„Boldog az oroszlán, amelyet az ember megeszik, és az oroszlán emberré fog válni; és átkozott az ember, akit az oroszlán megeszik, és az ember oroszlánná fog válni,” mondja Jézus az (apokrif) Tamás evangéliumában. Rejtélyes kijelentés. Vajon ki az oroszlán? Hogy tud az ember oroszlánt enni? És miért boldog, ha megeszik? És hogyan válhat az oroszlán emberré, miután megeszi az embert? Nem csoda, hogy Carl Gustav Jung, a pszichoanalí­zis egyik atyja ennyire oda volt a Krisztus születése utáni első évszázadokban papiruszra vetett őskeresztény evangéliumok iránt. Amelyeket az egyház később eretneknek nyilvání­tott és tűzre vetett, de szerencsére megmaradt belőlük jó pár. Ezek szerzői azt állí­tották, hogy Krisztus titkos taní­tásait közvetí­tik. Amelyeket csak a spirituális értelemben érett emberek foghatnak fel. Amikor egyetemista voltam és vallástörténetet tanultam, az egyik kedvenc kutatási területem éppen ezeknek a gnosztikus taní­tásoknak a kibogozása volt. Nos, attól függetlenül, hogy elfogadjuk-e ezen evangéliumok jézusi eredetét és jelentőségét, Jung és más pszichológusok rájöttek arra, hogy ezek az í­rások hihetetlenül gazdag mélypszichológiai szimbolikát tartalmaznak. Ezekből pedig nagyon sokat tanulhatunk arról, hogyan működik az emberi lélek, tudat és tudattalan. Bölcsességük kétezer évvel később is ugyanúgy megszólí­t minket. Itt van például ez az oroszlános logion (rövid krisztusi taní­tás). Nyilvánvalóan nem az oroszlánokkal kapcsolatos figyelmeztetést tartalmaz (bár akkoriban még jóval nagyobb területen megtalálhatók voltak ezek a nagyragadozók). Az oroszlán ebben az esetben valami olyat jelképez, ami bennünk van. Belülről képes bennünket „megenni”. Ha engem kérdeztek, akkor az oroszlán mindaz, ami árnyékban marad és ott gyűlik bennünk, a homályban, gyakran számunkra is teljesen láthatatlanul, a lelkünk sötét bugyraiban. Ha nem veszünk róla tudomást, ha nem hozzuk fel a felszí­nre – a tudatos megfigyelés és jelenlét fényére, akkor előbb-utóbb elpusztí­t bennünket. No a legtöbbször nem hirtelen: hanem szép lassan. Önsorvasztó szokások, szenvedélyek nap mint nap ismételt szertartásain keresztül. Amelyek oltárán feláldozzuk a hitelességünket a tettetés, a játszmázás és önáltatás oltárán. Ebben az esetben az oroszlán eszi meg az embert – és az ember válik oroszlánná, vadállattá. Aki utána, szükségszerűen, másokat is bántani fog maga körül. Viszont ha az ember nem söpri a szőnyeg alá a kényelmetlen érzéseket, hanem kí­váncsian megfigyeli, kifürkészi őket, és jelen van velük – akkor az oroszlán megszelí­dül. Az ember feldolgozza a fájdalmát, a félelmeit, és az oroszlán a részévé válik. Erősebbé teszi, de nem falja fel belülről. A bölcsesség feldolgozott, kristályosí­tott fájdalom. És ugyanebben a Tamás evangéliumában Jézus másként fogalmazza meg ugyanezt: „Ha előhozod, ami benned van, akkor ami benned van, az megment téged. Ha nem hozod elő, ami benned van, akkor ami benned van, az elpusztí­t téged.” Hozd felszí­nre, ami benned van – ne etesd az oroszlánt, de te edd meg őt. Ne légy oroszlán-eledel, inkább oroszlán-evő.