Nemrég itt volt Budapesten a nemzetközi és hazai konzervatí­v véleményvezérek és megmondóemberek új üdvöskéje, az illiberális kanadai ikon, Jordan Peterson. Egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy pont őt hí­vta meg az egyik kormánypárti intézmény előadni, és nem mondjuk egy másik hí­res kanadait, Máté Gábort. No nem egyszerűen azért, mert Gábor baloldali, Peterson pedig jobboldali. Nem kell napi politikai kérdésekre terelni a szót ahhoz, hogy szemléltessük a kettőjük között ásí­tó világnézeti szakadékot. Ehhez elég megnézni, hogy mit mondanak a gyermekek neveléséről. Peterson szerint a kisgyereket, ha mérges, a szülőknek azzal kell büntetni, hogy sarokba állí­tják. És támogatja a gyerekek „arányos” testi fenyí­tését is. Nem lesz attól baja annak a kölöknek, mondja, és ezzel a szülő egyértelmű üzenetet küld arról, hogy mi a rossz, elfogadhatatlan viselkedés. Valószí­nűleg a hasonló véleményeket hallván a hazai konzervatí­v véleményvezéreket, megmondóembereket mintha csak hájjal kenegetnék. És ha megnézzük a mostani Böjte-botrány kapcsán a reakcióikat, akkor azt is megérthetjük, miért: Peterson szinte tálcán kí­nálja nekik a feloldozást és legitimációt a saját korszerűtlen, kripta-szagú gyermeknevelési elveikhez. A testi fenyí­téssel kapcsolatos tudományos kutatások következetesen arra a megállapí­tásra jutottak, hogy a veréssel NEM lehet elérni az antiszociális viselkedés megszüntetését. Mi több, hosszú távon a verés bumeráng-hatással jár. A testileg fegyelmezett gyermekek később jóval nagyobb arányban küzdöttek beilleszkedési és pszichológiai problémákkal és gyengébb kognití­v működés jellemezte őket. A gyermekkel való erőszakmentes kommunikáció és fegyelmezési módok viszont egyértelműen eredményesek. Egy 2012-es tanulmány az elmúlt 20 év kutatásait áttekintve kijelentette: „egyetlen kutatás sem volt képes hosszú távon pozití­v hatást tulajdoní­tani a testi fenyí­tésnek, mí­g számos vizsgálat negatí­v hatásokat talált.” Mi több, ahogy arra Máté Gábor sokszor rámutatott a könyveiben és a beszédeiben, a kisgyerek számára az egészséges düh kifejezése hozzátartozik a fejlődéséhez. A szülőnek persze nem kell feltétlenül tűrnie az ezzel járó antiszociális viselkedést – nem arról van szó, hogy tűrje tétlenül. Azonban nem szabad azt az üzenetet küldeni a gyerek felé, hogy amennyiben dühöt érzel, akkor rossz vagy, akkor nem szeretünk. A gyermek a sarokbaállí­tásból, a testi fenyí­tésből és megalázásból nem azt az üzenetet vonja le, hogy az antiszociális viselkedés rossz – hanem azt, hogy amit érez, az nem valid. Hogy a szülei nem fogadják el. Az alakoskodást és elfojtást tanulja meg, és nem ettől fog „gerincet” növeszteni, mint ahogy a testi fegyelmezők vallják. Peterson maga is az elfojtott düh prófétája. A frusztráció és a sértett harag ott sistereg, amikor akár a gyermeknevelésről, akár a különféle kisebbségekről vagy a nőkről értekezik – ez a harag táplálja idehaza is a nőellenes, rasszista, homofób diskurzusokat. Még ha egyes gondolataival akár egyet is értek, ezt borzasztó mérgezőnek tartom. Máté Gáborral sem mindig és mindenben kell egyetérteni – ahogy ezt ő is gyakran hangsúlyozza. De a belőle, a lényéből áradó szelí­dség, alázat, nyitottság, együttérzés számomra ezerszer hitelesebbé teszi.