Ma olyan emberekkel beszélgettem, akik drogfüggőséggel küzdenek, és ezért valamilyen helyettesítő gyógyszeres kezelésen vesznek részt. Bár amikor meghirdettem a Fb-on ezt a workshopot, egy kommentelő azt jósolta, hogy Magyarországon úgy se jön el senki – végül kilencen is eljöttek.
Tudjátok mi volt a legfeltűnőbb különbség közöttük és a „normális”, nem drogfogyasztó emberek között? Semmi.
Elmész mellettük akár nap mint nap az utcán. Találkozol velük gyógyszertárban. Kiszolgálnak a boltban vagy étteremben. Esetleg nap mint nap együtt dolgozol velük a munkahelyeden, évek óta – és halvány lila gőzöd sincs arról, hogy valójában egy „drogos”.
Mert ha egyébként beveszik a gyógyszerüket, teljesen „normális” életet élnek.
Az ilyen kezelések lényege, hogy az illegális utcai heroin helyett valamilyen legális gyógyszert (pl. metadon, suboxone) írnak fel az illetőnek. Ezért is nevezik „helyettesítő” (szubsztitúciós) terápiának. Ezek a programok a bizonyítékok szerint jelentősen javítják a fogyasztók egészségét és jóllétét, csökkentik a beszerzési bűnözést és túladagolásos halálesetek számát.
Mégis, szomorú, mennyi előítélettel és megbélyegzéssel találkoznak. Többnyire titkolniuk kell a munkáltató, a kollégák, sőt, gyakran a család, barátok elől is. Ha orvoshoz, fogorvoshoz mennek, és felfedik az állapotukat, akkor a legtöbbször úgy bánnak velük, mint valami pestisessel.
Nagyon érdekes volt hallgatni az élettörténeteiket. Hogy milyen sokféle módon, okból, drogtól lettek függévé – de hogy egyébként milyen kísértetiesen gyakran ismétlődik, hogy a függőség szinte soha nem áll magában. Mindig ott húzódik a háttérben valami más lelki probléma is. ADHD, depresszió, bipoláris zavar. Traumák árnyéka. A többségük többször is nekifutott már a rehabnak, de nem tudta megőrizni az absztinenciát. És a gyógyszer az, aminek a segítségével legalább tudnak dolgozni, családi életet élni, és elkerülni, hogy utcára kerüljenek.
Bár külföldön már vannak a szerhasználó emberek érdekeit képviselő szervezetek, Magyarországon ma, ezen a találkozón határozták el először az érintettek, hogy a metadon/suboxone pácienseknek meg kell szerveződni. Elhívtunk egy brit aktivistát, aki hasonló szervezetet vezet odakint – de sajnos a rossz idő miatt a repülőjáratát törölték. Viszont online be tudott ő is kapcsolódni a beszélgetésbe.
Borzasztó fontosnak tartom az érintetteknek az ilyen alulról szerveződő közösségeit. Az olyan kényes témák, nemszeretem csoportok esetén, mint amilyenek az LMBTQ emberek, a HIV-el élők vagy akár a drogfüggőséggel élők, az érintettek számára a sorstárs közösség hatalmas erővel bír. A droghasználók bevonása nélkül pedig nem lehet sem jó drogpolitikát, sem pedig jó addiktológiai ellátórendszert csinálni.
kép: Mircea Suciu
