A Tilos Rádió Hajnali Hasadás című műsorában tegnap egy nagyon izgalmas beszélgetést folytattunk Kemenesi Gábor virológussal. Szóba került, hogy miért rossz, hogy a magyar állam elsősorban még mindig arra a kémiai szúnyogirtásra ad pénzt, amiről már mindenki a szakmában elmondta, hogy semmi értelme. Mert költséges és ráadásul még eredménytelen is. Egyedül egy szűk üzleti körnek jó, akik évek óta bezsebelik a pályázati pénzeket – hiszen a pályázatok rájuk vannak kiírva.
Szerintem ez a probléma nagyon sokunknak ismerős nagyon sok szakterületről. Az állam olyan rendszerekbe – lyukas hordókba – tölti a pénzt, amelyekről már régóta tudjuk, hogy teljesen értelmetlenek. Például a drogterületen kevés szó esik arról, milyen sokba kerül nekünk a büntetőjogi szigor fenntartása, vagy a teljesen kontraproduktív elrettentő prevenció. Ez igazából legfeljebb egy szűk rétegnek jó, akik ebből élnek. És a politikusoknak, akik olcsó szavazatvásárlásra használják ezt.
Eközben évek, sőt, évtizedek óta tudjuk, hogy mi működne: ott vannak a nemzetközi jó gyakorlatok. Az EU és az ENSZ ajánlásai, sztenderdjei, stratégiái. Vannak eredményes, bizonyítékokkal alátámasztható, korszerű ártalomcsökkentő módszerek, megelőző programok. Ezek viszont vagy nem léteznek, vagy támogatás hiányában sorvadoznak nálunk.
És a probléma gyakran az, hogy szemléletváltásra van szükség: a szúnyogmentes világ éppen annyira utópia, mint a drogmentes világ. A szúnyogok itt voltak már 130 millió éve is, jóval az ember előtt. Megvan a helyük és szerepük az ökoszisztémában. Nem minden szúnyogfaj ártalmas, és a teljes kémiai kiirtás helyett biológiai gyérítésre – az ártalmak csökkentésére van szükség. Ismerős?
Aki olvassa a Drogriportert, annak bizonyára. Mert hogy a drogpolitikában is hasonló szemléletváltásra lenne szükség. A drogmentes társadalom káros utópiájának hajszolása helyett fel kellene ismerni, hogy a droghasználat – civilizációs konstans. Teljesen kiirtani nem lehet, és nem is minden drog, nem is minden droghasználati mód szükségszerűen rossz és káros. Egy olyan drogpolitikára lenne szükség, ami differenciál, és ami arra törekszik, hogy az ártalmakat csökkentse.
Kemenesi Gáborral beszélgettünk arról is, hogy milyen fontos az, amit tudománykommunikációnak neveznek: hogy közérthetően, fogyaszthatóan elmagyarázzuk a zembereknek, hogy miért van szükség változásra az élet egy csomó területén. Hogy miért rossz az, ha száz éven belül kihal a rovarfajok 60%-a. Miért fenntarthatlan a jelenlegi életformánk és hogyan kellene megváltoztatni. Hogy a tévhitek és vad konteók tengerében el lehessen igazodni, hogy mik is az emberiséget fenyegető valódi problémák.
És, ezt már én teszem most hozzá, azt is éppúgy el kell magyarázni, miért lenne szükség a szociális területen kevesebb városkozmetikázó rendészetre vagy karitatív lózungra, és több a problémákat rendszer-szinten kezelő szakértelemre. Hogy a különféle „deviánsnak” bélyegzett, hátrányos helyzetű csoportokban nem a közellenséget kellene látni. Nem a problémát. Hanem a probléma megoldását, a megoldás kulcsát.
Valahol ez lenne a közmédia legfontosabb feladata, felelőssége is a 21. században. Ez lenne a valódi közszolgálat. Ehhez képest elszomorító, hogy jelenleg Magyarországon az államilag támogatott média nagy része vagy azzal van elfoglalva, hogy klikkvadász bulvár-tartalmakat gyártson, vagy azzal, hogy politikai megrendelésre gyűlöletet keltsen és álproblémákon pörögjön. Vagy a kettő kombinációja. És az ilyen beszélgetések – a közszolgálat – pedig gyakran a perifériára szorulnak, mint amilyen a Tilos Rádió. Ahol önkéntes és ingyenes alapon csinálunk műsort.
A műsort meghallgathatjátok a Tilos Archívumban, a beszélgetés 58:45-kor kezdődik: https://archive.tilos.hu/cache/tilos-20230822-070156-090011.mp3
