Nem kaptam vallásos nevelést. De a szüleim is fontosnak tartották, hogy megismerjem a Bibliát, amit gyerekkoromban is gyakran olvastam. Ami már akkor is mindig megragadott Jézus alakjában és történetében, azt felnőttkoromban úgy tudnám megfogalmazni: a radikális elfogadás filozófiája és gyakorlata. Kétezer év távlatából is mélyen megérintett és átformált, és hatással volt arra, akivé váltam. A radikális elfogadás azokkal szemben, akiket a társadalom szemétdombra lökött. Az a lényéből áradó szelí­d, együttérző türelem, amivel azokhoz viszonyult, akiket lenéztek, kirekesztettek és tisztátalannak tartottak. Ami a saját korában éppen annyira botránykő és provokáció volt a nyárspolgárok érzékenységével szemben, mint napjainkban. Taní­tásainak jelentős része azzal kapcsolatos, hogy miként bánjunk egymással mi, emberek – és jóval kevesebb figyelmet fordí­tott metafizikai, teológiai vagy liturgiai kérdések megválaszolására. Aminek a tükrében persze groteszkül hat, hogy a magukat a követőinek tartó teológusok évszázadokig folytattak terméketlen vitákat olyan kérdésekről, mint hogy hány angyal táncolhat egy tűgombon. Ahelyett, hogy merték volna komolyan venni az olyan radikális szociális taní­tásokat, mint hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni a mennyek országába. Ami ugye nem egy földrajzi hely – hanem bennünk jő el, a lelkünkben, a szí­vünkben. Már a saját korában is hatalmas gyűlölet-cunamit indí­tott el azzal, hogy vámszedőkkel és kurtizánokkal ült le vacsorázni ahelyett, amit egy tisztességes messiástól elvártak volna a derék zsidó polgárok. Hogy minimum főpapok, rabbik és vagyonos polgárok asztalánál szidja velük együtt a bűnösöket. Nem értették, miért szólal fel olyanokért, akikért még a kutya se ugatott: szegények, házasságtörők, idegenek, etnikai kisebbségek, börtönben fogva tartottak. Nem értették, hogyan képes ilyen végtelen szeretettel és türelemmel odafordulni azokhoz, akik ilyen keveset gondoltak magukról – és akiket ilyen kevésre tartottak az embertársaik. Éppen annyira nem értették meg, mint azok, akik ma lépten-nyomon rá hivatkozva keltik a gyűlöletet ezen csoportok tagjaival szemben. És mégis, ugyanez a Jézus, aki radikális elfogadással viseltetett a páriák és a kirekesztettek, a periférián élők és mások, a nyomorultak és üldözöttek irányában – éppen ilyen kérlelhetetlen radikalizmussal fordult szembe azokkal, akik túl sokat gondoltak magukról. Az a Jézus, aki meglepő gyengédséget tanúsí­tott az olyan kiközösí­tett és megvetett nőkkel szemben is, mint amilyen Mária Magdolna volt – meglepően kevés türelmet mutatott azok irányában, akik különbnek, tisztábbnak, kiemelkedettebbnek gondolták magukat másoknál. Többször is elhajtotta a vérbe például azokat a farizeusokat, akik folyamatosan halott betűk, tisztasági előí­rások értelmezésével voltak elfoglalva ahelyett, hogy megnyitották volna a szí­vüket a szenvedők felé. Megszégyení­tette az önhitt és ájtatos főpapokat, akik lélektelenül ismételt szertartásokba temetkeztek és rideg elefántcsonttornyukból lenézve azt képzelték, ők Isten földi helytartói. Nem vállalt közösséget azokkal sem, akik büszkén elzárkóztak a saját törzsi-nemzeti öntudatukba, és lenézték és kiközösí­tették azokat, akik nem voltak nekik elég tiszta származásúak. Távol tartotta magát a kiváltságosoktól, a büszke és gőgös többség-tudatúaktól. És azóta sem térek magamhoz a megdöbbenésből, amit már gyermekkoromban is éreztem: hogy lehet, hogy egy ilyen radikális társadalmi forradalmárból ilyen könnyen faragtak egy a saját előí­téleteiket és a hierarchikus, tekintélyelvű rendszereket legitimáló élet- és örömtelen, besavanyodott, üresen kongó bálványt? Hogy lehet, hogy ma is több, mint kétmilliárd ember tartja magát kereszténynek a világon, akiknek egy jelentős része éppen annyira süket és vak a társadalmi igazságtalanságokra és egyenlőtlenségekre, mint azok, akiket Jézus korholt kétezer éve? Hogy lehet, hogy ugyanazok, akik a keresztény európai értékek védelméről papolnak, közönyös vállrándí­tással vagy éppen kárörvendő vigyorral képesek túltenni magukat azon, hogy modernkori Heródesek által elüldözött kisgyerekek fulladnak a tengerbe? Keresztény értékek és gyökerek? Keresztény szabadság? Nos, én nem vagyok keresztény, de nagyon is tudom értékelni őket. De ezek az értékek, ez a szabadság pont a jézusi radikális elfogadással kezdődik – és a kiváltságok bástyái mögül a kevésbé kiváltságosokat, a „tisztátalanokat” lenéző, ostorzó, önhitten elzárkozó attitűd radikális elutasí­tásából. És ez az attitűd, sajnos, ott van mindannyiunkban, akik a felső- vagy középosztálybeli létezésünk egzisztenciális biztonságában elkényelmesedtünk. És fintorgunk, ha meglátunk az utcán egy hajléktalant, romát, szexmunkást vagy drogfüggőt. (notes to myself) kép: Banksy Adnak neked valami fontosat a Drogriporter í­rásai? Akkor kérlek, ha megteheted, adj Te is és támogasd a munkám: https://drogriporter.hu/tamogass/