Richard Rohr ferences szerzetes szerint 30 éves kor fölött az ember már semmit sem tanul a sikerekből. Csakis a krízisekből – a nehézségekből. Azokból, amikor kénytelen újra szembesülni a kínzó kérdéssel: „ki is vagyok én?”
Amíg fiatalok vagyunk, addig fontos, hogy „valakivé” váljunk. Felépítsünk egy olyan identitást, amit magunkénak érzünk. Amiről elhisszük, hogy mi vagyunk. És ehhez a Hamis Énhez ragaszkodunk, különösen, ha sikereket is élünk át. „Ó, ez vagyok én!” – kapjuk a megerősítést. Egészen addig, amíg jön egy válságos epizód, amikor újraértékeljük, hogy kik is vagyunk.
Olyan élmények ezek, amelyek gyakran nehezek és fájdalmasak. Megfelelő érettséggel azonban építő, katartikus folyamathoz vezetnek. Ezt a lengyel pszichológus, Kazimierz Dabowski „pozitív dezintegrációként” írta le. Az ember egy alacsonyabb, kevésbé tudatos létezési szintről átlép egy magasabb tudatossági szintre.
Szétesünk – de ez a szétesés nem feltétlenül vezet teljes nihilhez, hanem valami új vajúdik bennünk, fájdalmasan. Széthullik az ismert világunk – leesik az álarc magunkról, és a tükörbe pillantva egy új, eddig ismeretlen ember tekint vissza ránk. Nincs benne semmi új: a hiteles, valódi énünk. Csak annyi réteg rakódott már rá, hogy alig emlékszünk, ahogy gyerekként álarcok és tettetés nélkül rohangált a világ izgalmas, új, felfedezésre váró mezőin.
Orpheusként alászállunk az alvilágba: a gyökereinkhez. A gyermekkor szellemvilágába, ami ott kísért mindvégig, abban az ezernyi reakciós hurokban, viselkedési zsákutcában, amivel sikertelenül próbálunk alkalmazkodni a valósághoz. Mentális időutazást teszünk: újraalkotjuk a múltat. És ezáltal saját magunkat is.
„Sár nélkül nincs lótusz,” mondta Thich Nhat Hanh vietnámi buddhista szerzetes. A világ már csak ilyen, a virágból sár lesz, és a sárból újra kihajt a virág – a boldogságból fájdalom lesz, és a fájdalom boldogsággá transzformálódhat. A krízist nem tudjuk elkerülni, nem tudjuk „bebetonozni” a nyugalmat és boldogságot. De nagyobb tudatossággal a transzformációt megkönnyíthetjük. „Ha tudjuk, hogyan szenvedjünk, akkor sokkal, sokkal kevesebbet fogunk szenvedni.”
