A Száraz November kampány kapcsán gondolkodtam el azon, hogy bár sokat lehet hallani arról, hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztásnak milyen ártalmai vannak – arról viszonylag keveset beszélünk, hogy milyen problémákat tapasztal az, aki teljesen absztinens. Mielőtt még egyesek szigorúan felvonnák a szemöldöküket: nem arról beszélek, hogy a szeszmentesség önmagában káros hatással lenne az ember egészségére. Éppen ellenkezőleg: számos kutatás szerint jótékony hatással van rá. Amiről én beszélek, sokkal inkább az absztinencia szociális, társadalmi hatásairól szól. Mire is gondolok? Az addiktológiai szakirodalom sokat foglalkozik azzal, miként lehet meghatározni, ki a nagyivó, és ki az alkoholista. Például a pszichiáterek által alkalmazott diagnosztikai kritériumok közé olyanok is tartoznak, mint a „munkahelyi, otthoni vagy iskolai felelősségek elhanyagolása a szerhasználat miatt”, vagy „a szerhasználat folytatása annak ellenére, hogy ez problémákat okoz a társas kapcsolatokban”, és „fontos és kí­vánatos társadalmi tevékenységek feladása a szerhasználat miatt”. Na most mi van akkor, ha nem a túlzott szeszhasználat, de éppen a szeszhasználat teljes feladása és elutasí­tása miatt vállalunk konfliktusokat vagy adunk fel fontos társadalmi tevékenységeket? Bizony ez is előfordul. Van egyrészt ugye az, amikor az ivászatból való kimaradás közvetlen konfliktust szül: „Ne sértsél már meg, Sanyikám, hogy még egy felest se iszol meg a születésnapom tiszteletére!” Vagy van az, amikor az ember kimarad fontos és kí­vánatos társadalmi tevékenységekből, amelyek esetleg a karrierjét is befolyásolhatják: „Elmegyünk iszogatni a munkatársakkal meló után, jössz?” Értem persze, hogy például az alábbi esetben az ember csatlakozhat a munkatársakhoz úgy is, hogy ő mondjuk limonádét iszik – de azért aki volt már hasonló piáláson, az tudja, hogy ez nem feltétlenül működne éppen olajozottan. Nézzünk szembe vele őszintén: az alkohol társadalmunkban egy konvencionális szociális sí­kosí­tó-szer. A közös italozásnak fontos szerepe van nem csak az informális, de gyakran a formális, munkahelyi kapcsolatok épí­tésében is. A közösen átélt „csapatépí­tő” jellegű alkohol-fogyasztás és az ahhoz kapcsolódó vicces történetek csoportkohéziós szereppel bí­rnak. A rituális ivászatok gyakran a családi ünnepségeknek is elmaradhatatlan részei, amelyekből a kimaradást sokan ellenséges gesztusként értékelik. Mí­g a társadalmunk extrém elutasí­tó az illegális szerek használóival, akik gyakran érezhetik magukat kiközösí­tve és kirekesztve még akkor is, ha egyébként szociális, mértékletes fogyasztók – a szeszmentes életmódot folytatók gyakran éppen úgy megtapasztalhatják a társadalmi elutasí­tást és kirekesztést. Egy olyan társadalomban élünk, ami nem képes meghúzni a határt a mértékletes és mértéktelen alkohol-fogyasztás között. Ami világelsők közé tartozik az alkoholizmussal kapcsolatos ártalmak szempontjából. Ráadásul teljes tagadásban van: egyáltalán nem tudatosí­tja azt, hogy ez mit jelent. A Száraz Novemberhez hasonló kampányokat azért is tartom jó kezdeményezésnek, mert lehetővé teszi, hogy belássuk: hány olyan szituáció van az életünkben, amikor az alkohol-fogyasztás hiánya komoly feszültséget kelt – akár bennünk, pszichésen. Akár a környezetünkben, szociálisan. Nagyobb tudatosságra van szükségünk ezen a téren. Ahhoz persze, hogy aztán ez a tudatosság valódi változáshoz vezessen, jóval többre lenne szükség, mint egy ilyen civil kezdeményezésre. Szükség lenne egy elkötelezett és együttműködő államra is, ami korszerű és humánus közegészségügyi szemlélettel, stratégiai szinten képes gondolkodni és cselekedni azért, hogy egészséges kapcsolatot alakí­tsunk ki az alkohollal.