Új sorozatunkban drogterápiás szakemberek nyújtanak betekintést a tevékenységeikbe. Elsőként Gelsei Bernadett mentálhigiénés szakember ismerteti a Balansz Kontroll Programokat
A Drogriporter új, "Segítők" című sorozatában drogterápiás szakembereknek szeretnénk felületet nyújtani, hogy ismertessék tevékenységüket és népszerűsítsék szolgáltatásaikat. Várjuk az ezzel kapcsolatos vendégcikkeket, hogy az ágazat minél nagyobb szeletét tudjuk bemutatni az érdeklődőknek. Az első írás szerzője Gelsei Bernadett mentálhigiénés szakember, aki a Balansz Kontroll Programokat ismerteti.
Balansz Kontroll Programok
A szenvedélybeteg ellátásban nagyon ritkán találhatunk olyan szolgáltatót, akik egyszerre foglalkoznak a függővel és a családtaggal is. Általában az a jellemző, hogy például egy fiatal 16-22 éves korú szerhasználónál a szülő jelentkezik egy kezelő helyen, azzal a problémával, hogy anyagozik a gyereke és ez komoly problémát jelent a családnak. A kezelő helyek ilyenkor behívják egyedül elbeszélgetésre a fiatalt, elkezdődik vele valamilyen terápiás munka, ám sokan néhány alkalom után kipörögnek a rendszerből. A szülőknek a legtöbb, amit felajánlanak, hogy járjanak szülőcsoportra, vagy ha helyben nincs, ajánlanak nekik a közelben hozzátartozó csoportot.
Az elmúlt 16 évnyi szakmai tapasztalatom azt mutatta, hogy nagyon hiányzik egy olyan jellegű szolgáltatás, ahol egyszerre foglalkoznak szülővel, hozzátartozóval és függővel egyaránt. Ennek a kezelésbe kerülésnek az előszobája és első lépése tud lenni az általam létrehozott Balansz Kontroll Programok. Ez minden család és pár számára felvállalható – 3 órától az egész napos programon keresztű a hosszú 3 napos hétvégig – ad támogatást és segítséget a függőség felismerése, szembesülése és a tehetetlenek vagyunk ezzel állapot kimozdításából. A szülők, hozzátartozók is egy időben vannak megszólítva a függőkkel külön tréningen illetve bizonyos tréningeket pedig közösen csinálnak végig. Ez egy elég erős motivációt, tisztánlátást, megnyugvást, átláthatóságot, őszinte kommunikációt eredményez a családon belül. Felkészíti a családot a következő időszakokra. Továbbá ezt, mint erőforrást, erős támogató háttérként, játszmamentesen, jól bele lehet építeni a józanodási időszakba.
A következőkben röviden ismertetem az elérhető Balansz Kontroll Programokat:
I. "Mindent a függőségekről"- tréning
Azt tervezed, hogy kordában tartod majd a szenvedélyedet? Hogy tudatos használóvá válsz, aki uralkodik az alkohol, a drog, az internet vagy bármilyen más addikció felett? Esetleg továbbléptél már és a teljes józanság elérése a célod, mert beismerted, ez így nem mehet tovább? Legyen bármelyik, fontos, hogy “megismerd ellenségedet”, a függőség kialakulásának folyamatát, működését, törvényszerűségeit, buktatóit. Ezáltal saját működésedre is sokkal jobban rálátsz majd, megérted, miért viselkedsz úgy, ahogy, amikor terveiddel ellentétben a függőség uralkodik rajtad. Ekkor már változtatni is könnyebb lesz. A Balansz Kontroll Program keretében minden segítséget megkapsz ahhoz, hogy elindulj a felépülés útján.
A “Mindent a függőségről” tréning tematikája
- a függőség biológiai vonatkozásai
- az agyi jutalmazó rendszer működése
- a sóvárgás biológiája
- a függőség kialakulásának mechanizmusa
- a szenvedélybetegség leépülési szakaszai
- a szenvedélybetegség felépülési szakaszai
- a sóvárgás, a függőség pszcihológiája
- gyakorlatok
II. "Nálam a kontroll"- tréning
Vajon ismered a saját szerhasználati szokásaidat? Tudod, mikor, milyen érzelmek, emberek, helyzetek, környezet váltja ki belőled a használatot? Mikor történik visszaesés egy hosszabb tiszta időszak után? Tudod, mikor sóvárogsz a leginkább és mi váltja ki belőled? Ha ezeket a kérdéseket megválaszolod, máris közelebb kerülsz saját függőséged megértéséhez és dönthetsz: szeretnél-e változtatni, és ha igen, pontosan mi a célod. A Nálad a kontroll tréning valódi megoldásokat, ütemtervet, programot kínál számodra, amely átsegít a kritikus időszakokon.
Mi történik a Nálad a kontroll tréningen?
- részletes fogyasztási naplót készítünk, így nagyobb rálátást kapunk a helyzetedre, szerhasználati szokásaidra
- feltérképezzük a legveszélyesebb érzelmeket, helyeket, személyeket, azokat a szituációkat, amik használatra ösztönöznek
- sóvárgási naplót készítünk
- azonosítjuk a megoldási lehetőségeket, személyre szóló programot állítunk össze
Hogyan segítsek, ha függő él a családban?
Akkor is, ha most szembesültél vele, akkor is, ha már régóta tudod. Ha a fiad, ha a lányod, ha a párod, ha a házastársad, ha az anyád, ha az apád, ha a testvéred. Ha segíteni szeretnél, de nem tudod, hogyan. Olvass tovább, van megoldás!
Biztosan feltetted már magadnak a kérdést, hogyan segíthetnél? Miért nem változik semmi, sőt, miért lesz minden egyre rosszabb? Ő miért nem akar változtatni? Miért utasítja vissza a megoldási javaslataidat? Miért nem tartja be az ígéreteit? Miért fontosabb neki az ital, a drog, a játék, mint a család, mint te? Talán ostorozod is magad (mit rontottál el?), vagy a sorsot (mivel érdemelted ezt ki?). Párbeszédre tett kísérleteitek rendre veszekedésbe, játszmázásba, egymás hibáztatásába torkollanak. Ismerős? Mit tehetsz?
Hogyan segíthetsz anélkül, hogy erőszakosan próbálnád megváltoztatni hozzátartozódat? Tehetsz-e valamit akkor is, ha benne még nem született meg az elhatározás? Hogyan érthetnéd meg jobban a köztetek zajló játszmákat és hogyan léphetsz ki belőlük? A kifejezetten hozzátartozók számára kidolgozott Kontroll Tréningeken ezekre a kérdésekre kaphatsz választ.
Balansz Kontroll Tréningek hozzátartozóknak
A Balansz Kontroll Tréningek azoknak szólnak, akik hatékonyan szeretnének segíteni szenvedélybeteg hozzátartozójukon, de nem tudják, mit tegyenek, vagy nem váltak be azok megoldási kísérletek, amelyekkel eddig próbálkoztak. Az egy napos tréning két részből tevődik össze: ezekre külön-külön is lehet jelentkezni!
I. "Szenvedélybeteg játszmák" -tréning
Ez a tréning neked szól, ha:
– szenvedélybeteg hozzátartozód és közted gyakran félrecsúszik, elfajul a kommunikáció
– úgy érzed, nem tudtok kilépni a manipuláció és az érzelmi zsarolás köreiből
– folyamatosan egymást hibáztatjátok
– feltételeket szabsz, de rendszerint nincs erőd tartani magad hozzájuk
– túl sokszor hallod és mondod ugyanazokat a mondatokat, minden eredmény, változás nélkül
– tudod, hogy változtatni szeretnél a helyzeten, de nem tudod, hogyan
Mit ad neked a Szenvedélybeteg játszmák tréning?
- Eric Berne elméletének bemutatása: énszerepek, kapcsolati szerepek, szerepek általában – valamint ezek blokkjai, elakadásai
- Szenvedélybetegek tipikus játszmáinak ismertetése (megmentő, mártír, üldöző stb.)
- Hogyan ismerjük fel, milyen szerepben vagyunk?
- Mit tegyünk, hogy megszüntessük a játszmákat?
- Helyes énközlések, asszertív kommunikáció
- Gyakorlatok, technikák
II. "Út a leálláshoz"-tréning
Segíts jól!
Ahhoz, hogy hatékonyan tudj segíteni szenvedélybeteg hozzátartozódon, nagyon fontos, hogy megértsd a helyzetét: min megy keresztül, mi jelenti számára a legnagyobb nehézséget. Nem csak neki kell elfogadnia, hogy az alkohol, drog, játék vagy bármi más addikció problémát jelent az életében, neked is tudnod kell, hogy betegségről van szó, a felépüléshez pedig meg kell ismerni annak működését. Az Út a leálláshoz tréning segít beazonosítani, hozzátartozód “hol tart”, és azon a ponton mi a leghatékonyabb segítség.
Mit ad neked az Út a leálláshoz tréning?
- A Prochaska-féle változáselmélet ismertetését és a hozzátartozók segítői szerepét az egyes szakaszokon belül
- Azoknak a tipikus hibáknak az azonosítását, melyeket a hozzátartozók segítő szándékkal elkövetnek és mindazt, amit ehelyett érdemes megtenniük
- A társfüggőség bemutatását, függő és társfüggő kapcsolatának tipikus működését
- Gyakorlatokat, technikákat, hatékony segítői módszereket
“Mindent a függőségről” hétvége – 3 napos program függőknek és hozzátartozóknak!
A szenvedélybetegség nem csak a függőt érinti. Éppen ezért mi a változást is közösen képzeljük el! Közösen, megszokott körökből, egymás hibáztatásából kilépve, szenvedélybeteg játszmákat felismerve és szerepektől megszabadulva, játékszabályokat újraírva. Ha ti már eldöntöttétek, hogy változtatni akartok, gyertek el együtt 3 napos hétvégénkre, ahol izgalmas foglalkozások keretében többet tudhattok meg az addikció természetéről, a leállás folyamatáról és hatékony, gyakorlati segítséget kaphattok új életetek felépítéséhez. Közös programok, egyéni terápiák és ellazító wellness élmények várnak rátok idilli környezetben, a Főnix Kastélyszanatóriumban.
– segítenél, de nem tudod, hogyan
– leállnál, de nem tudod, hogyan
Töltsetek együtt három napot és vegyetek igénybe szakszerű segítséget a változtatáshoz!
Ízelítő a napi programból
9.00- 11.30 Manager szűrés (Terheléses vizsgálatok, EKG, labor stb)
11.30-13.00 Nálam a kontroll egyéni beszélgetés a szenvedélybeteggel
11.30-13.00 Relaxációs masszázs – hozzátartozónak
13.00-15.00 Ebéd, Szieszta
15.00-18.00 Mindent a függőségről- elmélet, gyakorlat, közös beszélgetés
18.30-20.00 Vacsora
Gelsei Bernadett