Sokan nem értik, hogy milyen meghitt és bensőséges kapcsolat fűzi össze a magyar néplélek hajlamát a kirekesztésre, gyűlölködésre, illetve az önpusztí­tásra, öngyilkosságra és alkoholizmusra. Máté Gábor holokauszt-túlélőként közvetlen tapasztalatokkal rendelkezett a gyűlölködéssel, boldogtalan orvosként pedig a függőséggel kapcsolatban is. Szerinte a valódi kérdés soha nem az, miért a függőség, hanem az, miért a fájdalom. Hasonlóan a kérdés soha nem az, miért a rasszizmus, a homofóbia, a nőgyűlölet: hanem miért a fájdalom. A gyűlölködés oka a szenvedés, a szenvedésünk oka mindig a fájdalom, ami elől menekülünk. De még csak nem is kell Máté Gáborhoz fordulnunk. Volt, aki nála jóval előbb rámutatott a gyűlölködés és a függőség közös gyökereire. Például Levendel László, aki Máté Gáborhoz hasonlóan maga is holokauszt-túlélő orvos volt, emellett a hazai addiktológia atyja. Sajnos manapság kevesen olvassák, pedig érdemes. Remek, még ma is korszerű í­rásai vannak. Levendel rámutatott például arra, hogy a magyar ember kétféle pótcselekvésbe menekül a feldolgozatlan fájdalom elől. Az egyik a terméketlen gyűlölködés. A másik a piálás. Az emberek ugyanazért lesznek antiszemitává, cigánygyűlölővé, idegengyűlölővé, homofóbbá és nőgyűlölővé, mint amiért alkoholistává válnak. Mert bántották őket, mert nem kaptak elég szeretetet – és nem tudják, mit kezdjenek a fájdalommal. A bántást lehet, hogy nem ők, hanem a szüleik, a nagyszüleik vagy dédszüleik szenvedték el. De a fájdalom, ha feldolgozatlanul marad, akkor átöröklődik a következő generációkra. Gyakran olyanokra vetül ki, fröccsen rá, akiknek semmi közük az eredeti fájdalom okozásához. Különösen akkor, ha ügyes manipulátorok és propagandisták hada dolgozik azon, hogy átcsatornázza a rengeteg frusztrációt különféle nemszeretem csoportok elleni gyűlölködéssé. Régi recept a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. A gyűlölködés mögött persze mindig ott van egy másik érzelem: a félelem. A félelem a saját törékeny identitás megsemmisülésétől. Ami úgy tünteti fel a másik elfogadását, mintha az valamiféle egzisztenciális megsemmisüléssel fenyegető horror lenne. Egyik kedvenc í­róm és fekete polgárjogi aktivistám, James Baldwin nagyon éleslátóan mutatott rá, hogy „az emberek többek között azért ragaszkodnak oly makacsul a gyűlölködésükhöz, mert érzik, hogy amennyiben a gyűlölet elszáll, akkor rákényszerülnének arra, hogy foglalkozzanak a fájdalommal.” Tetszenek az í­rások a Drogriporteren? Adnak neked valamit? Akkor kérlek, adj Te is – bármilyen kis rendszeres adomány Tőled hihetetlenül sokat jelent: https://drogriporter.hu/tamogass/