Sokan nem értik, hogy milyen meghitt és bensőséges kapcsolat fűzi össze a magyar néplélek hajlamát a kirekesztésre, gyűlölködésre, illetve az önpusztításra, öngyilkosságra és alkoholizmusra.
Máté Gábor holokauszt-túlélőként közvetlen tapasztalatokkal rendelkezett a gyűlölködéssel, boldogtalan orvosként pedig a függőséggel kapcsolatban is. Szerinte a valódi kérdés soha nem az, miért a függőség, hanem az, miért a fájdalom. Hasonlóan a kérdés soha nem az, miért a rasszizmus, a homofóbia, a nőgyűlölet: hanem miért a fájdalom. A gyűlölködés oka a szenvedés, a szenvedésünk oka mindig a fájdalom, ami elől menekülünk.
De még csak nem is kell Máté Gáborhoz fordulnunk. Volt, aki nála jóval előbb rámutatott a gyűlölködés és a függőség közös gyökereire. Például Levendel László, aki Máté Gáborhoz hasonlóan maga is holokauszt-túlélő orvos volt, emellett a hazai addiktológia atyja. Sajnos manapság kevesen olvassák, pedig érdemes. Remek, még ma is korszerű írásai vannak. Levendel rámutatott például arra, hogy a magyar ember kétféle pótcselekvésbe menekül a feldolgozatlan fájdalom elől. Az egyik a terméketlen gyűlölködés. A másik a piálás.
Az emberek ugyanazért lesznek antiszemitává, cigánygyűlölővé, idegengyűlölővé, homofóbbá és nőgyűlölővé, mint amiért alkoholistává válnak. Mert bántották őket, mert nem kaptak elég szeretetet – és nem tudják, mit kezdjenek a fájdalommal. A bántást lehet, hogy nem ők, hanem a szüleik, a nagyszüleik vagy dédszüleik szenvedték el. De a fájdalom, ha feldolgozatlanul marad, akkor átöröklődik a következő generációkra.
Gyakran olyanokra vetül ki, fröccsen rá, akiknek semmi közük az eredeti fájdalom okozásához. Különösen akkor, ha ügyes manipulátorok és propagandisták hada dolgozik azon, hogy átcsatornázza a rengeteg frusztrációt különféle nemszeretem csoportok elleni gyűlölködéssé. Régi recept a hatalom megszerzéséhez és megtartásához.
A gyűlölködés mögött persze mindig ott van egy másik érzelem: a félelem. A félelem a saját törékeny identitás megsemmisülésétől. Ami úgy tünteti fel a másik elfogadását, mintha az valamiféle egzisztenciális megsemmisüléssel fenyegető horror lenne.
Egyik kedvenc íróm és fekete polgárjogi aktivistám, James Baldwin nagyon éleslátóan mutatott rá, hogy „az emberek többek között azért ragaszkodnak oly makacsul a gyűlölködésükhöz, mert érzik, hogy amennyiben a gyűlölet elszáll, akkor rákényszerülnének arra, hogy foglalkozzanak a fájdalommal.”
Tetszenek az írások a Drogriporteren? Adnak neked valamit? Akkor kérlek, adj Te is – bármilyen kis rendszeres adomány Tőled hihetetlenül sokat jelent: https://drogriporter.hu/tamogass/
