A kormány nyilvánosságra hozta az Új Nemzedék Jövőjéért című vitairatát
Amennyiben értelmes célokat kapnak a fiatalok, nagyszerű dolgokra képesek – mondta Soltész Miklós család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Új Nemzedék Jövőjéért vitairatról szóló társadalmi párbeszéd csütörtöki záróeseményén, Budapesten. Amennyiben a politikusok mikrofonhoz jutnak, és az ifjúságról kell beszélniük, csodálatosan semmitmondó közhelyvirágokat képesek elpuffogtatni – felelhetnék erre a fiatalok. Ha a kormány legújabb vitairatát elolvassuk, abban sem igen találunk mást, mint olyan szép, de üres közhelyeket, amiket a középsulis évnyitókon szoktak felolvasni az iskolaigazgatók évről évre az elsárgult kis jegyzeteikből. Az egész vitairat ismertetésére és elemzésére itt nem vállalkozhatunk – de a drogfogyasztással és szórakozással kapcsolatos kijelentésekére igen.
Az államtitkár a vitairat kapcsán kiemelte, hogy a szakmának abban is kiemelkedő szerepe van, hogy a fiatalok megtanuljanak szórakozni, mértékletességet tanúsítani például az alkoholfogyasztás területén, így talán elkerülhetőek az olyan tragédiák, mint amilyen tavaly a West Balkánban történt. Hm. Még mindig a régi nóta, nem tudom, hányszor kell még ezt helyretenni: a West Balkánban történt tragédiának semmi köze nem volt sem az ott szórakozó fiatalok alkohol-, sem pedig egyéb drogfogyasztásához. A belügyminiszter téves információkat közölt a nyilvánossággal akkor, amikor a elhunyt három lány szervezetében kimutatott amfetamin-származékokról beszélt. Azóta tudjuk, hogy a lányok nem fogyasztottak ilyen tudatmódosító szereket, a szülőktől persze azóta sem kért elnézést a belügyminiszter úr. A biztonsági szabályok be nem tartása miatt kialakult tülekedésben a teljesen józan negyven kilós kislányokat éppen olyan halálos veszély fenyegette, mint az ittasakat. A West Balkán ügy mindenesetre azóta is kitűnő alkalmat szolgáltat a politikusaink számára, hogy a drogpolitikájukat igazolják.
A “szórakozás” fejezetet – amit Englert Róbert, az Erzsébet téri Design Terminál igazgatója írt – mintha nem tekintette volna át megfelelően a kormányzat, ugyanis belekerültek olyan gondolatok is, amelyek vészesen liberálisnak tűnnek. Például ez a mondat: “és nem csak a legális szerekről beszélünk. Azok fogyasztását többé-kevésbé hatékonyan korlátozza egy-két jogszabály, bár még így is óriási problémát jelent … Az illegális tudatmódosítók körül sokkal nagyobb a zűrzavar”. Veszélyes gondolatok ezek, a fiatalok még arra vetemednek, hogy arra következtessenek: a legális szabályozás többé-kevésbé hatékonyan szabályoz, az illegalitás viszont zűrzavarral já. A szöveg így folytatódik: “Tilos? Persze. Használják? Igen. Megoldás? Sokféle elképzelés, egyelőre kevés hatékonyság. Mint minden másnál, itt sem elegendő az abszolút tiltás. Miért gondoljuk, hogy a mostani fiatalok, fiatalkorúak másként gondolkoznak, mint mi? Alapvető emberi tulajdonság, hogy egy titkos, zárt ajtó előtt hatalmas kíváncsisággal csoportosul az egyre növekvő tömeg. Prevenció, rámutatás, felismertetés. Legalizálás? Szó sincs róla. De ne legyen tabu; beszélni kell kíméletlenül őszintén a mellékhatásokról, a függőségről, a társadalmi hatásokról – beszélni addig, amíg el nem fogynak a kérdések.” Vagy amíg kattan a fiatal csuklóján a bilincs, tehetnénk hozzá – hiszen hogyan várunk el “kíméletlen őszinteséget” azoktól a fiataloktól, akiket a törvény két év börtönbüntetéssel fenyeget már akkor is, ha csak megérintenek egy marihuánával töltött cigarettát? És vajon a legalizálásról miért ne eshetne szó – még akkor is, ha a kormány nem támogatja? Értelmes javaslatokról lehet értelmesen vitázni, már pedig a legális szabályozás mellett nem éppen buta emberek álltak ki. Még az olyan értelmetlenekről is kellene vitatkozni, mint a szigorítás – sajnos eddig a kormány nem volt hajlandó értelmes vitát kezdeni erről.
Valahol itt bukik el a kormány azon törekvése, hogy a “jófej haverod vagyok, akinek mindent elmondhatsz” szerepben tetszelegjen a fiatalok előtt: hiszen tudjuk, hogy a zéró-tolerancia talaján állva bűncselekménynek tekintik azt a tevékenységet, amellyel kapcsolatban őszinteséget követelnek. Az elmúlt 10 évben a kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárások több mint 90 százaléka fogyasztók ellen zajlott. Jelenleg ott tartunk, hogy ha egy fiatal őszinte az állammal, és mondjuk bevallja, hogy hosszú évek óta használ egy szert, akkor azt kockáztatja, hogy elesik az eltereléstől, és akár börtönbe is kerülhet az ún. összegzés gyakorlata miatt. És miközben szigorítani tervez Európa egyik legszigorúbb büntetőjogi szabályozásán, közben jelentősen csökkenti a megelőzésre és kezelésre szánt költségvetési keretet (ráadásul az is igencsak megnehezítette a területen dolgozó szervezetek tervezési képességét, hogy az első pályázatokat nyár végére sikerült csak kiírni).
Kritizálni mindig könnyű, tessék jobban csinálni – válaszolhatja a kormánypárti olvasónk. Jól is hangozna ez az érv, amennyiben a TASZ, számos más civil szervezettel karöltve, nem kínált volna fel az elmúlt időszakban megvalósítható alternatívákat a kormány számára: a Btk. megfelelő szabályozásáról ott van Dr. Frech Ágnes bírónő által készített törvénytervezet, az elmúlt évben pedig nem kellett volna mást csinálni, mint végrehajtani a 2009-ben elfogadott nemzeti drogstratégiát ahelyett, hogy belekezdünk egy új drogstratégia szükségtelen, időigényes és költséges draftolásába. Az olyan hangzatos jelszavak helyett, mint a “drogmentes szórakozás”, sokkal inkább a széleskörű szakmai támogatottsággal bíró drogstratégia, és a komplex egészégfejlesztő tevékenységet már eddig is magas színvonalon művelő civil szervezetek mögé kellett volna felsorakoznia a kormánynak pénzzel, fegyverrel és paripával.
Sárosi Péter
