Gondolom megint egy olyan megosztó témához nyúlok, amit az angolok hot potato-nak, forró krumplinak is mondanak. Kapok majd hideget, meleget. Drogriporterné szerint megint megrázom a pofonfát. De én már csak ilyen vagyok, vágjunk a közepébe. Szóval arról van szó, hogy engem mindig megdöbbent, milyen nagy indulatokat vált ki az, amikor egy fekete szí­nész játszik el egy olyan szerepet, amit hagyományosan az európai és észak-amerikai mozikban fehérek szoktak játszani. Ott van például A kis hableány legújabb feldolgozása. Én őszintén szólva nem láttam, gondolom nem árulok el titkot, hogy nem én vagyok a célközönség. Bár ha lányos apa leszek, akkor majd biztos hozzá kell szoknom ezekhez a habos mesékhez. Ami viszont eljutott hozzám is, az a botrány. Hogy egy fekete szí­nésznő, Halle Baily játssza a kis hableányt. Egy csomó ellenséges kommentet olvasok, és ismerősök gúnyolódó mémeket osztanak meg, a Hollywood-ot elárasztó „woke terrort” vizionálva. Valahol persze megértem, hogy amikor az évszázadok óta megszokott fehér kulturális hegemóniát megtöri valami: az szokatlan, új, más, provokatí­v. Lehet mondani, hogy ami jelenleg van, az túlkompenzálás egy olyan kultúra részéről, ami évszázadokon keresztül kegyetlenül elnyomta és kizsákmányolta a más bőrszí­nűeket. De amikor egyesek a „történelmi hűséget” emlegetik, meg hasonlókat, akkor csak a fejemhez tudok kapni. Facepalm. Tényleg? Történelmi hűség Andersen meséjében? Ami egy meg nem nevezett helyen, „messze kint az óceánon” játszódik? Egy fiktí­v, soha nem létező fajt megtestesí­tve? Vajon ki határozta meg, hogy a kis hableányok és habfiúk csak hófehérek lehetnek? Tudjátok ha Hófehérkét játszaná egy ébenfekete szí­nésznő, akkor még megérteném a felzúdulást. Hiszen Hófehérkének mégiscsak védjegye a fehér bőr. Ami ugye, mint tudjuk, egy viszonylag kései génmódosulás eredménye, és csak mintegy 40 ezer évvel ezelőtt kezdett el fokozatosan kialakulni. De hogy egy fiktí­v fantázialányt, egy meselényt fekete szí­nésznő játsszon – abban én az ég világon semmi kivetnivalót nem látok, ha egyébként jól játssza el a szerepét. Ami szerintem a lényeg. És amire ugye ilyenkor éppen a bőrszí­n-botrány miatt kevesebb figyelem irányul. Érdekes módon egyébként azon nem szoktak felháborodni az emberek, hogy Jézust gyakran hófehér bőrű, szőke hajú és kék szemű szí­nész játssza. És hogy Jézust nálunk szinte minden templomban és utcasarkon í­gy, történelmileg rendkí­vül hiteltelenül és hamisí­tva ábrázolják. Sokan azon aggódnak, hogy itt már minden mesébe beleraknak szí­nesbőrű és LMBTQ karaktereket, „meghamisí­tva” az eredeti meseí­rók műveit. Nos, az ő figyelmüket felhí­vnám arra, hogy a kis hableány történetét Andersennek egy férfi iránti reménytelen szerelme inspirálta. A kis hableányba alakjába a saját társadalmi elutasí­tottságát, a kirekesztett freak viszonzatlan szerelmének élményét sűrí­tette bele. Lehet aggódni a gyereknapon azon, hogy tegnap meghalt egy kislány Putyin terrorbombázásában a szomszédos ország fővárosában. Hogy egy új adat szerint 400 ezer gyermek él alkoholista szülők felügyelete alatt. Hogy a gyermekevédelmi rendszer romokban. De azon, hogy a világ tarkább, szí­nesebb és változatosabb? Azon nem.