Hát ez bizony í­gy van velünk, emberekkel. Tök könnyű kényelmes hazugságokkal körülvenni magunkat, amelyekkel megracionalizáljuk a saját önzésünket, kiváltságainkat vagy éppen gyávaságunkat. Nagyon könnyű csak és kizárólag a saját sértettségünkből kiindulni és abból magyarázni az egész világot. Különféle egyoldalú, egyszerű magyarázatokat találni bonyolult és összetett problémákra. „Szent” és „örök” természeti törvényszerűségekre hivatkozni akkor, amikor valójában csak nem szeretnénk feladni a mi komfortos társadalmi előí­téleteinket. Az igazság mindig több, mint a valóság: meg kell érte küzdeni. Nem adja magát könnyen. Nem lehet megvásárolni, mint valami tömegterméket. Csak akkor lesz a tiéd, ha hajlandó vagy kockáztatni, hogy fájdalmat okoz. Ha hajlandó vagy perspektí­vát váltani, ami gyakran félelmetes lehet. És szembesülni azzal, hogy az igazság gyakran egyáltalán nem olyan kerek, mint ahogy hinni szeretnéd – és több arca is van. Van olyan, hogy ki kell állnod az igazadért. Vagy másokért. De nem szabad, hogy a saját igazad elvakí­tson. Nekem az a tapasztalatom, hogy amikor az ember csak szajkózza a saját igazát, anélkül, hogy akár minimálisan őszinte törekvés lenne benne arra, hogy megértse a másik álláspontját, hogy együttérezzen a másikkal, amikor csak a saját sértettsége mozgatja – az igazság akkor rejtőzik el leginkább előlünk. Ezért nem is látom értelmét a parttalan, polarizált vitáknak, amikor két fél lövöldözik egymásra a lövészárokból. Csak amikor felbukkan a párbeszéd szelleme, és jelen van az együttérzés – csak akkor mutatkozik meg az igazság. Ha tetszenek az í­rások a Drogriporteren, kérlek, támogasd a munkámat Te is, hogy továbbra is adhassak: https://drogriporter.hu/tamogass/