Tudjátok néha olyan érzésem van, hogy ezen az országon egy nagy meztelen csiga mászik át. Amit csak útba ejt, amihez csak a hozzáér: jól végignyálazza, megcsócsálja, hogy aztán rá sem ismersz. Megjelöli. Kisajátítja.
Isten?
Placcs. Jön a csiga és benyálazza.
Konzervatív szakállas bácsit farag belőle, aki ül az égben és pont úgy morog, mint Kovacsek úr, a házmester, aki szerint ezek a mai fiatalok, bezzeg régen minden jobb volt, utál mindent, ami más, ami új! Nehogy már a balos bunkó azt gondolja, hogy Krisztus valami hippi volt, aki szegényeket és betegeket istápolt, meg vámszedőkkel és kurtizánokkal vacsorált…
Haza?
Loccs. Máris beteríti a nyúlós csiganyál.
Vérségi, etnikai alapon álló homogén tömb – ősi tuskó, aminek levágták a törzsét, lenyírták az ágait, hogy minél „tisztább” legyen. Törzsi ellenségeskedések forrása. Nehogy már azt hidd, libsikém, hogy attól, hogy itt élsz, ez a te hazád is!
Család?
Nyámm. Jól megcsócsálja a mi potrohos csigánk.
És lesz belőle patriarchális tekintélyelvű csoport, „őrhely”, ahol apa férfi és dolgozik, anya nő és főz a konyhában, a gyereknek meg kuss a neve. A család az család: aztán ha meleg lett a gyerek, legfeljebb majd lefelejtjük a családi fotóról…
Hát így leszünk mi istentelenek, hazátlanok és családellenesek, Béláim az Úrban. Gyökértelen ateista nihilista sorosista meg még nem is tudom milyen ista idegen ügynökök. Miközben egyre több dolgot terít be, sajátít ki ez az undok, ragadós és nyúlós csiganyál.