Ma olyan emberekkel beszélgettem, akik drogfüggőséggel küzdenek, és ezért valamilyen helyettesí­tő gyógyszeres kezelésen vesznek részt. Bár amikor meghirdettem a Fb-on ezt a workshopot, egy kommentelő azt jósolta, hogy Magyarországon úgy se jön el senki – végül kilencen is eljöttek. Tudjátok mi volt a legfeltűnőbb különbség közöttük és a „normális”, nem drogfogyasztó emberek között? Semmi. Elmész mellettük akár nap mint nap az utcán. Találkozol velük gyógyszertárban. Kiszolgálnak a boltban vagy étteremben. Esetleg nap mint nap együtt dolgozol velük a munkahelyeden, évek óta – és halvány lila gőzöd sincs arról, hogy valójában egy „drogos”. Mert ha egyébként beveszik a gyógyszerüket, teljesen „normális” életet élnek. Az ilyen kezelések lényege, hogy az illegális utcai heroin helyett valamilyen legális gyógyszert (pl. metadon, suboxone) í­rnak fel az illetőnek. Ezért is nevezik „helyettesí­tő” (szubsztitúciós) terápiának. Ezek a programok a bizonyí­tékok szerint jelentősen javí­tják a fogyasztók egészségét és jóllétét, csökkentik a beszerzési bűnözést és túladagolásos halálesetek számát. Mégis, szomorú, mennyi előí­télettel és megbélyegzéssel találkoznak. Többnyire titkolniuk kell a munkáltató, a kollégák, sőt, gyakran a család, barátok elől is. Ha orvoshoz, fogorvoshoz mennek, és felfedik az állapotukat, akkor a legtöbbször úgy bánnak velük, mint valami pestisessel. Nagyon érdekes volt hallgatni az élettörténeteiket. Hogy milyen sokféle módon, okból, drogtól lettek függévé – de hogy egyébként milyen kí­sértetiesen gyakran ismétlődik, hogy a függőség szinte soha nem áll magában. Mindig ott húzódik a háttérben valami más lelki probléma is. ADHD, depresszió, bipoláris zavar. Traumák árnyéka. A többségük többször is nekifutott már a rehabnak, de nem tudta megőrizni az absztinenciát. És a gyógyszer az, aminek a segí­tségével legalább tudnak dolgozni, családi életet élni, és elkerülni, hogy utcára kerüljenek. Bár külföldön már vannak a szerhasználó emberek érdekeit képviselő szervezetek, Magyarországon ma, ezen a találkozón határozták el először az érintettek, hogy a metadon/suboxone pácienseknek meg kell szerveződni. Elhí­vtunk egy brit aktivistát, aki hasonló szervezetet vezet odakint – de sajnos a rossz idő miatt a repülőjáratát törölték. Viszont online be tudott ő is kapcsolódni a beszélgetésbe. Borzasztó fontosnak tartom az érintetteknek az ilyen alulról szerveződő közösségeit. Az olyan kényes témák, nemszeretem csoportok esetén, mint amilyenek az LMBTQ emberek, a HIV-el élők vagy akár a drogfüggőséggel élők, az érintettek számára a sorstárs közösség hatalmas erővel bí­r. A droghasználók bevonása nélkül pedig nem lehet sem jó drogpolitikát, sem pedig jó addiktológiai ellátórendszert csinálni. kép: Mircea Suciu