A Guardian-ben megjelent tanulmány a szegénység, a drogtermelés és a fegyveres konlfiktusok ördögi körére hívja fel a figyelmet
A cikk forrása: Nick Croft, "Drugs and development – caught in a vicious cycle", Guardian
Fordította: Róna Zsuzsa, a TASZ önkéntese
A ma már globális szintű kábítószer ellenes háború 50. évfordulóján többé nem hagyható figyelmen kívül az a kényes kapcsolat, amely a drogok, az országok fejlettsége és a fegyveres konfliktusok között áll fenn.
A fegyveres konfliktusok és a kábítószer szinte mindig együtt járnak. Az ópiumtermesztés – és gyakran a kokatermesztés is – javarészt olyan országokban zajlik, amelyek generációk óta háborús konfliktusban élnek. Ennek főképpen két oka van: a tiltott kábítószer-kereskedelem profitot termel, ami hozzájárul a háborúk finanszírozásához, illetve a konfliktusokkal terhelt területeken gyakran hiányoznak a jogérvényesítés általános intézményei.
Ami talán első ránézésre nem egyértelmű azonban, az a drogkereskedelem és a fegyveres konfliktus közötti szoros kapcsolat oka: a társadalmi és gazdasági fejlettség állapota és szintje.
Ez egy ördögi kör: az alulfejlettség táplálja azt a konfliktust, ami a drogkereskedelmet élénkíti és egyben lendületet ad az újabb konfliktusoknak, ez pedig végül további elszegényedéshez vezet. Mint minden ördögi kör esetén, ezt a láncolatot is nehéz megtörni.
A kérdés azért is szembeötlő, mert az idei évre tehető azon ENSZ egyezmény 50. évfordulója, amely meghirdette a kábítószer-ellenes háborút. A drogkonvenciók végrehajtását felügyelő szervezet, az ENSZ Kábítószer ellenőrzési-és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC), azonban gyakran csak a jog, rend és biztonság oldala felől közelíti meg a kábítószerkérdést. Annak ellenére, hogy a szervezet az ENSZ intézményi rendszer része, csak nagyon ritkán vizsgálja meg a szocioökonómiai hatásokat.
Ezen ideje változtatni. Elengedhetetlen, hogy a UNODC és az egyezményt aláíró tagállamok is belássák, hogy a fejlődés, a fegyveres konfliktusok és a kábítószer-termesztés szorosan összefüggenek egymással. Ezek a kapcsolatok mind kimutathatóak Burmában, a Balkánon, Dél-Amerikában és az indiai szubkontinensen is. A szegénységből és az egyenlőtlen szocioökonómiai fejlettségből eredő instabilitás a polgári konfliktusok katalizátora, amit a kábítószer kereskedelem maga is felerősít.
A drogkereskedelem irányítói kihasználják a szegényeket, kábítószer termesztésre kényszerítik és sebezhetővé teszik őket.
A világ szemtanúja volt, hogy milyen nagy szerepet játszott a szegénység az Észak-Afrikán és a Közel-Keleten végigsöprő politikai zavargások kialakulásában. Ez a hullám cunamivá válhat, mivel azokban az országokban, ahol burjánzik a kábítószer-termelés, még alacsonyabb a szocio-ökonómiai fejlettség szintje, mint a „jázminos forradalom” által megérintett területeken – ugyanakkor a drogból befolyt összegből itt fegyveres felkelések válnak finanszírozhatóvá. Éppen ezért egy kolumbiai típusú konfliktus valószínűsége nagyobb, mint a békés egyiptomi átmenet mintájának átvételéé.
Közismert példa az afganisztáni helyzet, ahol az ópiumkereskedelem nagyban hozzájárul, hogy a tálibok és az egyéb hadurak egy hosszú távú fegyveres konfliktusban is helytálljanak. A Kandahar tartományban elharapozó nyomor emelte az ópium-mákot a 3 leggyakrabban termesztett növény közé Afganisztánban, az irtóhadjáratok és az alternatív fejlesztések ellenére.
A mák-termesztés megszüntetése mindaddig lehetetlen, amíg a farmerek nem találnak biztosabb megélhetési forrást. Ez azonban nem várható rövid időn belül, mivel nem ez a szövetségesek küldetése.
Burmában a népesség 73%-a az ópiumból származó jövedelemtől függ, amelyből élelmiszert, otthont, oktatást és egészségügyi ellátást biztosítanak a családnak. A kábítószer rendelkezéseket végrehajtó ügynökségek évekig próbálkoztak az ópium kiirtásával Délkelet-Ázsiában arra hivatkozva, hogy a kábítószer gazdaság kedvezőtlen feltételeket teremt a társadalmi és gazdasági fejlődéshez.
A beavatkozás a visszájára sült el, hiszen a burmaiak nagy csoportja – élethelyzetéből adódóan – rákényszerült az ópium termesztésére. Nem is beszélve arról, hogy a kormány és a felkelők is egyaránt függnek a kábítószer-kereskedelemtől, hiszen ebből finanszírozzák az egymás ellen folytatott harcukat. Világos, hogy ez egy olyan probléma, ami nem oldható meg gyors intézkedésekkel.
A világ lassan ráébred, hogy a jelenlegi drogpolitikák megbuktak. Nem érték el a kitűzött céljaikat, viszont állandósították a konfliktusokat, az erőszakot és a szegénységet. Egyre inkább világossá válik, hogy a kevésbé fejlett országokban emberek milliói válnak jogfosztottá, aminek következtében felerősödnek az utcán zajló demonstrációk és az államhatalommal szembeni közvetlen lázadás.
Annak ellenére, hogy belátjuk a rendszer működési zavarait, eddig csak nagyon keveset tettünk annak megváltoztatásáért, a hibák kijavításáért. A fejlesztési ügynökségek gyakran korlátozottan határozzák meg saját szerepüket annak a környezetnek a megváltoztatásában, amelyben a drog-gazdaság virágzik. A legtöbb kábítószer-ellenőrző ügynökség viszont kevés figyelmet fordít a fejlesztési tényezőkre abban a kontextusban, melyben tevékenykednek. Mivel ez az év a globális kábítószer ellenes háború 50. évfordulója, a világ nem hagyhatja többé figyelmen kívül a kábítószer, a fejlettség és a konfliktusok között fennálló szoros kapcsolatot.
A fejlesztést támogató ügynökségeknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a drogkereskedelmet és a droghasználatot meghatározó feltételek formálására, főképp, ha szándékunkban áll teljesíteni 2015-re a kitűzött milleniumi fejlesztési célokat.
A kábítószer-ellenőrző ügynökségeknek észre kell venniük a kábítószer-termelés realitása mögött rejlő mélyebb összefüggéseket, figyelembe véve azokat a társadalmi és gazdasági tényezőket, melyek a termesztést és a fogyasztást generálják.
Mindkét típusú ügynökségnek meg kell tanulnia, hogyan működjön együtt, és bár a közös célok elérése nehéz feladat, mégis szükséges, ha olyan fejlődést szeretnénk elérni, amely mindenki számára elfogadható, és megtöri az ördögi kört.
Nick Crofts a Nossal Institute for Global Health vezető kutató munkatársa a Melbourne-i Egyetemen és fő szerzője a Dependent on Development jelentésnek.
