Az ember életében annyi
bolondos furcsa terv akad.
Én egy időben eltökéltem,
fellázítom a lovakat.
Akkor már nagyon szántam őket,
széles az ostor, szűk a zab
és úgy gondoltam, hogy megért majd,
aki közöttük igazabb.
Mert tudtam: istállóban laknak
s mindegyik istrángot visel
s akad közöttük, aki nem tud olvasni se, meg írni se
és bármilyen fürgén születnek,
kevés a ló, a kocsi sok,
korán kerülnek iskolába
s tanítják őket kocsisok
és paripák közt, rossz gebék közt
egyik se lázad, nem dohog,
elteltem néma borzalommal:
ezek a dögök boldogok!
És kerestem és nem találtam egy szót,
amit a lelkük ért
és lóhalálban megtanultam
nyeríteni a kedvükért.
Elmúlt azóta sok-sok évem
és mégis minden úgy maradt,
mert nem születtem én közéjük,
csak lóvá tettem magamat
és senki sem segíthet máson,
mindenki csak sajátmagán
s amíg mi szánó verset írunk,
akad egyszer egy ló talán,
ki fellázítja balga népét
és széttépi a rabigát
és összetör majd valamennyi
hintót, kocsit és taligát
s a világ mindegyik lovának
valami bölcs rendet teremt
s úgy élnek majd, ahogy nem élnek
még ők se tán, az emberek.
Darvas Szilárd: A lovak lázadása
kép: John Elliott
(esti versek a drogriporterrel)
