A fiatalabb generáció ásványvízzel bulizott, de a 30-as, 40-es korosztály „úgy be volt állva, mint a gerely” – nyilatkozta Baukó Éva a Balaton Soundról. „Rossz volt látni, hogy mennyien nem tudtak továbblépni, és hány embernek jelenti azt a bulizás, hogy a világáról nem tud.”
Nos, én nem jártam még a Balaton Soundon (nem az én világom). De azért azt megkockáztatom, hogy a „csak” ásványvízzel bulizó, békésen táncizó fiatalok egy jelentős része nem volt színjózan. Csak éppen alkohol helyett mondjuk ekizett.
Ami egyébként sokat elmond a két szer fogyasztásának eltérő mechanizmusáról és kultúrájáról. Miközben a társadalom sokkal jobban retteg az illegális szerektől, mint amilyen az MDMA, annak a hatása alatt az emberek a legritkább esetben viselkednek antiszociálisan, önmagukat vagy másokat veszélyeztető módon, vagy válnak öntudatlanná. Persze az ilyen bulikon gyakran az ekit is mértéktelenül használják. De ez nem csak az egyénekről és nem is csak a drogokról szól.
Amikor a fesztiválokon, partikon dívó mértéktelen fogyasztási szokásokról van szó, mindig csak az egyéni felelősséget vetik fel. Pedig a környezet, a kultúra szerepe legalább ennyire fontos. Ha az egész esemény úgy van összerakva, hogy arról szóljon, hogy az ember csatak készen kitombolja magát, ha az emberek többsége ebben a mindset-ben érkezik meg – akkor az beszívja az egyént.
Úgy van ez a partikultúrával is, mint a közlekedési kultúrával. Magyarországon például a közlekedők jelentős része semmibe veszi a sebességkorlátozást. A múltkori Árpád hídon történt haláleset az extrém példa: de valójában a szabályszegés az általános, és nem a ritka kivétel. Az embert, ha autót vezet, „beszívja” ez a közlekedési kultúra: ha nem mész gyorsabban, mint a megengedett sebesség, akkor belemennek a seggedbe, dudálnak, beszólnak, villognak. A legutóbb Új-Zélandon vezetve is láttam, hogy lehetne ez másként is: ott például még a BMW terepjárósnak se jut eszébe, hogy gyorsabban menjen a pályán, mint a megengedett 100 km/h sebesség.
Lehet és kell is beszélni arról, hogy miként lehet büntetni a normaszegőket. Feltéve, ha a normák világosak és értelmesek (a drogtörvényeink nem azok, a közlekedési szabályok igen). De végső soron a közlekedési és a partikultúra sem lehet más, mint tükörképe a társadalom általános mentális állapotának. A mértéktelen drogfogyasztás bele van kódolva abba az általános fogyasztási kultúrába, ami a társadalmunkra minden más téren is jellemző.
Ételek. Ruhák. Kütyük. Az státusz-szimbólumokkal villogó értékrendszerbe. A patriarchális macsó mellkasdöngetésbe. A hétköznapok szürkeségéből az élvezet-orgiákba menekülő életmódba. A vesztes-nyertes dualista gondolkodásba. A bolygó erőforrásait sáskarajként felzabáló, a korlátlan növekedés kultuszát előtérbe helyező civilizációnkba.
