Széljegyzetek – 2023.08.11.
„Miután áttekintem a legutóbbi ülésemet ezzel a bizonyos kliensemmel, minden alkalommal meg kell állapítanom, hogy ha tudna sikoltani, akkor jól lenne,” írja egyik kedvenc pszichológusom, Donald Winnicott (a kommentben belinkelem a róla szóló korábbi cikkem) 1969-ben egy esettanulmányában.
„Minden egyes terápiás ülés nem-eseménye a sikoly,” teszi hozzá.
Nem-esemény (non-event). Milyen találó megfogalmazás. Hiszen gyakran még arról sem beszélünk eleget, ami MEGtörtént velünk. Főleg, ha olyan rossz dolgok történtek meg velünk, amiket szégyellünk. Amikért magunkat hibáztatjuk. És emésztjük érte magunkat.
Arról pedig, ami NEM történt, nem történik meg velünk, még kevesebbet beszélünk. Gyakran hiányzik hozzá a képességünk. Hiányoznak hozzá a szavaink. A tapasztalataink. Nem is tudjuk, hogy hiányzik valami a múltunkból – a jelenünkből. Hiányzik az, hogy engedjük magunkat érezni – engedjük az érzéseinket kifejeződésre jutni.
„Szó bennszakad hang fennakad,” ahogy a költő írja.
Amit nem teszünk meg, pedig minden sejtünk, minden idegszálunk azért kiált, hogy megtegyük – az is ott van velünk. Ott gyűlik bennünk. Ott gyűlik a sejtjeinkben.
Üvöltés és sikoly, ami belénk ragadt.
Sírás, ami csak a torkunkat fojtogatta.
Könnyek, amik soha nem csordultak ki.
Szavak, amelyeket soha nem mondtunk ki.
Tettek, amelyeket soha nem cselekedtünk meg.
Hiányuk némán rezonál bennünk. Ránehezedik a szívünkre. Kísérti az álmainkat.
Ennek tükrében is érdemes megfontolni, milyen bölcs tanácsot is adott a burmai mester a múltkori posztban: „Ha sírsz, sírj teljes szívedből!”
Amikor a halálra készülőket megkérdik, mit bántak meg leginkább, akkor rendre olyan dolgokat említenek, amiket NEM tettek meg. És ez nem holmi görcsös bakancslistás élmény-vadászatra kell, hogy késztessen minket. Hanem arra, hogy megfontoljuk, mik is azok az igazán fontos érzelmeink, amiket nem tudtunk jól kifejezni az igazán fontos emberi kapcsolatainkban.
Adnak neked valami fontosat a Drogriporter posztjai? Ha igen, kérlek, támogasd a munkánkat, még ha csak kis összeggel is, az is sokat jelent: https://drogriporter.hu/tamogass/
kép: Edvard Munch, A sikoly
„Miután áttekintem a legutóbbi ülésemet ezzel a bizonyos kliensemmel, minden alkalommal meg kell állapítanom, hogy ha tudna sikoltani, akkor jól lenne,” írja egyik kedvenc pszichológusom, Donald Winnicott (a kommentben belinkelem a róla szóló korábbi cikkem) 1969-ben egy esettanulmányában.
„Minden egyes terápiás ülés nem-eseménye a sikoly,” teszi hozzá.
Nem-esemény (non-event). Milyen találó megfogalmazás. Hiszen gyakran még arról sem beszélünk eleget, ami MEGtörtént velünk. Főleg, ha olyan rossz dolgok történtek meg velünk, amiket szégyellünk. Amikért magunkat hibáztatjuk. És emésztjük érte magunkat.
Arról pedig, ami NEM történt, nem történik meg velünk, még kevesebbet beszélünk. Gyakran hiányzik hozzá a képességünk. Hiányoznak hozzá a szavaink. A tapasztalataink. Nem is tudjuk, hogy hiányzik valami a múltunkból – a jelenünkből. Hiányzik az, hogy engedjük magunkat érezni – engedjük az érzéseinket kifejeződésre jutni.
„Szó bennszakad hang fennakad,” ahogy a költő írja.
Amit nem teszünk meg, pedig minden sejtünk, minden idegszálunk azért kiált, hogy megtegyük – az is ott van velünk. Ott gyűlik bennünk. Ott gyűlik a sejtjeinkben.
Üvöltés és sikoly, ami belénk ragadt.
Sírás, ami csak a torkunkat fojtogatta.
Könnyek, amik soha nem csordultak ki.
Szavak, amelyeket soha nem mondtunk ki.
Tettek, amelyeket soha nem cselekedtünk meg.
Hiányuk némán rezonál bennünk. Ránehezedik a szívünkre. Kísérti az álmainkat.
Ennek tükrében is érdemes megfontolni, milyen bölcs tanácsot is adott a burmai mester a múltkori posztban: „Ha sírsz, sírj teljes szívedből!”
Amikor a halálra készülőket megkérdik, mit bántak meg leginkább, akkor rendre olyan dolgokat említenek, amiket NEM tettek meg. És ez nem holmi görcsös bakancslistás élmény-vadászatra kell, hogy késztessen minket. Hanem arra, hogy megfontoljuk, mik is azok az igazán fontos érzelmeink, amiket nem tudtunk jól kifejezni az igazán fontos emberi kapcsolatainkban.
Adnak neked valami fontosat a Drogriporter posztjai? Ha igen, kérlek, támogasd a munkánkat, még ha csak kis összeggel is, az is sokat jelent: https://drogriporter.hu/tamogass/
kép: Edvard Munch, A sikoly
