogy amikor úgy a 70-es évek során, a 80-as éveknek az elején amikor a magyar delegáció vezetője voltam, rajtam kívül a delegáció az Egészségügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség és a Külügyminisztérium egy-egy tagjából állt. Ma már számos más minisztérium is van – és most nem csak Magyarországról beszélek – amikor 6-8 minisztérium álláspontját kell a delegáció vezetőjének egyeztetnie, akkor nehezen jutnak el oda, hogy valami nemzeti álláspont egyáltalán kialakuljon és akkor jönnek azok a felületes beszédek, melyek "elvekről" beszélnek, nem pedig tényekről. Lehet prédikációkat tartani és általános irányelvekkel egyezségre jutni, csak amikor konkrétumokra kerül a sor, akkor kezdődnek a problémák és nehezen alakul ki konszenzus.
Drogriporter: 100 százalékos konszenzus kell?
Bayer István: A konszenzus keresése az ilyen esetekben nagyon nehéz. A delegációkat hogyha megnézi az ember – épp néhány közleményben, külföldön is megjelent közleményemben grafikonon mutattam be, hogy hogyan ugrott meg az ENSZ Kábítószer Bizottságában az egyes országok tagsága, az eredeti 15-ről – azt hiszem 52 a jelenlegi taglétszám – hogyan növekedett meg a megfigyelő országok száma annak megfelelően ahogy a kábítószerügy politikai kérdéssé vált. Annak idején, mondjuk a 60-as évek elején a nemzetközi szervezetek részéről jóformán a WHO, az INCB-nek nevezett nemzetközi kábítószer-ellenőrző szerv és az INTERPOL voltak jelen a Kábítószer Bizottság ülésein mint megfigyelők, és a nemzetközi szervezetek – NGO-k -, tehát a nem állami szervezetek, hanem társadalmi szervezetek részéről gyakorlatilag a Lausanne-ban működő ICAA volt az egyetlen, amely rendszeresen részt vett az üléseken. Néhány év múlva – ha megnézi a statisztikát – döbbenetes, hogy milyen tömegek vettek részt és én itt csak a delegációk számáról beszélek, hogy hány nemzetközi szervezet és hány újabb ország, meg nem állami szervezet, tehát társadalmi szervezet vesz részt az egyes üléseken, hanem a delegációkon belül a delegációk tagjainak létszáma szintén rettenetesen megemelkedett. Na és mondjuk kicsit leegyszerűsítve és talán nagyon sablonosan, pedig nagyon valóságos az amit annak idején atyai barátom és tanítómesterem Schulek professzor mondott: ő tanítómesterétől, Winkler Lajos professzortól tanulta meg azt, hogy „tudod, ha van egy probléma, amit meg tudsz oldani, állj neki és oldd meg. Ha viszont úgy látod, hogy ezt a problémát nem tudod megoldani vagy nem látod, hogy az megoldható, akkor alakítsál egy nagy bizottságot.” Ebben nagy igazság van. És ez az ENSZ-en belül is bekövetkezett és ahogy ez tolódott picit felfele is. Hát most majdnem annyit foglalkozik az ENSZ Közgyűlés kábítószer-kérdésekkel, mint maga a Kábítószer Bizottság és szétforgácsolódik és amint említettem, sokszor olyan "elvi szintekre" emelkedik, ahol már konkrét döntések nem is születnek meg, mert elvekben egyeznek meg, az elveknek a gyakorlatba való átültetésénél pedig már szubjektív kritériumok szerint megy a dolog. De hogyha csak arra hívom fel a figyelmet, hogy milyen ENSZ Közgyűlési határozatok születtek arról és micsoda melldöngető kijelentések, hogy milyen mértékben fogják csökkenteni a kábítószer-használatot az egyes országok. Tessék megnézni a nyilatkozatokat, amik történtek és tessék megnézni most öt vagy tíz év után, hogy ebből mi valósult meg. Akkor megint születnek újabb hasonló nyilatkozatok, itt nem nyilatkozati szinten kellene foglalkozni a kérdésekkel, hanem visszatérni tulajdonképp arra, hogy mi a nemzetközi szervezeteknek, mi az ENSZ-nek a feladata. Nos az ENSZ-nek nem az a feladata, hogy az egyes országok problémáit megoldja. Szerepet játszott itt az ENSZ Kábítószer Bizottságának a kevéssé technikai működésében nem csak az , hogy a bizottság egyre polikusabbá vált és a delegációkba egyre több politikus került be szakemberek helyett és a döntő pozíciókba, hanem az is, hogy a 70-es években megalakult az úgynevezett UNFDAC, ez pedig az ENSZ-nek egy alapítványa és ez az alapítvány egyre több hozzájárulást és pénzt kapott. Na már most, nem véletlenül beszélek arról, hanem tapasztalatból beszélek, hogy az egyes kormánydelegációknak a hozzászólását és a magatartását az ENSZ Kábítószer Bizottságában alapvetően befolyásolja az, hogy hogyan lehet az alapítványtól pénzhez jutni és ez sokkal fontosabb szempont, mint az, hogy az előbb említett konkrét kérdések megoldásához járuljanak hozzá, Ennek a helyzetnek van még egy "mellékhatása": az ENSZ-nek küldött statisztikák számos esetben nem a valóságot tükrözik, hanem olyan "műtermékek", melyek bizonyítják, hogy az illető országnak szüksége van az ENSZ anyagi támogatására.
ENSZ palota, Bécs (fotó: Drogriporter)
Drogriporter: És Ön szerint a most jelenlegi trendek szerint a termelői országokban, mint Afganisztán vagy Kolumbia, várható komoly csökkenés a termelésben? Tudunk megbízható eredményeket szerezni, hogyha ennyire bizonytalan a statisztika?
Bayer István: Afganisztánról azt hiszem, hogy elég világos képe van most a nemzetközi közösségnek, hogy milyen mértékű és milyen méretű a máktermesztés és az ópium-előállítás. A probléma inkább az, hogy a hányatott közelmúlt történelme során ez az ország alaposan tönkrement. A tálibok megpróbálták a máktermesztést felszámolni, de közben középkori állapotokat vezettek be. A tálibok bukása után az új vezetőség szintén megpróbált fellépni a máktermesztés és az ópiumtermelés ellen, de a visszatért menekültek (és sok millió emberről van szó) meg akarnak élni. Amíg nem tudnak olyan megélhetési formákat biztosítani, amely pótolná az ópiumtermelést, addig nehezen tudom elképzelni ennek felszámolását.
Drogriporter: Egy kérdés a jövőről. Hogyan látja a jövő trendjeit, milyen új trendek várhatók a drogfogyasztásban, a termelésben és hogy időről-időre új szintetikus drogok fognak megjelenni?
Bayer István: Könyvemben „A XX. század mérlege” és „Mit hoz a jövő?” fejezetekben egyértelműen fejtem ki azt a véleményt, hogy megtévesztő az, hogy nagy mennyiségeket foglalnak le természetes anyagokból, kannabiszból, ópiumból, heroinból, kokainból, mint szintetikus vegyületekből. Ha valaki megnézi azt a grafikont, ami bemutatja, hogy hogyan alakul a nemzetközi kábítószer-ellenőrzés alá tartozó természetes anyagok és szintetikus vegyületeknek az aránya, hát abból egyértelműen kiviláglik, hogy a természetes anyagoknak a száma nem nagyon növekszik, egy-két új anyag kerül ellenőrzés alá, ugyanakkor a szintetikus anyagoknak az aránya pedig látványosan emelkedik. A ma forgalomban lévő természetes anyagoknak a száma rendkívül véges, két kézen össze lehet számolni, hogy hány fajta van, még akkor is, ha hozzászámoljuk azokat a természetes anyagokat, melyek nincsenek ellenőrzés alatt különböző okokból. Itt gondolok például a mágikus gombákra. Ahhoz, hogy ezek nemzetközi ellenőrzés alá kerüljenek, annak a feltétele az lenne, hogy a gombatermesztést például a világ minden országában ellenőrzés alá lehessen vonni. Hát azt hiszem, elég képtelen ez az ötlet és egyik ország se mer erre vállalkozni, hiszen például Magyarországon is minden kertet és pincét át kellene vizsgálni, hogy nincs-e véletlenül az ott termő vagy termesztett gombák között Psilocybe…. Tehát gyakorlati akadályai vannak annak, hogy bizonyos természetes anyagokra nem lehet kiterjeszteni a nemzetközi ellenőrző rendszert. Ezért fejtem ki a könyvemben azt, hogy az anyagellenőrzésnek határai vannak. Nem lehet mindent anyagellenőrzéssel megoldani és ezért a jövő trendjeit és droghelyzetét három dolog fogja meghatározni. Az egyik természetesen az, hogy hogyan működik a kábítószer-ellenőrző rendszer, de nagyon fontos és talán még nagyobb szerepet fog játszani a gyógyszerellenőrzés és ezalatt nem csak a hatósági gyógyszer-törzskönyvezést és engedélyezést értem, hanem mindazokat a tényezőket, amik a gyógyszerfogyasztást befolyásolják valamilyen módon. A gyógyszerek között ugyanis nagy számban vannak olyanok, amikkel vissza lehet élni és élvezeti szerként fel lehet használni. Hangulatot befolyásolni lehet pl. szorongásoldókkal, néhány antidepresszánssal és nehezen lehet eldönteni, hogy ezt mikor tekintjük csak helytelen gyógyszerhasználatnak és mikor drogélvezetnek. Gondolnunk kell arra is, hogy a legálisan előállított és legálisan beszerezhető gyógyszerek ne fokozzák a drogélvezők körét. Ezekben az esetekben az ellenőrzés sokszor komoly nehézségekbe ütközik, a könyvemben írok is arről, hogy altatókkal, nyugtatókkal, szorongásoldókkal nem csak visszaélés történik, hanem nagyon sokszor játszanak szerepet a közlekedési balesetekben, mert önmagukban is, de pláne amikor alkohollal kombinálva használja valaki, akkor rendkívül nagy mértékben járulhatnak hozzá a közlekedési balesetekhez. Erről a területről statisztikákat borzasztó nehéz beszerezni. Az Európai Unióban voltak kísérletek adatok gyüjtésére, de lassan elhaltak ezek a próbálkozások.
Drogriporter: Lehet hogy azért is, mert nem is akart szembenézni ezzel a közvélemény?
Bayer István: Nehéz ezzel szembenézni, nagyon nehéz, mert itt nem lehet foglalásokra támaszkodni, meg illegális kereskedelemre. A legtöbb esetben legálisan beszerzett anyagokról van szó. Az érem másik oldala: a közúti ellenőrzés során az alkoholszondázás aránylag egyszerűen megoldható, de ebben az esetben már vizeletvizsgálatra van szükség. A sarkokon biliket állítsanak fel a rendőrök? Persze ezek nem olyan látványos foglalások és illegális cselekmények, amik sokszor az újságokat jobban érdeklik és foglalkoztatják, mint az ilyen természetű alapproblémák.
A kábítószer-ellenőrzés és a gyógyszer-ellenőrzés mellett, tehát hangsúlyozom itt az ellenőrzést, a kontrollt tulajdonképp, akik tudnak angolul, azok megértik, hogy angol értelemben használom, mert az angoloknál ennek nincs mindig hatósági jellege, hanem ahogy a háziasszony azt mondja, hogy a konyhában everything is under control, tehát minden ellenőrzés alatt áll, az nem azt jelenti, hogy ő hatóságilag ellenőrzi azt, hogy a leves hogyan készül. Tehát ilyen értelemben használom. De a harmadik, még lényegesebb szempont az, hogy a társadalomnak mi lesz a magatartása, mert ez fogja döntően befolyásolni azt, hogy milyen lesz a droghelyzet, mi az amit a társadalom elfogad és mi az amit nem.
Drogriporter: És Ön szerint egyébként a büntetőjognak mekkora szerepe van a társadalom drogokkal kapcsolatos magatartásában?
Bayer István: A büntetőjogra szükség van elsősorban az illegális előállítás és kereskedelem tekintetében. Ami a fogyasztókat illeti, ott másodlagos szerepe van és a tapasztalat azt mutatja és a könyvemben példákat is hozok arra, hogy azzal nem sokra lehet menni, hogyha a fogyasztót kezdik el büntetni. Jobban oda kellene figyelni II. János Pálnak az üzenetére, hogy a büntetőtörvénykönyvet ne használják a fogyasztó ellen, sajnos még egyházi körökben se mindenki figyelt erre kellő módon. Németországban például a Bundeskriminalamt, tehát éppen a rendészeti hatóság végzett egy felmérést azoknak a körében, akik leszoktak a kábítószer-élvezetről és azt próbálták kideríteni, hogy milyen mértékű szerepet játszott ebben azoknak a büntetőrendelkezéseknek a léte vagy az alkalmazása, amik börtönnel fenyegették őket vagy egyéb szankciókkal. Kiderült, hogy megközelítőleg 0,2%-uk mondta azt, hogy ez szerepet játszott abban, hogy leszokott. Tehát egészen más tényezők befolyásolták a döntéshozatalban, nem pedig a büntetéstől való félelem. Vagy egy másik példa: Amerikában a 60-as években, amikor kezdődött a marihuána-hullám, a 60-as évek második felében, akkor a legcsekélyebb mennyiségű kannabisz-mennyiség birtoklásáért két év börtön járt. Tehát amikor az amerikai ifjúság elkezdett marihuánát szívogatni, akkor ez a törvény volt érvényben és tömegesen tartóztatták le a fiatalokat. Könyvemben grafikonon mutatom be, hogy hány fiatalt tartóztattak le ebben az időszakban. A lényege az, hogy a 70-es évek elején 4 év alatt több, mint egymillió fiatalt csuktak börtönbe marihuána birtoklása miatt. Nixon elnöksége idején alakult ki ez a patthelyzet amikor dönteni kellett az Egyesült Államok kormányának abban, hogy most az amerikai költségvetésnek mekkora hányadát fordítják újabb börtönök építésére vagy pedig ezen a gyakorlaton változtatnak. Amerika a második megoldást választotta, bevezették a dekriminalizáció politikáját és időnként hipokrita megoldásokkal (pl. kis mennyiség nem számít stb.) fokozatosan szabálysértéssé alakult át a marihuána fogyasztásának a büntetése. A lényegre visszatérve: a letartóztatások számának emelkedése azt mutatja , hogy ez a két év börtön se akadályozta meg a marihuánafogyasztók számának az emelkedését. De még hozzáteszem azt is, hogy amikor szériában gyártották azokat az oktatófilmeket (és nekem is volt szerencsém ENSZ tisztviselőként végignézni és halálra unni) melyeknek az egyedüli üzenete az volt, hogy ne szívj marihuánát, mert letartóztathatnak, akkor emelkedett a legerősebben a marihuána-fogyasztás. A legrosszabb az, amikor a fogyasztóra van kihegyezve a büntetőtörvénykönyv. Sajnos előfordul az, – és külföldi példákat láttam erre – hogy a rendőrség túlsúlyos felelősséget és szerepet kap a drogkérdésnek a "megoldásában". Nem szabad elfeledkezni arról, hogy sokkal könnyebb dolog a kisfogyasztókat letartóztatni, mint a profi terjesztőket elfogni. Profikkal szemben sokkal nehezebb fellépni, és ebben az esetben a hírszerzésnek és a felderítésnek a szerepe döntő fontosságú, annak a megszervezése pedig költséges és bonyolult, ennél sokkal egyszerűbb razziát tartani egy diszkóban… A legrosszabb az, amikor éppen segítséget kereső fiatalokat szúrnak ki; sok fiatal ilyenkor nem is mer segítséget kérni és olyanokhoz fordulni, akik készséggel nyújtanak segítséget és adnának támaszt, mert a rendőrség esetleg lesben áll a környéken. Remélem, hogy ma már nálunk ilyen esetek nem fordulnak elő.
Drogriporter: Köszönöm szépen.
S.P.
