A drogfüggőség egyáltalán nem annyira „irracionális” viselkedés, mint amennyire sokan gondolják. Nem arról van ugyanis szó, hogy az emberi agyat teljesen elönti a vadállati szenvedély, ami kikapcsolja a magas szintű gondolkodást. Sokkal inkább az történik, hogy a magas szintű gondolatainkért felelős agyterületeinkre is hat a függőség – nem kikapcsolja, hanem eltéríti a racionalitást.
Átrendezi a prioritási sorrendet, és a droggal kapcsolatos jutalmazó élmény elérése jóval fontosabb és jóval kézenfekvőbb döntésnek tűnik. Ahogy a pszichológusok mondják, megnő a szalienciája: jelentőségében kiemelkedik a többi inger közül. És közben az elme hihetetlenül körmönfont önbecsapó manipulációkkal tudja meggyőzni saját magát, hogy az adott helyzetben a döntése – racionális. Alátámasztható.
Bár nem vagyunk tudatában, de az emberi civilizáció jelenleg éppúgy mutatja a függőség minden jellegzetes tünetét, mint egyéni szinten egy heroinfüggő. Hiszen hiába tudjuk, hogy a fosszilis energiahordozókra épülő gazdaságunk, és az attól függő életmódunk zsákutca, fenntarthatatlan, mégsem vagyunk képesek leállni. Szipolyozzuk mohón és telhetetlenül az olajat: a legújabb hírek szerint ha így haladunk, akkor nemhogy 1,5C alatt, de 2,5C alatt sem lehet tartani a bolygó felmelegedését. A környezetvédő aktivisták, kutatók figyelmeztetéseit éppúgy elhessegetjük, mint ahogy egy alkoholista elhessegeti azt a kis belső kritikus hangot, ami arra figyelmezteti, hogy nem lesz jó vége, ha megint képszakadásig vedel.
A figyelmeztető jelek eltéveszthetetlenek. A szokatlanul forró nyarak, meleg telek, a kaotikus időjárás, a fajok tömeges kihalása, a szárazságok és folyók kiszáradása, a gleccserek olvadása, a tengerszint emelkedése. Mint ahogyan egy alkoholfüggő esetében is ott vannak tönkrement emberi kapcsolatok, esetleg büntetőügyek, sérülések, betegségek, amelyek jelölik az útját. Mégis, játszmázunk tovább. Alkudozunk, hogy miként tudnánk mégis fenntartani az olajzabáló életformánkat. Nagyvállalati greenwashing-al nyugtatjuk meg a lelkiismeretünket. Megracionalizáljuk: „most húzós időszak van, majd ha kicsit nyugisabb lesz, akkor leállunk.”
Ami a felépülést illeti, egyre inkább úgy látom, hogy mint ahogy a drogfüggőség esetében, az emberiség jelenlegi fosszilis energiahordozó-függősége kapcsán is holisztikus megközelítésre van szükség. A kínzó kollektív traumáink feldolgozatlansága, a valódi jelentés nélküli létezés üressége nagyban közrejátszik abban, hogy a rövid távú érzéki élménykielégítésre épülő materiális életformát fejlesztettünk ki. Nem merünk jelen lenni, nem merünk érezni – és egész reklám-iparágakat építettünk ki arra, hogy folyamatosan menekülésre csábítsanak és belénk kódolják: nem vagy elég jó. Valami más kell, mint ami van. Ha nincs semmid, semmit nem érsz.
Ahogy a drogfüggőség is mindig jóval többről szól, mint a drog – az emberiség jelenlegi olajfüggősége is jóval többről szól, mint az olaj. Úgy sejtem, hogy a transzormációnak is mélyebbnek kell lenni, mintsem egyszerűen lecserélni a benzinmotorokat elektromosokra, a hőerőműveket szélerőművekre. Ezek persze fontos ártalomcsökkentő megoldások lehetnek, nem akarom őket lebecsülni. De ez a jelenlegi válság több klímaválságnál, túlmutat a gazdasági-politikai szinten. Nem élhetünk úgy, ahogy most – de nem is lehet visszatérni megkopott régi hitekhez, életmódokhoz, nem élhetünk már úgy, mint az ipari forradalom – a függőség – előtt. Újra kell értelmeznünk, mit jelent embernek lenni, anyagi és spirituális értelmben, a 21. században. Ez a feladatunk, nem is kevés.
