Cikk a drogok világáról főiskolásoknak és egyetemistáknak sok pozitívummal és sajnos nem kevés negatívummal
A napokban került a kezembe a MOHA (Mindent az Oktatásról Hallgatónak) magazin novemberi száma, melyet rutinosan a „Sör kézben, drog vérben” című írásnál csaptam fel. Vegyes érzelmekkel gazdagodtam.
„Ma már sajnos nem szégyen, kínos rejtegetnivaló, ha valaki partin drogozik, sőt, természetes kelléke egy átbulizott éjszakának” – fedi fel álláspontját rögtön, cikke első mondatában Horváth Dorka. Ez alapján arra számíthatnánk, hogy a továbbiakban bemutatja, hogy miért is kéne, hogy szégyen és kínos rejtegetnivaló legyen a rekreációs droghasználat, de nem ez történik. Először elbeszélget egy harmadéves, külkeres hallgatóval, aki „tudatos fogyasztónak vallja magát” és „havonta egyszer fogyaszt, általában kokaint és speedet”, mert így jobban élvezi a bulit és „átjön a zene”. Dorka ekkor belátja, hogy nem kell feltétlenül problémás családot vagy feldolgozatlan traumákat feltételezni az alkalmi fogyasztó hátterébe. Ezzel máris reálisabb képet alkotott a drogfogyasztási mintázatok sokszínűségéről.
A következő blokkban megtudhatja az olvasó – ami a legtöbb fiatal számára már evidencia –, hogy „már a dílerek sem olyanok, mint anyáink rémtörténeteiben. Az utcasarki csuklyás heroinos vagy a kopasz albán, aranyláncos kokszos már csak legenda. Díler lehet például kredittúllépéssel küszködő marketing szakirányos ifjú is”, aki „úgy akar élni, ahogy azt előre eltervezte. Gondtalanul. Iszonyatos pénzekről beszélünk, nagyon kevés rizikóval”. Dorka továbbá azt is elárulja, hogy a legnagyobb veszélyt a fogyasztóra éppen a dílerek által – a fogyasztó számára ismeretlen szerekkel – felütött anyagok jelentik. Újabb jó pont.
Ezután egy rövid interjú erejéig Kinter Szandrát, a Rádió C Fűnyíró Café című műsorának vezetőjét faggatja, aki elmondja, hogy „a legnagyobb gond a drogfogyasztás kapcsán a tudatlanság”, ezért is lett jelmondatuk a „Tudd, hogy mit csinálsz!”. A műsorvezető szerint némi körültekintéssel és megfelelő információk birtokában elkerülhető lenne, hogy a fiatalok ne nyúljanak nagyon mellé a szerválasztáskor, tudják, hogy mire ügyeljenek (pl. fokozott folyadékbevitelre stimuláns használata esetén) és tisztában legyenek a lehetséges nem kívánatos következményekkel is.
Sajnos a továbbiakban Dorka sikeresen lerombolja cikke pozitívumait azzal, hogy pont a tudatlanságot fenntartó tévinformációkkal ismerteti négy drog: a GHB, a crack, a kokain és az ecstasy hatásait.
A GHB olyan „nem parti-drog kategóriás” opiátként tűnik fel, amelyről ismeretes, hogy az „esetek 70 százalékában lányok poharába csempészik, hogy később a magatehetetlen áldozatot úgy használják ki, ahogy tudják”. Ezzel szemben a GHB nem opiát (ahogyan nem is amfetaminszármazék), és bár valóban szedatív hatású, elsődlegesen rekreációs célból használják – az alkoholhoz hasonlóan – épp az elektronikus zenei partikban. A bulvárlapok pletykái ellenére a lányok poharába ritkán csempészik (bár ha még sokan és kitartóan terjesztik ezt a hoaxot, akkor lassan tényleg el fog terjedni ez a "felhasználási mód"). Sokkal fontosabb információ vele kapcsolatban, hogy alkohollal és/vagy depresszánsokkal keverve ájulást és életveszélyes állapotot okozhat.
A krack (sic!) feltűnése a cikkben nehezen magyarázható, hiszen Európában igen kevesen használják ezt a szert, akik pedig mégis, azok a cikkben írtakkal ellentétben nem szippantják „a kockacukor nagyságú kristályt”, hanem pipából szívják. A kokainról annyit tudunk meg, hogy a gazdagok szere, „illetve olyan személyek használják, akiknek jobb ezt a tevékenységet elrejteni”. Csak visszatért a cikk elején említett „kínos rejtegetnivaló”…
Végül az ecstasy esetében már csak a riogatásra futotta: „veseelégtelenség, agyvérzés, spontán érelzáródás, bélcsavarok”, illetve a hatóanyag-tartalom változékonyságából eredő problémákra.
Kár érte, pedig a hasznos információkat tartalmazó befejezéssel (a droghasználat jogi következményeinek ismertetése) egy kompakt íráshoz juthatna az olvasó a drogtémában, de az előítéleteken és tévinformációkon alapuló szerismertető éppen a Fűnyíró Café által is említett tudatlansághoz és minden szerhasználó negatív megítéléséhez és felelőtlennek ábrázolásához járul hozzá, noha fontos lenne megemlíteni, hogy létezik felelősségteljes pszichoaktív-szerhasználat is.
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.11.01.
