Nem kaptam vallásos nevelést. De a szüleim is fontosnak tartották, hogy megismerjem a Bibliát, amit gyerekkoromban is gyakran olvastam. Ami már akkor is mindig megragadott Jézus alakjában és történetében, azt felnőttkoromban úgy tudnám megfogalmazni: a radikális elfogadás filozófiája és gyakorlata. Kétezer év távlatából is mélyen megérintett és átformált, és hatással volt arra, akivé váltam.
A radikális elfogadás azokkal szemben, akiket a társadalom szemétdombra lökött. Az a lényéből áradó szelíd, együttérző türelem, amivel azokhoz viszonyult, akiket lenéztek, kirekesztettek és tisztátalannak tartottak. Ami a saját korában éppen annyira botránykő és provokáció volt a nyárspolgárok érzékenységével szemben, mint napjainkban.
Tanításainak jelentős része azzal kapcsolatos, hogy miként bánjunk egymással mi, emberek – és jóval kevesebb figyelmet fordított metafizikai, teológiai vagy liturgiai kérdések megválaszolására. Aminek a tükrében persze groteszkül hat, hogy a magukat a követőinek tartó teológusok évszázadokig folytattak terméketlen vitákat olyan kérdésekről, mint hogy hány angyal táncolhat egy tűgombon. Ahelyett, hogy merték volna komolyan venni az olyan radikális szociális tanításokat, mint hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni a mennyek országába. Ami ugye nem egy földrajzi hely – hanem bennünk jő el, a lelkünkben, a szívünkben.
Már a saját korában is hatalmas gyűlölet-cunamit indított el azzal, hogy vámszedőkkel és kurtizánokkal ült le vacsorázni ahelyett, amit egy tisztességes messiástól elvártak volna a derék zsidó polgárok. Hogy minimum főpapok, rabbik és vagyonos polgárok asztalánál szidja velük együtt a bűnösöket.
Nem értették, miért szólal fel olyanokért, akikért még a kutya se ugatott: szegények, házasságtörők, idegenek, etnikai kisebbségek, börtönben fogva tartottak. Nem értették, hogyan képes ilyen végtelen szeretettel és türelemmel odafordulni azokhoz, akik ilyen keveset gondoltak magukról – és akiket ilyen kevésre tartottak az embertársaik. Éppen annyira nem értették meg, mint azok, akik ma lépten-nyomon rá hivatkozva keltik a gyűlöletet ezen csoportok tagjaival szemben.
És mégis, ugyanez a Jézus, aki radikális elfogadással viseltetett a páriák és a kirekesztettek, a periférián élők és mások, a nyomorultak és üldözöttek irányában – éppen ilyen kérlelhetetlen radikalizmussal fordult szembe azokkal, akik túl sokat gondoltak magukról. Az a Jézus, aki meglepő gyengédséget tanúsított az olyan kiközösített és megvetett nőkkel szemben is, mint amilyen Mária Magdolna volt – meglepően kevés türelmet mutatott azok irányában, akik különbnek, tisztábbnak, kiemelkedettebbnek gondolták magukat másoknál.
Többször is elhajtotta a vérbe például azokat a farizeusokat, akik folyamatosan halott betűk, tisztasági előírások értelmezésével voltak elfoglalva ahelyett, hogy megnyitották volna a szívüket a szenvedők felé. Megszégyenítette az önhitt és ájtatos főpapokat, akik lélektelenül ismételt szertartásokba temetkeztek és rideg elefántcsonttornyukból lenézve azt képzelték, ők Isten földi helytartói. Nem vállalt közösséget azokkal sem, akik büszkén elzárkóztak a saját törzsi-nemzeti öntudatukba, és lenézték és kiközösítették azokat, akik nem voltak nekik elég tiszta származásúak. Távol tartotta magát a kiváltságosoktól, a büszke és gőgös többség-tudatúaktól.
És azóta sem térek magamhoz a megdöbbenésből, amit már gyermekkoromban is éreztem: hogy lehet, hogy egy ilyen radikális társadalmi forradalmárból ilyen könnyen faragtak egy a saját előítéleteiket és a hierarchikus, tekintélyelvű rendszereket legitimáló élet- és örömtelen, besavanyodott, üresen kongó bálványt? Hogy lehet, hogy ma is több, mint kétmilliárd ember tartja magát kereszténynek a világon, akiknek egy jelentős része éppen annyira süket és vak a társadalmi igazságtalanságokra és egyenlőtlenségekre, mint azok, akiket Jézus korholt kétezer éve? Hogy lehet, hogy ugyanazok, akik a keresztény európai értékek védelméről papolnak, közönyös vállrándítással vagy éppen kárörvendő vigyorral képesek túltenni magukat azon, hogy modernkori Heródesek által elüldözött kisgyerekek fulladnak a tengerbe?
Keresztény értékek és gyökerek? Keresztény szabadság? Nos, én nem vagyok keresztény, de nagyon is tudom értékelni őket. De ezek az értékek, ez a szabadság pont a jézusi radikális elfogadással kezdődik – és a kiváltságok bástyái mögül a kevésbé kiváltságosokat, a „tisztátalanokat” lenéző, ostorzó, önhitten elzárkozó attitűd radikális elutasításából. És ez az attitűd, sajnos, ott van mindannyiunkban, akik a felső- vagy középosztálybeli létezésünk egzisztenciális biztonságában elkényelmesedtünk. És fintorgunk, ha meglátunk az utcán egy hajléktalant, romát, szexmunkást vagy drogfüggőt.
(notes to myself)
kép: Banksy
Adnak neked valami fontosat a Drogriporter írásai? Akkor kérlek, ha megteheted, adj Te is és támogasd a munkám: https://drogriporter.hu/tamogass/
