Az ember életében annyi bolondos furcsa terv akad. Én egy időben eltökéltem, fellází­tom a lovakat. Akkor már nagyon szántam őket, széles az ostor, szűk a zab és úgy gondoltam, hogy megért majd, aki közöttük igazabb. Mert tudtam: istállóban laknak s mindegyik istrángot visel s akad közöttük, aki nem tud olvasni se, meg í­rni se és bármilyen fürgén születnek, kevés a ló, a kocsi sok, korán kerülnek iskolába s taní­tják őket kocsisok és paripák közt, rossz gebék közt egyik se lázad, nem dohog, elteltem néma borzalommal: ezek a dögök boldogok! És kerestem és nem találtam egy szót, amit a lelkük ért és lóhalálban megtanultam nyerí­teni a kedvükért. Elmúlt azóta sok-sok évem és mégis minden úgy maradt, mert nem születtem én közéjük, csak lóvá tettem magamat és senki sem segí­thet máson, mindenki csak sajátmagán s amí­g mi szánó verset í­runk, akad egyszer egy ló talán, ki fellází­tja balga népét és széttépi a rabigát és összetör majd valamennyi hintót, kocsit és taligát s a világ mindegyik lovának valami bölcs rendet teremt s úgy élnek majd, ahogy nem élnek még ők se tán, az emberek. Darvas Szilárd: A lovak lázadása kép: John Elliott (esti versek a drogriporterrel)