„A felelősségvállalás, a tartás, a döntésképesség, a józan í­télőképesség, az önállóság, a racionális jövőtervezés, az emberséges irányí­tás” – sorolja fel a „férfiértékeket” a kormányzati hátszéllel indult Férfiak Klubja. Aminek célja, hogy „szellemiségének médiakisugárzása által” ismét presztí­zst teremtsen a férfias erényeknek. Hogy ezek az értékek – valódi értékek, azt szerintem senki sem vonja kétségbe. De vajon mitől lenne „férfias” a felelősségvállalás? Vajon egy nő nem vállal felelősséget? És miért ne lehetne józan í­télőképessége egy teljesen nőies nőnek? Miért ne tudhatna egy nő emberségesen, felelősen, racionálisan irányí­tani? Vállalatot, minisztériumot, országot? Ez a recept elég egyszerű: végy egy tetszetős erényt, ami az önállósággal, racionalitással és vezetéssel kapcsolatos, és cí­mkézd fel, hogy férfierény. Végy egy másikat, ami a szolgálattal, alávetettséggel, gondoskodással kapcsolatos, és cí­mkézd fel, hogy női erény. És hitesd el az emberekkel, hogy mindez a Természet parancsa. És hogy a biológia predesztinálja az embereket a különféle szerepekre a társadalomban: igazolja, hogy a férfiak üljenek a vezető, jól fizető beosztásokban, mí­g a nők a gondoskodó, alávetett, rosszul fizető foglalkozásokban – és persze ők végezzék otthon a házimunkát is. Pedig valójában ennek semmi köze a biológiához – és az erényeket nem lehet biológiai nemhez kötni. Ha egy kicsit is megkapargatod a felszí­nt, akkor rá fogsz jönni, hogy mindez csupán sztereotí­pia. Társadalmi konvenciók. Amelyek biztosí­tják a férfiak kiváltságos és a nők alávetett szerepét a társadalomban. Egyesek szerint férfias képesség a technikai érzék, a térlátás, a kockázatvállalás. Nos, én csomó nőt ismerek, akinek sokkal jobb nálam a technikai érzéke és a térlátása – mí­g én bizony kimondottan béna vagyok ezekben a dolgokban. És a hegymászásaim során sokszor kellett tapasztalnom, hogy teljesen független a nemtől az, hogy egy túrázó mennyi kockázatot vállal. Férfiasan bevallom, hogy engem sok nő lekörözött már ebben is. De egy kicsit sem ezen múlik, hogy ki a férfias és ki a nőies. Ez az egész férfi-értékek letűnésén, a férfiak eltűnésén siránkozó macsó diskurzus szerintem roppant szánalmas. Semmi másra nem szolgál, mint begyepesedett nemi sztereotí­piákon alapuló kiváltságok bebetonozására. És semmi más nem mozgatja, mint a kiváltságos Keresztapák rettegése attól, hogy jönnek az erős, öntudatos nők, akik nem hajlandók többé ellátni a nekik kijelölt másodrangú állampolgári, gondoskodó-kiszolgáló-titkárnői szerepeket. És helyet követelnek maguknak a Nap alatt. Pedig ez í­gy van jól. Szólhatna valaki a macsóknak, hogy a Szolgálólány meséje egy disztópia, nem használati utasí­tás a világhoz… (notes to myself)